Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Ragaszkodnak az egészségcentrum tervéhez

Miközben más önkormányzatok igyekeznek megszabadulni a nem kötelező feladatoktól, Sopronnémeti ilyet akart vállalni.

Pályáztak fogyatékosok lakóotthonának létesítésére, ám helyettük Szombathely lett a befutó.

Az utóbbi években jelentős fejlődés ment végbe a kétszáznyolcvan lelkes rábaközi kisfaluban, Sopronnémetiben. Többek között szociális bérlakásokat alakítottak ki, piacteret építettek, utakat, járdákat újítottak fel, mindeközben pedig elkészíttették az egészségcentrum terveit.

– Befejeződött a ravatalozó felújítása, megtörtént a műszaki átadás is – folytatta a sort Bognár Sándor polgármester. – Amellett, hogy az épület előtti részt fedetté tettük, belül is megújult a ravatalozó. A munka 4,2 millió forintba került, melynek hatvan százaléka pályázati támogatás. Ezenkívül tavasszal murvával töltöttük fel a temető előtti területet, megkönnyítendő a járművek parkolását. Folytattuk a település parkosítását, nagyobbrészt a falu főutcájának tekinthető Kossuth utcában. Tovább szépült a Petőfi és a Rákóczi utca is.

Bognár Sándor nem optimista a tekintetben, hogy az önkormányzatok ebben az évben hozzájuthatnak a beharangozott EU-s pénzekhez. Ezért úgy vélte, hogy ez az esztendő a fejlesztések szempontjából igencsak visszafogott lesz.

– Az eddigi megyei keretek – céde, teki – regionális forrásként szerepelnek és nagy vonalakban számolva akkora összeg jut a három megyére, mint azelőtt egyre – vélekedett a polgármester. – Így eleve sokkal kisebb eséllyel pályázhatunk a komolyabb fejlesztésekre. Ugyanakkor szeretnénk folytatni az orvosi rendelő felújítását. Tavaly a tetőzetet rendbe tettük, most a külső szigetelés és a nyílászárók cseréje következne. Pályázunk – immár sokadszor – a Kossuth utcai járda felújítására, amely, ha egyszer elérne hozzánk a kerékpárút, megosztással annak is megfelelne.

A polgármester kifejtette: továbbra sem mondanak le azon korábbi elképzelésükről, hogy új utcát nyitnak, ahol építési telkeket alakítanának ki. Gondot okoz viszont, hogy az erre a célra kiszemelt terület nem az önkormányzaté és a tulajdonosokkal még nem sikerült megegyezni. A községi területen két házhelyet közművesítés után egy forintért értékesítenének. Ezzel a helyi fiataloknak vagy más letelepedni szándékozóknak segítenének.

– Miközben más önkormányzatok igyekeznek megszabadulni a nem kötelező feladatoktól, mi ilyesmit akartunk vállalni – tette hozzá a falu vezetője. – Pályáztunk fogyatékosok lakóotthonának létesítésére, ahol tizenkét középsúlyos fogyatékos embert helyeztünk volna el, ám előttünk Szombathely lett a befutó. Az intézményben öt-hat falubeli talált volna munkalehetőséget.

Bognár Sándor sajnálkozva említette, hogy az egészségcentrum megvalósítására benyújtott első pályázatuk sikertelen volt, ezért újra pályáznak. Jónak tartja, hogy a beruházás bekerült a csornai kistérség gazdaságfejlesztési programjába.

Haszonits József

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmaradt rábaközi befektetések

A Rábaköz mindkét kisvárosában a helyi önkormányzatok legfontosabb törekvése a befektetők letelepítése. Szinte a rendszerváltással egyidősek azok a tárgyalások, melyek ipart telepítenének e két sokat megélt kisvárosba. Lapunk utánajárt, milyen cégek, befektetők maradtak el Csornáról és Kapuvárról.
Tovább olvasom