Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Politizálás helyett szakmaiságot

Budai Gyula szerint a földbérleti szerződések körüli hercehurca kizárólag politikai célokat szolgál. Az államtitkár hangoztatta, akinek információi vannak a visszaélésekről, jelentse és a szaktárca kivizsgálja.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára szerint a magyar mezőgazdaságban a nagyüzemek és a családi gazdaságok harmonikus együttműködése teremti meg az ágazat versenyképességét. Budai Gyula a kormány családi, kis- és középgazdaságokat támogató programja keretében, a Magosz képviselőinek kíséretében látogatja végig a megyék gazdáit, kistermelőit.

Budai Gyula, a VM államtitkára (Ángyán József utódja) tegnap Fenyőházi Tibor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Magosz elnöke, országos alelnök társaságában a Rábaközbe látogatott, ahol többek közt csornai, farádi és szanyi gazdálkodókkal tárgyaltak. Ahogy a Kisalföldnek adott interjújában Budai elmondta, a következő hetekben minden megyét meglátogat, ahol kistermelőkkel, családi gazdaságok vezetőivel tart megbeszéléseket. – A kormány tervei közt a családi gazdaságok és a helyi termékeket feldolgozó kisüzemek erősítése, helyzetbe hozása szerepel, ennek a munkának az állomása a vidéki körút – kezdte Budai Gyula. Mint mondta, a Rábaközben is kisebb gazdálkodókat és a csornai vágóhídhoz hasonló feldolgozó-kereskedő vállalkozásokat tekinti meg. – Véleményem szerint ezen kisebb gazdálkodók megbízható és folyamatos piacot teremthetnek az ágazatban.

Budai Gyula Fenyőházi Tibor társaságában: A családi gazdálkodókat-kereskedőket támogatjuk.
Budai Gyula Fenyőházi Tibor társaságában: A családi gazdálkodókat-kereskedőket támogatjuk.

Lapunk kérdésére, miszerint elődje, Ángyán professzor szerint a jelenleg is futó földbérleti pályázatok átláthatatlanok és védhetetlenek, az államtitkár kijelentette: – E pályázatokat átláthatatlannak és elfogadhatatlannak nevezni téves megjelenítése a dolgoknak. A szaktárca által jelenleg is futtatott pályázatok kifejezetten a kisebb területnagyságokat helyezik előtérbe, pontosan a családi és kisgazdaságoknak kedvezve – mondta az államtitkár. Úgy véli, Ángyán professzor nem ismerhette azokat az adatokat, miszerint az első körben a VM által meghirdetett 34 ezer hektárnyi földterület 47 százaléka 10 és 50 hektáros terület.

– Az első körben 5800 pályázat érkezett 3800 pályázótól, melyek közül csak ez idáig 1500-an nyertek, átlagosan 16 hektáros földet – mondta Budai Gyula. Hozzátette, például a 100 hektárnál nagyobb, a pályázatba bevont földterületek mennyisége elenyésző. – Ezen adatok nyomán úgy gondolom, valótlanságot állít az, aki a nagyüzemek térnyeréséről beszél a magyar mezőgazdaságban – fogalmazott az államtitkár. A földbérleti pályázatokkal kapcsolatban hozzátette, az elmúlt nyolc év gyakorlatával szemben az állattartó gazdákat is helyzetbe szeretné hozni a kormány, a földbérleti pályázatokban mint prioritás jelenik meg ez utóbbi ágazat is. – Meg kell teremtenünk a mezőgazdaságban a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyát – mondta.

A napjainkban tapasztalható „oligarcházásról" szólva hangsúlyozta, ezen jelenséget a politika nagyította fel, szó sincs a hazai nagytőke nyomulásáról vagy kivételezett helyzetéről a mezőgazdaság terén. Erről és az állítólagos „levajazott", titkosított földbérleti szerződésekről szólva hangoztatta, ha valakinek információi vagy kifogásai vannak, az jelezze a tárcánál vagy az Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellenőrző bizottságánál és ezen szervezetek megvizsgálják az ominózus szerződéseket. – Egy országgyűlési képviselőnek lehetősége van betekinteni a szerződésekbe és kötelessége is lenne jelezni, ha visszásságot talál – tette hozzá. – Úgy gondolom, mind oligarchákat, mind korrupt szerződéseket keresni nem más, mint ronda politika, vissza kellene térni inkább a szakmaiságra, főleg akkor, amikor a hazai össztermék tavalyi, 1,7 százalékos növekedéséből 1,3-at a mezőgazdaság produkált, ezt idén háromszorozni szeretnénk – mondta Budai Gyula.

Olvasóink írták

  • 4. 1120 2012. április 04. 22:16
    „Idegesek az elvtársak, vagy mi a szösz? Milyen jó is ilyenkor nekimenni egy Budai Gyulának igaz? :) Én megértem... Azt hitték, hogy majd Schmitt is évekig pozícióban marad, mint ferenc testvér... Nem maradt.
    Orbán viszont marad 2014 után is. Tudják, érzik ezt és ettől szinte a gutaütés kerülgeti őket egyfolytában!
    Ja, hogy nem a cikkről írtam? Az előttem hozzászólók talán igen? Ugyan... Ők csak a mérhetetlen frusztráltságukat vezették le. Szegények...ugyan mi mást tehetnének? :)”
  • 3. kerteszb 2012. április 02. 10:19
    „Meddig tűrjük ezt az arcpirító cinizmust, szabadrablást? A farkas majd "kivizsgálja", ki ette meg a bárányt? HAHA”
  • 2. eceteshal 2012. április 01. 19:43
    „Ez a budai mindenhez ért??Jó neki!”
  • 1. Jerry 2012. március 31. 16:10
    „Igaza van Budainak.A családi gazdálkodókat támogatják a földbérlettel.Főként ha azok ov családjához, rokonságához, baráti köréhez tartozók.Na de nem zárkóznak el egyéb, a 2/3 ban lévő képviselők családja, rokonsága elől sem.Az is jó szöveg, hogy ha valaki visszásságot talál,épen ő fogja kivizsgálni.Kecskével őriztetik a káposztát?Hát ezt hívják fideszéknél szakmaiságnak........”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárosfalu élenjár a hagyományőrzésben

A közösségépítésre helyezik a hangsúlyt a dél-rábaközi Vásárosfaluban. Hagyományőrző programjaik… Tovább olvasom