Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Ötödével kevesebb volt a bűncselekmény

Hetvenkét százalékos nyomozati eredményességével az ország negyedik legsikeresebb kapitánysága a kapuvári. A térségben a regisztrált bűncselekmények száma közel ötödével csökkent.

A Kapuvári Rendőrkapitányság minapi évértékelő állománygyűlésén Kiss Zoltán alezredes, kapitányságvezető elmondta: a tavalyi 72 százalékos nyomozati eredményességükkel az ország 185 kapitánysága közül a negyedik helyezettek lettek. 2009-hez képest 18,4 százalékkal csökkent területükön a regisztrált bűncselekmények száma (307 esemény 2010-ben).

2010-ben 187 bűnelkövető vált ismertté, ebből tizennégy fiatalkorú. A kapuvári kapitányság területén a „jellemző átlag", hogy az elkövető 25 és 59 év közötti magyar állampolgárságú férfi.

Ezen belül 21 százalékkal csökkent a személy elleni (45), 24 százalékkal a vagyon elleni (129) és 19 százalékkal a közrend elleni bűncselekmények száma. A lakosság szubjektív biztonságérzetét jelentősen befolyásoló események száma – többek közt lopás, betöréses lopás, rablás, személygépkocsi-lopás – 2010-ben 12 százalékkal csökkent. Három százalékkal kevesebb lopás volt 2009-hez képest és például tavaly nem volt gépjárműtolvajlás. Néggyel nőtt a betöréses lopások száma, három esettel pedig a lakásbetöréseké. Az úgynevezett trükkös (9) és klasszikus (1) besurranások száma tíz volt a 2010-es évben.

– Tavaly két olyan eset volt az illetékességi területünkön, mely erősen befolyásolta a köznyugalmat. Így a beledi benzinkútnál felfegyverkezve (kés) elkövetett rablás (Kisalföld, 2010. július 3.) és a szintén beledi emberölési kísérlet (Kisalföld, 2010. június 26.) – mondta Kiss alezredes.
2010-ben 187 bűnelkövető vált ismertté, ebből tizennégy fiatalkorú. A kapuvári kapitányság területén a „jellemző átlag", hogy az elkövető 25 és 59 év közötti magyar állampolgárságú férfi.

Kiss Zoltán alezredes – Két beledi bűncselekmény borzolta a kedélyeket.
Kiss Zoltán alezredes – Két beledi bűncselekmény borzolta a kedélyeket.


A szerdai állománygyűlésen elhangzott: a területen nőtt a közlekedési balesetek száma (119-ről 133-ra), ebből három halállal végződött. A közlekedési balesetek jellemzően a 85-ös főúthoz köthetők.
– Fokozott közúti ellenőrzéseinknek köszönhető, hogy tavaly kevesebb ittas járművezető akadt fenn a rendőrségi rostán, ám a közlekedési morál javítása továbbra is kiemelt feladataink közé tartozik – mondta Kiss alezredes. Ehhez nagyban hozzájárulhat a tavaly decemberben kapott sebességmérő műszer (radar) rendszerbe állítása is.

Kapuvár egymillió forinttal, az illetékességi terület önkormányzatai pedig 1,5 millióval járultak hozzá a túlórák és a megnövekedett üzemanyagköltség kifizetéséhez – tette hozzá Kiss Zoltán alezredes.

Évértékelő – Országosan negyedik hely a felderítési eredményekben.
Évértékelő – Országosan negyedik hely a felderítési eredményekben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy évtized, négy hónapos programsorozat

Csorna idén ünnepli várossá avatása negyvenedik évfordulóját. Négy hónapos rendezvénysorozattal… Tovább olvasom