Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Nemzeti ünnepünk siker és büszkeség a csornaiaknak is

Ünnepi műsorral, koszorúzással emlékeztek a csornaiak kedden nemzeti ünnepünkre.
Mint minden évben, idén is a Petőfi-szobornál emlékeztek meg a csornaiak az 1848. március 15-i forradalomról tegnap. Az ünnepség az Alapfokú Néptánciskola növendékeinek verbunkos táncával kezdődött, majd Nagy László, a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola történelemtanára mondott ünnepi beszédet.

– A forradalom soha nem látott módon forrasztott össze egy nemzetet, hogy a haza és a haladás eszméitől vezérelve egységes akarattal lehessen része egy nagyobb európai közösségnek – fogalmazott a szónok. – Három szent fogalom egymásba fonódása jellemezte 1848-at: szabadság, nemzet, haza. 1848 a Himnuszt is ténylegesen himnusszá, nemzeti imádsággá emelte, a piros-fehér-zöld színeket pedig a törvény által kijelölt nemzeti színekké.

Nagy László megemlékezett arról, amikor 1860. március 15-én a magyarság nemzeti ünnepet választott.
– Pesten diákok tüntettek a neoabszolutista rendszer ellen, a szabadság egyetemességét és a nemzet kívánalmait tűzve zászlajukra. A tüntetést szétzavarták, Hornyák Géza joghallgatót a katonák megölték. Ekkor eldőlt, hogy a nemzet mint politikai közösség ezt a napot megemlékezésre méltónak tartja és történelme során először spontán módon ünnepet választott, a nemzeti szabadság ünnepét. Ezt a napot mi, magyarok tettük ünneppé, amíg lesz magyar, addig lesz március 15., amíg lesz március 15., addig lesz magyar szabadság – hangoztatta Nagy László, majd a forradalom következményeit, a március 15-ét követő napok eseményeit idézte fel.

– 1848 szabadsághősöket is adott nekünk. Van, akinek tudjuk a nevét, van, akinek nem. Kossuth úgy hívta a honvédeket, hogy névtelen félistenek. Büszke vagyok arra, hogy a névtelen félistenek utódai honfitársaim. Nem a kudarc, hanem a siker tesz büszkévé. Március 15. siker, a magyar szabadság sikere, így siker a csornaiaknak is, akik kivették részüket az itt zajló csatából és az azt követő megpróbáltatásokból – hívta fel a figyelmet.

Nagy László szavai után a Csornai Nevelési és Oktatási Központ tanulói ünnepi versekkel, katonadalokkal tették emelkedettebbé nemzeti ünnepünket. Petőfi Sándor szobránál koszorút helyeztek el a város vezetői, valamint az intézmények, politikai és civil szervezetek képviselői.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Márvány és emlékezet őrzi a dicső napok tetteit

Csornán számos 1848–49-es eseménnyel, helyi győztes csatával kapcsolatos emlékhely van. A magyar hadsereg Csornán vívta az 1848–49-es szabadságharc egyik utolsó győztes csatáját. 1849. június 13-án a honvédeket az akkor még ezredes Kmety György, a császáriakat Wyss tábornok vezette. A városban élők méltó módon őrizték meg a több mint másfél évszázaddal ezelőtt történteket. Tovább olvasom