Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Nem akarták rács mögé juttatni

A beledi kényszervallatás ügyében született ítéletben a kisfaludi szülők leginkább azt fájlalják, hogy a két megvádolt közrendőr továbbra is ugyanott dolgozhat. A kapitányt viszont nem akarták börtönbe juttatni.
„ Továbbra is olyan nyilatkozatok jelennek meg a médiában, melyek azt sugallják, hogy a mi fiaink voltak a betörők" – állítják azok a kisfaludi szülők, akiknek gyerekeit elmondásuk szerint kényszervallatással bírták rá arra, hogy bűncselekményeket ismerjenek el. Azért kértek szót, mert fájlalják, hogy az ítélet után is a gyanú árnyéka maradt rajtuk.


Kovács Géza elferdíti a tényeket, csúsztat és összemos dolgokat, nem következetes – mondja Babos Ferenc Kisfaludon. Az ő fiát is megvádolták annak idején a betöréssorozattal, és a fiatalember is aláírta a beismerő vallomást. A szülők most is azt állítják, kényszer hatására.

Nem unokatestvérek

Babos Ferenc példákat is említ. – A volt kapitány rokoni kapcsolatokról beszél a tényleges elkövetők és a megvádolt srácok között. Sokat gondolkodtunk arról, hogy kikre célozhat, de nem találtunk köteléket. Igaz, hogy a kényszerített srácok között van egy unokatestvérpár, de Kovács Géza ezt a tényt elferdítve adta elő. Emlegeti aztán a fiam kihallgatását is, amely a laktanyában történt és ahol a kiskatona elöljárói nyomták kezébe a törvény szövegét. Akkor ezek az elöljárók miért nem voltak ott a fiam mellett, holott talán kötelességük lett volna. A kapitány úr azt is mondta, hogy az óvári elkövetők önként jelentkeztek, pedig ez nem igaz, hiszen egy másik ügy során a mosonmagyaróvári rendőrök a nyomozáskor találtak rá a kisfaludi betörésből származó holmikra. Ezek után arra a következtetésre jut, hogy a kisfaludi szülők kérték fel az óvári srácokat, hogy vállalják át az ügyet. De kérdezem, honnan tudhattuk volna, hogy kit kellene megkérni? Isteni szerencsénk, hogy az óvári nyomozók megtalálták az igazi tetteseket, mert ha ez nem így történik, akkor csak a beismerő vallomás alapján simán elítélték volna őket.

Rossz volt a füles

Petrács Jánosné is talált olyan tényeket Kovács Géza nyilatkozatában, melyek szerinte nem fedik a valóságot.
A szülők egyetértésben állítják: a kapitány fülest kapott annak idején, sőt, azt is sejtik, hogy kitől.
– Elmondtam Kovács Gézának is a gyűlésen, amelyen kint volt a faluban – folytatta Babos Ferenc.

– Ha ellenőrizte volna az informátorát, akkor ez az egész ügy nem pattant volna ki, vagyis mindent annak az embernek köszönhet.
Abban mindannyian egyetértenek, hogy felbosszantotta őket Kovács Géza nyilatkozata, ám ennek ellenére sem kívánják, hogy rács mögé kerüljön. Azt viszont fájlalják, hogy a két zászlós a felfüggesztett büntetés ellenére továbbra is rendőrként, ugyanott dolgozhat.
– Azt gondoltuk, hogy a büntetéssel együtt a rendőri pályát is el kell hagyniuk, de nem így történt. Továbbra is itt szolgálnak – mondják. – Félünk tőle, hogy ezután sem tudnak majd velünk szemben objektíven eljárni, és esetleg bosszút állnak akár a szülőkön, akár a gyerekeinken.
„ Annak idején azért léptünk, mert az ügyvéd azt tanácsolta, hogy nyugodtan tehetünk feljelentést. Megelégedtünk volna azzal, ha nem dolgozhatnak rendőrként tovább, nem akartuk, hogy börtönbe kerüljenek."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fejlesztenének, tejkvótát vásárolnak

„ Tejkvótát vásárolnék” – olvasható a szűkszavú hirdetés a Kisalföld mezőgazdasági… Tovább olvasom