Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Négy generáció a tudomány szolgálatában

Vannak famíliák, ahol az elődök által megkezdett út kötelezi az utódokat. Ilyen a kapuvári Ballagi család is.

Vannak famíliák, ahol az elődök által megkezdett út kötelezi az utódokat. Ilyen a Ballagi család is, amelyben a XIX. században Mór volt az első „üstökös", aki nyelvészként lett híressé. Dr. Ballagi Farkas, a kapuvári kórház igazgató főorvosa büszke őseire, s vallja is: a név kötelez. A Kisalföldnek arról beszélt, milyen az, ha valakinek például öt akadémikus található a felmenői között.

– Sok híres emberrel büszkélkedhet a Ballagi család, ami ugyanakkor kötelezettséget, egyfajta terhet is jelent – kezdte a főorvos. – Ha utolérni nem is lehet őket, de mégiscsak igyekszünk méltóak lenni az elődökhöz. Az első nevezetes ős Ballagi Mór, aki 1815-ben született és 1891-ben halt meg, ő volt a dédapám. A magyar református teológia alapító professzora, híres nyelvész. Tizenhat nyelven beszélt, köztük holt nyelveken is, mint az óhéber, latin, ógörög és szanszkrit. Korának kiemelkedő művei voltak magyar–német és német–magyar szótárai, sok kiadást megéltek és a legmodernebb szótárak is hivatkoznak rá. Harmincegy évesen már az Akadémia levelező, később rendes tagja lett. Részt vett a közéletben. A reformkor nagyjait, Széchenyit, aki a naplójában meg is említi dédapámat, Madáchot, Kossuthot, Petőfit is ismerte. Kapitányként a szabadságharcban előbb Aulich, majd Görgey mellett hadelnöki titkár volt. Ott volt a világosi fegyverletételnél. Ezután Szarvasra internálták. A szabadságharc leverése után megírta a magyar nyelv teljes szótárát, mint tudós ember így tiltakozott az osztrák önkényuralom ellen.
Ballagi Mór tizennégy testvére közül Károlyt az első magyar nyelvű földrajztankönyv kiadójaként tartják számon. Sopron vármegye tanfelügyelője volt és így Kapuváron is többször megfordult. A mostani katolikus iskolában nyoma is van ennek. Később Miskolcon élt. A dédapáról Budapesten, testvéréről Miskolcon neveztek el utcát.

A gének öröklődtek

– Ők voltak az első üstökösök, akik feltűntek a családban – jellemezte őket Ballagi Farkas. – A gének öröklődtek, a tehetség nem veszett el, hiszen Mór fia, Aladár nagyapám történészként vált híressé, a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora. Több könyv fűződik az ő nevéhez is. Testvére, Géza jogtudós lett, a sárospataki jogakadémia tanára, Szilágyi Sándor A magyar nemzet története című munkájában a Jelenkor című fejezetet írta az 1848-as forradalomtól a századfordulóig. Mindketten akadémikusok voltak.
Volt idő, amikor a magyar országgyűlésben három Ballagi foglalt helyet, Mór és két fia, Aladár, illetve Géza, Függetlenségi pártiak voltak.
Ballagi Aladárnak hét gyermeke született, köztük a kapuvári főorvos édesapja, István. Ő orvosnak tanult, a bőrgyógyászatban, a mikológia területén alkotott maradandót. Ballagi Farkas öccse fogorvos lett. A család szétszóródott, de a négy generációban minden fiúgyermek legalább a doktori címig eljutott. Ballagi Farkas megjegyezte: csaknem kétszáz esztendőről van szó, mégis csak négy generációról beszélhetünk, aminek egyszerű oka van.
– Szinte mindenki idősebb korában alapított családot, hiszen előtte kizárólag a tudománynak, saját szakterületének szentelte életét. Ezért a nagyapját gyakorlatilag senki nem is ismerte a családunkban – mondta.
A családi legendák azonban fennmaradtak, az egyik legérdekesebb, amiről talán az irodalmárok között is kevesen tudnak, Ballagi Mórhoz és Madách Imréhez kötődik. Történt, hogy Nógrád megyében, Szontágh Pál birtokán egyszerre vendégeskedett Madách Imre, Arany János és Ballagi Mór. Madách legújabb írását olvasta fel barátainak, ami tetszést aratott, csak éppen a mű címe hiányzott. Közben Mór a kastély melletti tóra ment csónakázni, ám hirtelen belefordult a vízbe. Csuromvizesen ment vissza a többiekhez, akik jót derültek szerencsétlenségén, és kérdezték, mi történt. Ballagi Mór csak ennyit felelt: ez az ember tragédiája. Ez a mondat elég volt Madáchnak a címadáshoz. A történetet A magyar anekdotakincs is feljegyezte.
– A család indentitástudatát mindig meghatározta az ősök munkássága. A mérce magas volt, persze szüleink nem kényszerítettek, de nem is volt erre szükség. Mindenki tehetsége szerint tehette a dolgát. Magam az érgyógyászat, érbeteg-rehabilitáció területén dolgozom, sok cikket, két könyvfejezetet írtam. Szűkebb szakmai körökben talán megismerték a nevemet és ameddig Kapuváron kórház lesz, bízom benne, hogy a helybeliek emlegetnek egy ideig. A fiam is jó úton jár, a miskolci egyetem adjunktusa, intelligens robotokkal, automatizálással foglalkozik. Nemzetközi előadásokat tart, cikkeket ír, azaz van remény, hogy a tudomány területén fennmarad a Ballagi név.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs pénz Hany Istók-szoborra

Kapuvár képviselő-testülete szerdán végre elfogadta a gőzsterilizátor beszerzését, s új pályázatot… Tovább olvasom