Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Mihályi - Élet lesz a főtér járókövein

Több mint hatmillió forintból szépül Mihályi faluközpontja. A teret civil központnak is szánja a helyi önkormányzat. Ezzel is erősítené mikrotérségi szerepkörét.
Várhatóan a június első hétvégéjére szervezett gyermeknapi programokkal avatják fel Mihályi faluközpontját. A hatmillió forintos pályázati pénzből szépülő téren már zajlik a munka. A jövőben a helyi gyermekalapítvány rendezne itt programokat kicsiknek és nagyobbaknak.
A közösségi térnek tervezett faluközpontot térkövezik, s szabadtéri padokat helyeznek ki.

Csitei Gábor polgármester reményei szerint a felnőttek is kihasználják majd a tér adottságait. – Kívánom, hogy teljen meg élettel a község szíve, melyre az egyre aktívabb civil szervezetekkel együtt minden reményünk megvan – tette hozzá a polgármester. Utóbbiakból eddig sem volt hiány Mihályiban, melyekhez többek között a nemrég alakult Népfőiskola is társult és ahogy hallani, a község nyugdíjasklubja is mind több tagot számlál.

Mihályi faluközpont: A helyi, hétvégi gyermeknapon avatják fel.
Mihályi faluközpont: A helyi, hétvégi gyermeknapon avatják fel.


– A közösségi élet gazdagításához az óvodai konyha 30 milliós, az utcák 15 milliós és az iskola tornatermének 20 milliós fejlesztése is hozzájárulhat, amennyiben lesz ezekre alkalmas pályázat – fejtette ki Csitei Gábor. Hangoztatta, hogy lépéseik mind ugyanabba az irányba mutatnak: olyan szolgáltatásokkal felvértezni Mihályit, mely a mikrotérségi szerep erősítését segíti. – Nem csak a helyiek, a környező települések lakói is profitálhatnak Mihályi gyarapodásából. Tudatosan keressük azokat a feladatokat, melyek napjainkban leginkább csak a kisvárosokra jellemzőek, ám szándékaink szerint megjelenhetnek Mihályiban is. Úgy vélem, a fejlesztések csúcspontja a 2016-ban kezdődő kastélyrekonstrukció lehet – fogalmazott a mihályi vezető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az NGM visszautasítja a NAV-ot ért vádakat a Kapuvári Hús ügyében

A ki nem fizetett tartozások tették tönkre a Kapuvári Hús Zrt-t; ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium visszautasítja a vádakat. Tovább olvasom