Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Kombájnra ültetik a csornai diákokat

Értékes munkagéppel gazdagodott a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola tangazdasága. Pályázati támogatással kombájnt vásárolt az intézmény a hozzá tartozó kiegészítőkkel együtt.

A Csukás-iskola fejlesztése 76 millió forintba került. Az intézmény még egy 2009-ben kiírt pályázaton indult, melynek keretében 2011-ben felújították s átalakították az épületet. A pályázatban kombájnbeszerzésre is nyertek támogatást. Több közbeszerzési eljárást is indítottak, mire sikerült megfelelő ajánlatot kapniuk.

A beruházás 90 százalékát a pályázat biztosította, a 10 százalékos önrészt pedig az intézmény fenntartója. Perlaki Sándor igazgató elmondta: a géphez tartozik gabonaadapter, napraforgó- és kukorica-vágóasztal.

– A jármű a legmodernebb technológiát képviseli, melyet százötven hektáros tangazdaságunkban használunk ki – fogalmazott.

A Csukás-diákok alig várják már, hogy az új kombájnnal arathassanak. Balról Vecsey Bálint (Csorna), Olaszi Péter (Fertőd), Bereczky Tibor (Dunakiliti).
A Csukás-diákok alig várják már, hogy az új kombájnnal arathassanak. Balról Vecsey Bálint (Csorna), Olaszi Péter (Fertőd), Bereczky Tibor (Dunakiliti).

– Elsősorban tanulóink oktatásában lesz szerepe, de bérmunkát is vállalhatunk vele. Gazdaságunkban olyan növényeket termesztünk, melyek betakarításához fontos, hogy megbízható, nagy teljesítményű eszközt vehessünk igénybe. A legkorszerűbb motorral szerelték fel, mely a mai környezetvédelmi előírásoknak is megfelel.

A Csukás-iskola diákjai alig várják már, hogy a kombájn nyergébe ülhessenek. Tormási Patrik (Újrónafő) és Nagy Zsolt (Dunaremete) tizedikes tanulók is. Azt már első látásra megállapították, hogy új gépük „klasszisokkal jobb", mint amivel eddig tanulták a gazdálkodást.

– Nagyon szép a kombájn, modern, a vezetőfülke is korszerű. Valóban öröm lesz benne dolgozni. Bízunk benne, hogy mihamarabb kipróbálhatjuk – mondták.

Olvasóink írták

  • 5. b.zoli 2013. január 30. 18:00
    „Azon felül nagyon örülök hogy végre sikerült beszerezniük ezt a gépet . Remélem sok sok hektárt levágnak vele!

    Még 1 az előző hozzászolásomhoz hogy,a diákok traktorokkal szerzik meg a jogositványukat erre is .”
  • 4. b.zoli 2013. január 30. 17:57
    „MIndenkit megnyugtatok hogy ezzel a diákok nem fognak közlekedni sem aratni ! Mert a régi gépre sem engedték fel őket ! Erre van az iskola tangazdasági személyzete . Gyakorlatokon sokszor megvizslatják a gépet a főbb alkatrészeket és a beállítási lehetőségeket . Igen nagyon Maximum az udvaron mennek a kiváltságosak vele 10-20 métert oktatóval .

    Mondom ezt ugy hogy lehuztam 5 évet a suliban + 1 et tangazdasági dolgozóként .”
  • 3. hgabor333 2013. január 30. 17:47
    „Kedves Madarász! Van jogsid ? Ha igen, hogy tanultál meg vezetni ? Képzeld anno mi is jogsi nélkül tanultunk vezetni a városban. Igaz az csak traktor volt nem kombájn.”
  • 2. Tapmancs 2013. január 30. 11:17
    „Egyrészt nyilván nem mennek vele közútra (mármint a diákok), másrészt valószínű hogy egy darabig oktató is ül majd mellettük.”
  • 1. Madarász 2013. január 30. 10:54
    „Csak egy aprócska kérdés: Jogsi nélkül fognak a gyerekek kombájnt vezetni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belépőt nyertek a Ladánybene 27 koncertre

Tovább olvasom