Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Kóficok és Cserények

Sikeres évet tudhat maga mögött a Kapuvár néptáncegyüttes. Az új koreográfiával számos sikert arattak, a táncosok színpadra léptek Olaszországban és hazánk nevezetes hagyományőrző fesztiváljain.
A Kapuvár néptáncegyüttes minden év januárjában készíti el éves programtervét. Idén a célkitűzések között szerepelt egy új hagyományőrző produkció elkészítése, valamint, hogy a csoport tagjai szakmai továbbképzéseken vegyenek részt. Fontos volt, hogy a város kulturális életét tovább színesítsék, és táncházprogram beindítását is tervezték. Csitei Gábor, az együttes vezetője szerint valamennyi célkitűzését sikerrel valósították meg.

Áprilisra készült el az új hagyományőrző koreográfia, melyet Simon András állított össze. Az előadás címe Szokások farsangba’ Kapuvárott. A darabot megismerték a szegedi országos néptáncfesztiválon, illetve a bagi hagyományőrző-találkozón is. A kapuvári közönség az immár harmadik alkalommal a városban megrendezett Tavaszköszöntő Folklórfesztiválon láthatta először a produkciót.
A néptáncosok folytatták a kapuvári népviseletek gyűjtését és rendszerezését. Februárban másodszor rendeztek jótékonysági bált. Az adók egy százalékából pedig új palóc viseleteket varrat magának a csoport. Májusban Körmenden szerepelt az együttes, ahol az új koreográfia különdíjat kapott. Bagon pedig megkapták a legszínvonalasabb menettáncot bemutató együttes címét. Ezt követően Szicíliában egy nemzetközi fesztiválra utaztak a kapuváriak.

A Fő téri épületben megtartották a néptánciskola első évzáró vizsgáját is. Szeptembertől már nagyobb létszámmal indult meg az oktatás. Nemrégiben a gyerekcsoportok keresztlevelet kaptak, így született meg a Kófic és a Cserény nevű társaság. Szintén a Fő téri épületben működik a teleház, amit a táncosok társadalmi munkában üzemeltetnek. Az internetes szobának egyre nagyobb a sikere.

– Az új koreográfiára lehetünk legbüszkébbek idén, hisz hosszú évek után ez a produkció hozta vissza az országos vérkeringésbe az együttest – mondta a vezető.
Ennek eredményeként a kapuvári táncosok, az Észak-Dunántúlról egyedüliként, meghívót kaptak a Budai Vigadóban február hetedikén megrendezésre kerülő hagyományőrző néptánc-antológiára, ahova mindig az elmúlt év legsikeresebb együtteseit invitálják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új műszert kapott a rendelőintézet

A kapuvári rendelőintézet szemészeti rendelője nemrégiben új műszerrel gyarapodott. Az aplanációs… Tovább olvasom