Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Kistérségi fenntartásban az otthon

Bágyogszovát - Új működtetője van a bágyogszováti idősek otthonának. A csornai kistérségi társulás vette át a helyi önkormányzattól. Változások ugyan történtek, de ezek a lakókat nem érintették.
Január elsejétől a csornai többcélú kistérségi társulás működteti a bágyogszováti idősek otthonát. Addig a helyi önkormányzat volt a fenntartó, az intézmény átadásának gazdasági okai voltak. A kistérségnek ezzel már két bentlakásos otthona van, a másik Magyarkeresztúron.

Bertalanné Balázs Kata, a kistérségi társulás szociális központjának vezetője a Kisalföldnek elmondta: az otthon épülete továbbra is önkormányzati tulajdonban maradt, csupán a működtetést vette át a kistérség.

– A bágyogszováti otthonban Szabó Lilla mint szolgálatvezető intézi a napi ügyeket, neki hét munkatársa van – mondta Bertalanné Balázs Kata. – Megszűnt a konyha is, a napi háromszori étkezést egy helyi vállalkozó biztosítja, szerződés alapján. Mivel új fenntartója lett az otthonnak, új működési engedélyt kellett kérnünk, és ismét be kellett szereznünk minden hatósági hozzájárulást. Működési engedélyt tizenhét lakóra kaptunk.

A bágyogszováti idősek otthonát januártól a kistérségi társulás működteti.

Bágyogszováton tervezik, hogy fejlesztik az épületet. A beruházással egy szobával bővítenék az otthont. A helyekre szükség is van, hiszen jelenleg százszázalékos a kihasználtság és „váróslista" is van. Mivel kistérségi fenntartásba került az intézmény, az ellátási terület is kiterjed a társulás településeire.

A bágyogszováti otthon támogatására 2004-ben hozták létre az Ezüstalkony a Gondoskodásért Alapítványt. Célja, hogy a lakók ellátásának feltételeit, életkörülményeit javítsa. Az elmúlt években a szervezet segítségével cserélték ki a termek, szobák padozatát, oldották meg a festést, és vásároltak hiányzó, de a mindennapokban fontos használati tárgyakat. Az alapítvány idéntől fogadhatja az adóból felajánlható egy százalékokat is. Számlaszáma: 59500186-11039206.

Hasonló alapítvány működik a kistérség csornai napközi otthona mellett, és tervezik, hogy a magyarkeresztúri intézmény támogatására is létrehoznak egyet. 

Olvasóink írták

  • 1. Cseter János 2008. január 23. 11:25
    „Hogy is van ez? Annak idején amikor osztogatták a kárpótlási jegyeket aznokosok összevásárolták természetesen jóvan az értékük alatt és panziókatb épitettek "Öregotthonk" égisze alatt. Persze tudva, hogy a nyugdíjuk nem fedezi a költségeiket de az Álami fejkvóta bőven kiegésziti sőt még hasznot is termel! Úgytudom, hogy e kvótát is megfaragták és már nem volt értelme az öregeket tovább gyámolitani. (eladósodás csőd stb.) De kitudja miért sok gondot okozott az öregek gondozása. vajon hogy csinálják ezt most, hogy újból megéri? Ki tudja lehet, hogy ide is begyűrüzik az EU-s támogatási rendszer, csak tudni kell pályázni ismét vagy jóhelyre voksolni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napi kétszázezres kamatbevétel

Csorna - A csornai kórház vezetésére kiírt pályázatot érvénytelennek ítélte a testület, az intézmény… Tovább olvasom