![]() |
| Őri Sándorné sem édesanyja, sem saját lakóhelyén nem kapott segélyt. |
Ertelmes hozzaszolas!!!!!
Képviselőink, Uram bocsáss Polgármestereink míg a szavazatainkért kuncsorogtak, akkor nem nagyon hangoztatták azt, hogy majd alkotunk rendeletet nektek ,ha a föld alá kerültök! Akkor már nem lesztek szavazók így törődjön veletek az, akiknek fáj az elvesztésetek!
Na a 7-es aztan jolmegaszonta.Gratulallok az ertelmes mondatai-
hoz,ebbol aztan tanulhatunk .
Kedves Sziszifusz, Kedves Kérdező!
Nem szoktam beleszólni a kommentelők "dolgába", de most megteszem.
A hölgy által felvetett probléma sokakat érinthet, hiszen nem mindenki jártas az önkormányzati ügyekben. Ezért született írás a történetéből. Valóban megtehettem volna, hogy megkérdezem az érintett két község polgármesteri hivatalát, és aztán közölhettem volna az eredményt Őri Sándornéval. Ám, az újság célja, hogy informáljon. Nyilván sokan voltak már hasonló helyzetben, és nem tudták, vajon miért nem kaptak segélyt annak idején.
Nem vezettem meg félinformációk alapján a közvéleményt és nem a gonosz önkormányzatokra "húztam a vizes lepedőt". Éppen amiatt kérdeztem meg egy független jegyzőt, hogy világítson rá: valóban alakulhat ki ilyen helyzet és ebben nem kell feltételnül politikát sejteni, vagy az önkormányzatok rosszindulatát feltételezni.
Kedves Sziszifusz! Ön nyilván járatos az önkormányzati munkában, gondolom, dolgozott ezen a területen. Én azonban… Tovább olvasom »
polgárnak: joga van mindenkinek a nyilvánossághoz
de joga van mindenkinek ahhoz is, hogy az újságíró ne félinformációk alapján vezesse meg a közvéleményt
azok a gonosz önkormányzatok, meg hivatalok, az állampolgár ellen vannak, nem mellette
mert ez cseng ki a cikkből,
a nénike joga lett volna a kérelmet beadnia, amit a hatóság elbírál, és a néni fellebbezhetett volna a nem tetsző döntés ellen,
nem egyszerre az újságíróhoz futni.....
sziszifusz és kérdezö ! Nem lehetséges, hogy Öri Sándorné élt azzal a jogával, problémáját a nyilvánosság elé vitte? Vagy csak a Juszt Lászlóhoz szabad ilyen esetekben fordulni?
Sajnalom szegeny neniket mindenhonnan elutasitjak,küldözgetik ide oda,nemhogy az illetekes helyen adtak volna megfelelö felvilagositast! Vagy tan ott enyi esszel sem rendelkeznek?
Mi köze a beledi jegyzőnek ehhez? Az újságíró miért nem a két érintett önkormányzatot kereste meg? Esetleg elkérte volna a helyi rendeleteket és elolvasta volna.
A helyi rendelet is jogszabály, amelyet a képviselő-testület alkot és a törvényességi felügyeletet ellátó szerv ellenőrzi.
A jogosultsági feltételeket, határidőt e jogszabály állapítja meg, amit -tetszik, nem tetszik- be kell tartani és a jogalkalmazónak alkalmazni.
Hülye vagyok!
Újságíró már nem leszek!
Én - megkeres a tisztelt és becsült idős hölgy- internetről vagy papiron megszerzem a két rendeletet.
Elolvasom és mondom a hölgynek- szíveskedjék a képviselőknél apellálni!Ha nem ért egyet valamivel a helyi demokrácia helyi politikájában.Förtelem!- ez tudnillik helyi politikai kérdés - kinek adok segélyt?Nem pedig a monnyon le!
A hozzászólások és vélemények megnyugtathatják a szerzőt- sok ilyen írást követhet még el!
Polihisztoroknak és Nagydoktorival rendelkezőknek és csak tőlem:
- a dolgot nem illem és nem az igazságosabb lett volna szabályozza- hanem rendelet!
- a rendeletek elolvasásához nem kellett volna a jegyző és az újságíró- sőt így még okosabb: megírta,és még mindig nem olvasta el a vonatkozó két település két egymástól eltérő vagy más logikát követő rendeletét!
- minek.Így maibb és korhű!
Ha elolvassa- lehet nincs írás és a hely üresen marad.
Szó sincs hiányosságról.
Az egészhez semmi köze a jegyzőnek- helyi rendelet: a laikus testület helyi akarata közjogi formában!A jegyzők- ritka mint a fehér holló - törvényességi okból sikonghatnak!
Mivel nem törvényességi kérdés - az elhalálozott -/lakóhely - temetés helye / -vagy az eltemettető -/lakóhely,temető/ - a segélyjogosultság feltétele- így megeshet ami megesett!
Ahogy a rábaközi harminc nap is harminc és nem harminchárom- várom tehát a… Tovább olvasom »
hirdetés
