Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Két év alatt befejezhetik a közel 460 milliós beruházást

Számos kérdés kísérte Rábatamásiban a több mint négyszázmilliós szennyvízberuházásról szóló lakossági fórumot. A tájékoztatón elhangzott, 2012 végéig befejezhetik a közel 460 milliós beruházást.
Lakossági fórumot tartottak Rábatamásiban a minap, a település egyik legnagyobb beruházásáról, a közel 460 millió forintba kerülő szennyvízrendszer kiépítéséről. Mintegy félszáz helybéli ismerhette meg a 392 milliós támogatással és 68 millió forintos önrésszel megvalósuló beruházás részleteit. A regionális fejlesztési ügynökség által támogatott beruházást 2012 decemberéig be kell fejezni.

A projekt szervezői szerint az önrész kifizetésére egy vízközműtársulást kellene alakítani a településen és ez a társulás lenne hivatott a 68 millió forint beszedésére. Utóbbira többek között a lakosonkénti egyszeri, 200 ezer forintos kifizetést, vagy számos részletfizetési konstrukciót, melyek futamideje tíz év lenne, ajánlották.

– A vízközműtársulás jó működéséhez, ezáltal a lakosság által elérhető optimális befizetési határok eléréséhez a lakosok legalább 70–75 százalékának be kellene lépnie – mondta a projekt vezetője, hozzátéve, hogy az előzetes felmérések alapján ez valós is lehet. Ennél kisebb aránnyal is megalakítható a szervezet, de más lehet az egyéni hozzájárulás mértéke. A tájékoztatón elhangzott, mivel a szennyvízrendszer kiépítése közösségi érdek, ezért az önkormányzat akár kötelezheti is a lakosságot a csatlakozásra. Ahogy a szakértők elmondták, az egyedi szennyvízrendezés még költségesebb is lehet a csatornára való csatlakozásnál.

A helybeli Spiteller László szerint nehéz a 70–75 százalékos rákötés elérése, hiszen sok a nyugdíjas, akiknek esetleg gondot okozhat a hozzájárulás kifizetése. Gaál István a vízdíj esetleges emelésére kérdezett rá, valamint azután érdeklődött, hogy a lakossági fórumot milyen intézkedések követik. Erre a projekt szervezői elmondták, szükséges – önkormányzati előterjesztés alapján – a vízközműtársulás mielőbbi megalakítása, majd a közbeszerzések után a kivitelezői szerződések megkötése következik. Az első kapavágás idén ősszel történhet meg Rábatamásiban. A hozzászólók közül Varga Tivadar a helyi fiatalságot hiányolta a tájékoztatóról, mint mondta, elsősorban nekik érdekük a mielőbbi szennyvízbekötés. Goda Béla szerint mielőbb kezdődjön a munka, hiszen úgy tudja, a falu 72 százaléka most támogatja a beruházást.

Lakossági fórumot tartottak Rábatamásiban a minap a szennyvízrendszer kiépítéséről, melyen mintegy félszáz helybéli vett részt.
Lakossági fórumot tartottak Rábatamásiban a minap a szennyvízrendszer kiépítéséről, melyen mintegy félszáz helybéli vett részt.

Olvasóink írták

  • 4. janika 2011. május 02. 15:49
    „Sokkal egyszerűbb lenne a szennyező anyagok gyártásától megszabadságolni, úgy hogy nem vesszük meg! Viszont a maffia módszerei nem ismernek határokat! A szerencsétlen tudatlan falusi emberekre rászabadítják a szintén gátlástalan szolgáltatókat akik kizsebelik a lakósságot. termesztésen megegyeznek a lakosság háta mögött az őket ép nemképviselőkkel és van olyan eset is némely faluban, ahol a lakosságot kötelezik arra, hogy a szolgáltatóknak ingyen adjanak áramot a szolgáltató átemelő szivattyújuk üzemeléséhez.”
  • 3. mateka1 2011. május 02. 13:44
    „Kedves Janika!
    Nem azzal van gond, hogy el kell tartani - ez természetes... Arról van szó, hogy ha ezt több falu csinálja együtt, akkor töredéke a szennyvíz feldolgozásának fajlagos költsége, nem beszélve a beruházás egy házra vetített költségéről. Ha a most 2 ezer körüli vízdíj felmegy 8-ra - lesz csodálkozás”
  • 2. janika 2011. május 02. 08:27
    „Hát akiknek nem jó a pottyantós klozet az tartson el egy szennyíz kezelő céget, Ha már a szennyező anyagok gyártást sem képesek megakadályozni!”
  • 1. mateka1 2011. május 01. 19:15
    „Sajnos nem tudtam ott lenni, de szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy egy ekkora falu egyedül nem biztos, hogy szerencsés megoldás. A szennyvízzel kapcsolatos költségek ugyanis hihetetlenül magasak. Tudomásom szerint egy átlagos esetben a bejövő víz mennyiségének a 70%-át számolják kimenőnek, viszont az legalább dupla áron.
    Nem biztos, hogy a megépítés a fő probléma, hanem az üzemeltetés. Bejön a víz 200 ft körül, s kimegy 400 ft-ért. Nálunk lehet, hogy ez még a 600 ft is eléri. Ez azt jelentheti, hogy a jelenlegi vízdíjak legalább háromszorosa, vagy inkább négyszerese lesz.
    Nem a fejlődés ellen vagyok, hanem szeretném, ha ésszerű lenne a beruházás, s azt is szeretném, ha az előző polgármester által felelőtlenül elindított beruházást átgondolná a testület és a falu is.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei Tűzoltó Szövetségi beszámoló közgyűlés Csornán

A Győr-Moson Sopron Megyei Tűzoltószövetség beszámoló közgyűlést tartott pénteken délután Csornán,… Tovább olvasom