Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Kapuvárra látogatott Oroszországi Föderáció nagykövete

Kapuvárra látogatott csütörtökön Igor Szavolszkij, az Oroszországi Föderáció nagykövete.

A rábaközi látogatás során a kapuvári Szent Kereszt-temetőben megkoszorúzta az elesett szovjet katonák emlékművét (képünkön balra, mellette Németh Csóka Gábor alpolgármester). A koszorúzás kapcsán a nagykövet kijelentette, fontosnak tartja az elesettek emlékműveinek gondozását, hiszen ez történelmi kapocs a két ország között. A kapuvári látogatásról szólva elmondta, több lehetőséget is lát a magyar–orosz együttműködésre, főként a turizmus terén. „A tőkeáramlás rendszeresen folyik a két ország között, ám azt is kijelenthetem, ez orosz részről lehetne intenzívebb is" – hangsúlyozta a nagykövet. Mosolyogva hozzátette: a kapuváriak is nyugodtak lehetnek, lesz gáz.

Fotó: T. A.
Fotó: T. A.

Olvasóink írták

  • 7. Reális 2009. május 24. 11:44
    „Hát az igaz,hogy nagyon sok van,aki annak idején vérkomcsi volt,munkásőr,most meg hatalmas fideszes,uram bocsá´ Jobbikos!Mintahogy annak idején is sokan lettek nyilasból ávhások!”
  • 6. gjozsi88 2009. május 24. 11:38
    „Tisztánlátó!
    Ki dönti el, hogy ki a kommunista?
    Az most jobboldali ismerőseimet végig nézem és ha visszajönne a kommunizmus nekem vennem kellene Lenin képet, a legtöbbnek csak fel kellene menni a padlásra!
    Tudod ki komcsizik leghangosabban? Akinek a múlt rendszerben, az elveivel ellentétben kellett megalkudnia és kiszolgálnia azt a rendszert az érvényesülése érdekében és ezt a frusztrációját most vetíti ki! Nekem akkor nem kellett megalkudnom, nekem nincs fusztrációm és lazán túl lépek a kommunizmuson, mint a történelem részét lévőnek kezelem!”
  • 5. Tisztánlátó 2009. május 24. 10:05
    „Új háború kell ahhoz, hogy ez a mocsok kommunista gondolkodásmód meg az elvtársak kitakarodjanak a magyarságból. Nekünk ez normálisan nem megy!”
  • 4. gjozsi88 2009. május 23. 19:46
    „Reális!
    Ezek a ruszkik otthon maradtak volna, ha a németek oldalán nem támadjuk meg őket!
    A Doni hősőkről beszélünk!!???
    A Don kanyar mikor volt magyar terület?
    Talán innét kellene kezdeni!”
  • 3. varpeter 2009. május 23. 15:57
    „2. Reális!
    Szerintem sokszorta több...”
  • 2. Reális 2009. május 22. 20:02
    „Azokat a ruszki katonákat síratják,amelyikek lányokat,asszonyokat erőszakoltak meg,teli padlásokat rámoltak ki,ártatlen gyerekeket lőttek le anyjuk szeme láttára?Azokat síratják,akik 40akárhány évig rajtunk élősködtek és előlünk szívták a levegőt,mérgezték az elméinket?Szégyen?Ja és az ötágú csillag nem önkényuralmi jelkép?Ehhez is ugyanannyi vér tapad,mint a horogkereszthez!”
  • 1. Marcipán 2009. május 22. 17:59
    „Jah tőkeáramlás :))))))))) majd jöhet az orosz maffia..........
    Úgylátom ezt a nagykövetesdit nem hagyák abba,nem tudom kinek az elméjéből pattant ki ez a nagyszerű ötlet................
    Érdekes Veszkénybe nem hívnak nagyköveteket és mégis ,falu lététre micsoda céget tudtak odacsábítani,javaslom a sok fölösleges reprezetálás helyet inkább menjenek ki és kérjenek tanácsot a Veszkényi polgármestertől............”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mennek a házukból, vagy húszezer naponta

Rábaköz - A négyszázezres hitelből elúszhat egy Kapuvár környéki adós hétmillió forintot érő háza. A… Tovább olvasom