Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Ideiglenes vezető, elhalasztott önrész

Csorna - Az önkormányzat új pályázatot ír ki a szociális és gyermekjóléti központ vezetői állására. Ennek lezárultáig Kránitzné Nagy Márta irányítja azt. Viszont nem határoznak a Mosonmagyaróvári Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás fejlesztési projektjének önrészéről.
Új pályázat a központ vezetésére

A szociális és gyermekjóléti központ ideiglenes vezetésével Kránitzné Nagy Mártát bízta meg a képviselő-testület. A szakember az önkormányzati óvoda intézményegység-vezetőjeként dolgozott eddig, most határozott időre kapott „mandátumot". Az önkormányzat új pályázatot ír ki a központ vezetői állására, Kránitzné az eljárás végéig irányítja az intézményt.


Két feladat a hulladékprojektben

Hétfőn arról is döntöttek a képviselők, hogy egyelőre nem határoznak a Mosonmagyaróvári Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás fejlesztési projektjének önrészéről. Mint kiderült, az 5,5 milliárdos beruházásban 70 településnek 30 százalékos önrészt kell vállalnia. Ez Csorna esetében 140 millió forint körüli összeg lenne, amit 2011–2012-ben kellene biztosítani. A város két feladattal venne részt a projektben: az Őrangyal-temető közelében lévő illegális szemétlerakó felszámolásával, illetve a gyöngyösmajori lerakó rekultivációjával. A testületi ülésen kiderült: az önrész két forrásból jöhet össze. A fogyasztói árba építhetik be, ami körülbelül 50 százalékos díjemelést eredményezne, vagy az önkormányzat hitelfelvételből vállalhatja. A képviselők úgy döntöttek, hogy egyelőre nem foglalnak állást, és konkrét adatokat kérnek a társulástól, valamint a Rekultív kft.-vel kötött szerződésüket is felülvizsgálják.


Mindenki szabadon adakozhat

Az ülésen napirenden volt az önkormányzat 2009-es költségvetési koncepciója is. Tóth Csaba képviselő azt javasolta, hogy a tervezetbe kerüljön be: a képviselők egyhavi tiszteletdíjukat ajánlják fel a kórház javára. Társai megegyeztek abban, jó és gyakori is, hogy a képviselők valamely közcélt támogatnak, ám erről határozatot nem hozhatnak, hiszen mindenkinek joga eldönteni, mire adakozik. Az viszont belekerült a dokumentumba, szintén Tóth Csaba javaslatára, hogy a Csornahő kft. működését jövőre átvilágítják.


Megnyitnák a tekepályát


A továbbiakban ingatlanügyekben döntöttek, például vegyes tulajdonú ingatlanok értékesítéséről. A döntés azokat a városi tulajdonú építési telkeket érinti, melyeken a házak magántulajdonban vannak. A tekepálya büféjének működtetőjéről is határozatot hoztak. Egy fehértói vállalkozó vállalta, hogy megnyitja az üzletet 50 ezer forintos havi bérleti díjért. Szó volt arról is, hogy az előző bérlő jelentős, 403 ezer forintos bérleti díjjal tartozik az önkormányzatnak. A fizetésre a napokban ismét felszólították.

A testület támogatta a csornai szennyvíztisztító telep felújítását, illetve a majdani, bősárkányi szennyvízrendszer fogadását lehetővé tevő pályázat benyújtását. A határozatban megfogalmazták: a pályázathoz anyagi kötelezettséget nem vállal a város, az önrészt a Pannon-Víz zrt. biztosítja.

Olvasóink írták

  • 4. sorok_közt 2008. november 29. 17:32
    „Putyilov! Neked címeztem, de igazából nem Neked szólt ironikusnak szánt hozzászólásom”
  • 3. Putyilov 2008. november 29. 17:10
    „sorok_közt!

    Olvass a sorok közt:
    "Társai megegyeztek abban, jó és gyakori is, hogy a képviselők valamely közcélt támogatnak, ám erről határozatot nem hozhatnak, hiszen mindenkinek joga eldönteni, mire adakozik."”
  • 2. sorok_közt 2008. november 28. 20:55
    „Putyilov! Adakozhatsz Ildikó végkielégítésére!”
  • 1. Putyilov 2008. november 27. 06:43
    „Képviselőink jó példát mutattak ismét. De tőlünk elvárják az adakozást??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A napi tízezer beérkező autós kétharmada gyorshajtó lehet

Kapuvár - Több mint egymillió forintból sebességjelző műszert telepítettek a 85-ös főút városi… Tovább olvasom