Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Hálából épít kápolnát Kónynak

Kápolna épül Kónyban, egy cég telephelyén. Buda Bertalan vállalkozó az építtető, aki eddigi életéért, a jó Istentől kapott kegyelmekért ad hálát ily módon.
A szentély nem „magánkápolna" lesz, a falunak szánja a cégtulajdonos. Úgy gondolja ugyanis, hogy húsz évvel ezelőtt az isteni gondviselés vezérelte őt Kónyba. „Mindenki számára nyitott lesz, felekezeti hovatartozás nélkül" – mondta a Kisalföldnek.

– A céget 1992-ben alapítottuk, kezdetben a csornai tejporgyárban béreltünk területet – mutatta be vállalkozását Buda Bertalan, a Buda Family kft. tulajdonosa. – 1996-ban váratlanul, szinte egyik napról a másikra felmondták a bérletünket, egy héten belül költöznünk kellett a gyárból.

Kétségbeestem és régi segítőmtől, a jó Istentől vártam útmutatást. Meg is kaptam a választ, mégpedig azt, hogy nem kell messze mennünk Csornától. Kocsiba ültem és az első település felé indultam. Kónyban találtam magam, sorompót kaptam és várakozás közben megpillantottam két épületet.

Gondoltam, itt lesz az új üzem. Amikor pedig megtudtam, hogy az Új Élet utcában járok, nem is gondolkodtam tovább. A telep eladó volt, megvettük és egy hónapon belül már indult is a termelés. A piac, a partnerek nem is vették észre, hogy megváltozott a címünk. Addig is tudtam, de az elmúlt években megerősödött bennem, hogy mindig Isten útjai a legegyenesebbek.

Azokról letérni nem tanácsos és én igyekszem is ezeken az utakon járni.
Hogy a falubeliek befogadták, persze még nem járt azzal, hogy Buda úr a kápolnára gondoljon. Egy másik, majdnem tragédiával végződő sorsforduló után erősödött meg benne az elhatározás. Súlyos közlekedési balesetet szenvedett.

– 2008-ban történt az autópályán. Éjszaka volt és a mögöttem haladó jármű sofőrje elaludt. Belém rohant és én százharmincas sebességgel felkenődtem a betonfalra. Ám a hajam szála sem görbült meg, egy karcolás nélkül szálltam ki a roncsból. Még azon az éjszakán sok mindent átgondoltam, átértékeltem. Eldöntöttem, hogy hálából az addigi életemért, mindenért, amit családommal együtt kaptunk Istentől, valami maradandót akarok adni. A kápolna építése azonban csúszott, végül idén érkezett el az idő. Zala megyében jártam és egy harminc évvel ezelőtt, az irányításommal bővített, felszerelt üzemnél kötöttem ki. Azaz csak a romjainál, mert azóta széthordták, az enyészeté lett. Ez megint erősített a szándékomban: végre olyan dolgot hozzak létre, építsek, ami tartós és tényleg maradandó.

Azonnal megindítottam az építkezést. Építész barátom ingyen megtervezte, egy falumbeli, Szabolcs megyei kőművest pedig megbíztam a munkával. Gördülékenyen, nagyon könnyen megy a munka. Mondhatnám, hátszelem van, amit természetesen Istentől kapok. Három hét alatt a tetőzet is elkészült, a héten cserepezünk. A falubeliek, szomszédok is jönnek segíteni ingyen, jó szándékból.

Buda Bertalan rövid határidőt szabott, szeptember 8-án ugyanis szenteltetni szeretné a kápolnát. Azt, hogy kinek a tiszteletére, még nem döntötték el. A Szent Család és Szent Kristóf között választanak majd. A berendezésre is gondolt, egyelőre tizenkét ülőhelyes lesz. És a legfontosabb Buda Bertalan szerint az, hogy mindenkit nyitott ajtóval várnak.

– Én református vagyok, de a családom és Kóny többsége is katolikus. Ez azonban nem okoz gondot, hiszen egy az Istenünk. Ezért gondoltam ökumenikus szentelésre. Bízom benne, hogy a helyiek elfogadják tőlünk hálánk e jelét. Nagyon várom, hogy átadhassam nekik – foglalta össze gondolatait Buda Bertalan. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyenlő bánásmód Csornán

Tovább olvasom