Kisalföld logö

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -2°C | 3°C Még több cikk.

Ezerötszáz új állás

Aki akar, talál magának munkát, munkahelyet a Rábaközben, ez derül ki abból a tájékoztatásból, amit a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szolgáltatási főigazgató-helyettesétől kaptunk.

Rimányiné Somogyi Szilvia elmondta: csornai kirendeltségük területén 979 új állásajánlat érkezett. A letelepült cégek elsősorban segédmunkást, mezőgazdasági munkást, gyümölcs- és zöldség-tartósítóipari munkást, eladót, általános ápolót, varrónőt, kőművest és tehergépkocsi-vezetőt keresnek. A térségben tavaly Zsebeházáról, Rábaszentandrásról, Rábasebesről, Rábacsanakról, Potyondról, Győrsövényházáról és Cakóházáról nem jelentettek be munkaerőigényt.

A kapuvári kirendeltséghez tartozó településekről tavaly 550 új állásbejelentés történt, amelyek hetven százaléka kisvállalkozás. Ott a segédmunkásokon, kőműveseken, tehergépkocsi-vezetőkön kívül gyártósori összeszerelőt, eladót keresnek. E térségben a tavalyi új bejelentések nagy része Kapuvárról, Beledről és Szárföldről érkezett, illetve Vadosfáról, Hövejről, Edvéről, Dénesfáról, Cirákról, Csapodról és Osliból.

Olvasóink írták

  • 10. qeu 2010. február 08. 16:49
    „moderálva, saját kérésre”
  • 9. gyagyástóni 2010. február 05. 17:36
    „7. hozzászólás mazsi 2010.02.04. 07:22

    "csak az nem talál munkát aki nem is nagyon akar,,"

    Próbálj meg keresni, majd rájössz milyen könnyű találni!”
  • 8. tettes 2010. február 04. 19:16
    „Ha végeztél a 8.ált isk-val,esetleg tovább koptattad a padot,akkor ne is próbálkozz!!!Hülyék kellenek,nem olyan aki esetleg gondolkodik is.”
  • 7. mazsi 2010. február 04. 07:22
    „csak az nem talál munkát aki nem is nagyon akar,,”
  • 6. rick 2010. február 03. 18:37
    „4.

    Igaz lehet az ezerötszáz új álláshely, csak mellé kellene tenni, hogy mekkora időszakban jelentkezett és ugyanezen időszakban mennyi volt a megszűnő álláshely. Ha mondjuk az 1500 új álláshely a 2009-es évre vonatkozik, akkor nem is olyan sok, figyelembe véve a terület nagyságát és a területen létrejövő új cégek számát (mert ugye ebbe a számba beletartozik az is ha valaki a saját cégénél bejelenti magát vagy a családtagját alkalmazottként). Egy évre vonatkoztatva ez napi 4 álláshelyet jelent.

    Jó lenne látni a megszűnt álláshelyeket is, valamint azt, hogy az új álláshelyek mennyire stabilak. Mert az csak a statisztikán javít valamit, ha bejelentek egy álláshelyet, aztán határozott időre, mondjuk fél évre kötök munkaszerződést, vagy netalántán még a próbaidő alatt felmondok. Ez utóbbi esetben lehet, hogy újra bejelentem az álláshelyet, ami megint csak a statisztikán változtat, a helyzeten túlzottan sokat nem javít.

    A konkrét eset mind a média mind a statisztika működésére remekül rávilágít. Egyfelől ugye a média mindig kiragad egy vagy két információt, azt a központba helyezi, főcímbe írja, ráirányítja a figyelmet. A valós kép ezért általában ´nem jön át´. A statisztikáról meg mindannyian akik anno tanultuk tudjuk (de akik ebből élnek azok főleg tudják), hogy az első kérdés mindig az, hogy mi az az eredmény, amit a statisztikai elemzésnek ki kell mutatni...”
  • 5. mikoka 2010. február 03. 17:20
    „HOLVANNAK ezek a munkák? mert itt CSORNÁN nemtudom hogy lehetne esetleg 500 enbernek is munkát adni.JÓLENNE HA LEIRNÁK HOLVANNAK EZEK A MUNKA LEHETÖSÉGEK ha már ekkora cimszóval jelenik meg,lenne akifelkeresné őket érdeklödéssel hisz szeretne dolgozni.”
  • 4. LiamDevlin 2010. február 03. 15:55
    „Ok, elismerem, lehet, hogy rosszul értelmeztem!
    De az, hogy az a cikknek a címe, hogy "Ezerötszáz új állás" az egyszerűen nem igaz!
    Vagy ahogy te írod, "kicsit egyoldalú"(...) mivel biztos vagyok benne, hogy nem tudnak 1500 embernek munkát adni, pláne nem a Rábaközben,(mivel a cikkben kizárólag erről a térségről van szó!) pláne nem jelenleg! Szóval ez a cikk, a legenyhébb kifejezéssel élve is hazugság...
    de valószínűleg csak én nem értem, és bizonyára ez az oka annak is, hogy a Rábaközben katasztrofális a helyzet a foglalkoztatás szempontjából, és a 50 év felettieknek szinte lehetetlen munkát találni...
    Üdv”
  • 3. rick 2010. február 03. 15:04
    „2.

    Amikor bejelentesz egy álláshelyet, akkor eldöntheted, hogy kérsz e közvetítést a munkaügyi központnál regisztrált álláskeresők közül, kéred e, hogy a keresőben is meghirdessék stb. Az álláshely bejelentők többsége eleve tudja, hogy kit akar felvenni, vagy hogy milyen körből akar meríteni. Illetve saját maga meghirdeti az álláshelyet vagy a saját HR-eseivel, esetleg fejvadásszal kerestet alkalmas munkaerőt. Ettől munkaerőpiaci szempontból ezek az álláshelyek még új álláshelynek számítanak. Persze a cikk nem szól a véglegesen megszüntetett álláshelyekről (megszűnt cégek, tartós leépítések), úgyhogy kicsit egyoldalú.

    De a lényeg, hogy nem hülyítenek, csak nem érted a cikket.”
  • 2. LiamDevlin 2010. február 03. 12:19
    „DE van, www.nyugatrmk.hu, ahol ha rákattintasz mennyi állásajánlat van Csornán és környékén, akkor kiad 6 azaz hat db-ot....!!! Ha Kapuvár és környékét nézed akkor pedig 8 azaz nyolc db-ot....!!!
    Szóval vagy én nem értem a cikket, vagy megint csak nagyokat mondanak, ferdítenek más szóval hülyítik a "jónépet"...”
  • 1. Mátyásfeketeserege 2010. február 03. 12:07
    „Valami honlap nincs véletlenül?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatszáz gazda marad ki a programból

A megyebeli gazdálkodók jó része, közel hatszázan kiestek az unió által is támogatott… Tovább olvasom