Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Elfogták a rendőrök a bolti szarkákat

Kapuvár - Közel kétszázezer forintos zsákmányt lopott Kapuváron és környékén két budapesti fiatalember. A kapuvári rendőrök elfogták a bolti szarkákat, akik ellen az eljárás már folyamatban van.
Hétfő délután két óra körül érkezett egy telefon a kapuvári rendőrségre, miszerint az egyik környező település boltjában lopást észleltek a biztonságiak. A bejelentő személyleírással és a tolvajok autójának ismertetésével is segítette a rendőrség munkáját. A telefont követően a Vörös István főtörzszászlós vezette kapuvári járőrcsoport megkezdte az említett Audi keresését. Ekkor már Kapuváron, a Deák Ferenc utca egyik boltjából jeleztek lopást az ott dolgozók. A rendőrjárőr szinte a lopást követő percben elfogott két budapesti, húsz év körüli fiatalembert, akikre ráillett a vidéki boltvezető személyleírása is.

Foki József rendőr zászlós a lefoglalt áruval.
Foki József rendőr zászlós a lefoglalt áruval.

Náluk – a nadrágjukba rejtve – több, nagy értékű illatszert találtak, majd az Audit kinyitva ráleltek a zsákmány többi részére is.

Egyikük cipőjéből kábítószergyanús anyag is előkerült, melyet a rendőrség szakértő bevonásával vizsgál. A lopott áruk összértéke közel kétszázezer forint volt. A két fővárosi férfi ellen az eljárás folyamatban van.

A lopott áruk összértéke közel kétszázezer forint volt.

Olvasóink írták

  • 5. morfi 2009. január 03. 14:42
    „Ugyan már ! Mit számítt 20-30 disznó ,vagy akármennyi kedves"matriné"Ön nemtudja hogy Magyarországon szabad rablás van ! ? A hatóság legfeljebb a kezét széttárva megjegyzi, ha nem tartottak volna disznót ,nem lettvolna mit ellopni! (sajnos itt tartunk a törvényeinkel) Egyébként sajnállom a károsultat.”
  • 4. matriné 2008. december 30. 18:26
    „Vajon kinyomozták már a rábapordányi tsz. 20 disznójának, hogy kélt lába? Vagy Ők is menjenek polgári perre az ismeretlen tettesekkel? Vagy azokat is ismerik mint a lakás kifosztókat?”
  • 3. matriné 2008. december 30. 15:34
    „Kíváncsi vagyok a lakás kifosztó szarkákat elfogják -e Csornán? Vagy a munka könnyebbik végét fogva eltanácsolják a károsultat a polgári peres bíróságra a több mit egy millió forintos ingóságait visszaperelni?
    Ugyan is a rendőrök sem a munkaügyhöz kapcsolódó bűnügyekbe, sem a családi témájuk lopásokhoz nem nagyon asszizálnak, míg vér nem folyik! Sokkal, könnyebb az íróasztal mellől megtagadni a nyomozást a tatasztalatom szerint!”
  • 2. jockey 2008. december 25. 22:22
    „Ugye, nem cigók voltak?”
  • 1. aquila 2008. december 25. 12:53
    „Gratulálok a gyors és eredményes munkához.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepváró

Vásárral, ünnepi műsorral készültek a csornai Széchenyi-iskola tanulói a karácsonyra. Tovább olvasom