Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Doszpot elhagyná a politikát

Doszpot Péter szocialista honatya két év kihagyás után szívesen visszatérne a testületbe, ha a politika engedné.

Doszpot Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt osztályvezetője, szocialista honatya kijelentette: szívesen visszatérne a testületbe, ha a politika engedné. Kétévnyi képviselősködésétől nem azt kapta, amit várt. Kijelentette: a rendőrség semmivel nem korruptabb, mint a társadalom.

A csornai Közéleti Kávéház vendégeként legutóbb Doszpot Péter MSZP-s országgyűlési képviselő beszélt rendőrélményeiről, valamint politikusi pályafutásáról. Elmondta, ’87-ben Nagykátán kezdett a testületnél, előtte Tápiószecsőn tanított. Már akkor is versenyszerűen sportolt, osztálytársai példája nyomán választotta a rendőri hivatást. A nagy alvilági leszámolások idején már a fővárosi főkapitányság gyilkossági csoportjának vezetője volt.

Véleménye szerint a ’90-es évek közepén az új típusú bűnözéssel együtt ők is új módszereket tanultak, elöljáróik sokkal teljesítményorientáltabb munkát vártak el tőlük, mint korábban. Pt ismertté tette a média.
„ Ennek voltak a testületben előnyös oldalai is, de végül ez okozta, hogy eljöttem a rendőrség kötelékéből."

Ekkor azzal keresték meg a szocialista párt vezetői, hogy szaktudását kamatoztassa a politikában.
„ Nem azt ígérték, amit az elmúlt két évben kaptam" – jelentette ki a képviselő. Hozzátette: szívesen visszamenne szakmájába, ahogy erre már voltak törekvések korábban is, de megjegyezte, „jelenlegi helyéről nem könnyű az elmozdulás".

A rendőrség mai állapotairól elmondta: az anyagi lehetőségek korlátozottak. Nagyon sok pénz kellene ahhoz, hogy megfelelő színvonalon működhessen a testület. A hírekben felbukkanó, korruptnak mondott rendőrökről szólva kijelentette: a rendőrség semmivel nem korruptabb, mint a társadalom, ami körülveszi. Véleménye szerint minél előbb szemléletváltásra lenne szükség a vezetésben azért, hogy az országnak hatékony bűnüldözése lehessen.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Komolyan veszik a tűzvédelmet

A kapuvári tűzoltók ezúttal a város oktatási intézményeiben vizsgálódtak a tűzbiztonságról. Tovább olvasom