Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

˝Deszkát kereste˝, kétmilliót zsákmányoltak

Barbacs - Trükkös tolvajok károsítottak meg egy idős házaspárt a napokban. Kétmillió forintot zsákmányoltak. A rendőrök sokadszorra kérik: senki ne dőljön be a ˝meséknek˝.

Kétmillió forintot zsákmányoltak nemrégiben azok a besurranó tolvajok, akik Barbacson idős emberek figyelmét elterelve loptak. A házaspárhoz azzal mentek be, hogy deszkát szeretnének tőlük vásárolni. Hárman voltak, közülük kettő a hátsó udvarba csalta a házigazdákat, míg társuk besurrant a lakásba. Nem kutatott, szinte azonnal a ˝rejtekhelyhez˝ ment és a szekrényben megtalálta a kétmillió forintot készpénzben. Miután jelzett a másik két csalónak, gyorsan távoztak a helyszínről. A károsultak azonnal hívták a rendőröket, de sem konkrét személyleírást, sem autórendszámot nem tudtak adni.

Völcsey András, a Csornai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője portálunknak az esettel kapcsolatban elmondta: elsősorban az idősek még mindig könnyen esnek áldozatul a besurranóknak.

– Sokszor, sok helyen felhívtuk már a figyelmet, ne dőljenek be a trükkös tolvajoknak – fogalmazott. – A veszély az idősebb, gyakran egyedül élőket fenyegeti. A legkülönbözőbb, egyébként hihetőnek tűnő indokokkal férkőznek a bizalmukba, és elterelve figyelmüket ki is használják a lehetőségeket. Senki ne higgyen tehát ezeknek a gyanús alakoknak. Ne engedjék be őket még az udvarba sem.

A leggyakoribb ˝mesék˝, melyekkel kopogtatnak a csalók: tüzelőt hoztak, pénzt az önkormányzattól vagy valamilyen szolgáltatótól. Terményt akarnak vásárolni, gépeket elhelyezni az udvaron, vagy éppen valamelyik rokon küldte őket valamiért.

– Az is nagyon fontos, hogy senki ne tartson otthon a szükségesnél több készpénzt – tette hozzá Völcsey százados. – A háziak által ugyanis biztosnak gondolt rejtekhely egyáltalán nem az. Az elkövetők nagyon képben vannak, hogy melyek a rejtekhelyként leggyakrabban használt szegletei a lakásnak. Azonnal, jó érzékkel és biztos kézzel nyúlnak a pénzért, kutatás, a helyiség feldúlása nélkül. Emiatt sokszor órák, sőt, napok is eltelnek, mire a károsultak észreveszik, hogy hiányzik a megtakarított pénzük. Nagy a felelőssége az idősek közelében élőknek is. Nem írják fel a gyanús, idegen autók rendszámát. Nem figyelnek fel, ha idegenek járnak az utcákon vagy éppen bemennek egy-egy idős szomszédhoz. Az idegenek mozgása pedig előjele lehet egy esetleges bűnténynek – hívta fel a figyelmet az osztályvezető.

Olvasóink írták

  • 1. KicsiCsíra 2009. szeptember 25. 17:37
    „2 millió? ...és se személyleírás, se rendszám? és 2 millió volt a lakásban, amit még keresni sem kellett? hmmm...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két gázkút Csikvánd határában

Nyolc megyei település alatt földgázlelőhelyet keresnek. Csikvándon már találtak. Tovább olvasom