Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Az év végi árak sem szöknek az égig

A karácsonyi napok és a szilveszter nemcsak az együttlét ünnepei, hanem a terített asztalok és különleges ételeké is. Ilyenkor olyan falatok is terítékre kerülnek, melyekre év közben csak vágyakozva gondol az ember.
Széles lesz a választék: A csornai Zöldfa étteremben is ízletes falatok kerülnek a szilveszteri asztalra.
Arról érdeklődtünk a rábaközi éttermekben, hogy a náluk szilveszterező vendégek mely ételek és italok közül válogathatnak majd és mindezt mennyiért. A kép meglehetősen vegyes, hiszen a vendéglők mindegyike többféle menüvel várja az óévbúcsúztatókat.
Előételként hallottunk bajor sonkarózsáról salátaágyon, fokhagymás fogasról, füstölt marhanyelvről tormával, és ami igazán különlegesen hangzik: füstölt libamájtorta. Főételként a legtöbb helyen liba vagy marha kerül az asztalra, különböző elkészítésben. Így például pástétom, libamáj zsírjában vagy libamájjal töltött borda. Nem marad el a rábaközi kínálatból a bélszín sem, és a vadételekből is széles a választék. A citromos-gombás szarvastól kezdve a vaddisznó az erdő színe-javaival vagy az őzgerinc is kellemes ízeket nyújthat. Töltelékként népszerű a gomba, a sajt és a gyümölcsök, desszertként hideg túrógombócot, gyümölcssalátát, fagylaltot és süteményeket szolgálnak majd fel.

Belépők négy-és hatezer között

Valamennyi étteremben vacsora előtt aperitiffel és pohár pezsgővel kedveskednek a vendégeknek, ezek árát a belépőjegy tartalmazza. Az éjféli kínálatban a karaj dominál, de lesz korhelyleves, lencse, szoljanka leves és természetesen nem maradhat el a virsli mustárral.
Néhol műsor is lesz és tombola, melynek népszerű fődíja a szilveszteri szerencsemalac. A talpalávaló hagyományos mulatós muzsika lesz, a zenét mindenhol zenekar szolgáltatja. Mindezekért nem is kell mélyen a zsebünkbe nyúlni, hiszen a Kisalföld által megkérdezett vendéglősök négyezertől hatezer forintig terjedő belépődíjat kérnek az asztalfoglalóktól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A stílbútoroktól a Fergusson traktorig

A törvények értelmében minden település önkormányzati képviselőinek írásban kell nyilatkozniuk… Tovább olvasom