Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

A tavalyi év nem volt rossz

Barbacs - Az iskola „tagosításával" évente tízmillió forintot takarít meg a barbacsi önkormányzat. A pénzt fejlesztésre költik. A közeljövőben az óvoda sorsáról is dönteniük kell a községvezetőknek.
„A tavalyi év nem volt rossz" – értékelte tőmondattal faluja helyzetét Barbacs polgármestere. Giczi András annak ellenére mondta ezt a Kisalföldnek, hogy tudja: voltak nehéz döntéseik. Ilyen például iskolájuk függetlenségének feladása. A csornai II. Rákóczi katolikus központ tagintézménye lett tanodájuk. Az intézkedés létszámleépítéssel is járt.

– Sajnos a törvényben előírt létszámokat nem tudtuk biztosítani, ezért kellett a tagosítás mellett döntenünk – fogalmazott Giczi András. – Természetesen ez leginkább a szülőket érinti, de úgy érzem, sikerült a legjobb megoldást megtalálnunk. Az alsó tagozat maradt helyben, a felsősök utaznak, reggelente különjárattal, hazafelé menetrend szerintivel. Az utazás költségeit az iskola és az önkormányzat átvállalta. Hat pedagógustól kellett megválnunk: nyugdíjazással, végkielégítéses elbocsátással, illetve volt, akit átvett a csornai iskola. Azt hiszem, a gyerekeknek nem hátrányos az új helyzet, hiszen a Rákóczi egy komoly, jó háttérrel rendelkező iskola.

Az sem mellékes természetesen a 740 lélekszámú faluban, hogy tízmillió forintot takarít meg az önkormányzat az új struktúrával. A pénzt fejlesztésekre költik. A polgármester arról számolt be, hogy tavaly két utcájuk kapott új burkolatot önerőből és pályázati támogatással. Szintén pályázati segítséggel tudnak három közhasznú munkatársat foglalkoztatni. Egyikük a hivatali munkában segít, ketten pedig a közterületeket tartják rendben. Ennek köszönhetően szépült meg például a temető és környéke. Az agrártárca pályázatán egy kisbuszt nyertek, a járművel elsősorban az idősek ellátásán tudnak javítani. Inkább a fiatalok számára volt hasznos beruházás az internetes szoba kialakítása két számítógéppel. Várhatóan az óvodában is változások lesznek még idén.

A barbacsi oviba tizennyolc gyerek jár. A létszám azonban csökken.
A barbacsi oviba tizennyolc gyerek jár. A létszám azonban csökken.

– Barbacson is egyre csökken a gyereklétszám az oviban, jelenleg tizennyolcan járnak. El kell gondolkodnunk a jövőn, hiszen ennyi kisgyerekkel nem tudjuk fenntartani az intézményt. Várhatóan óvodánk is tagintézményként működik majd, több lehetséges megoldás is szóba került eddig – mondta Giczi András. – A helyzetet nehezíti, hogy legalább tíz olyan kisgyerek van, akik ugyan Barbacson élnek, de nem itt járnak óvodába. Az óvoda mellett működő konyhánkat, illetve dolgozóit is csak úgy tudtuk megmenteni, hogy elindítottuk a szociális étkeztetést. Igény van rá, sőt, napról napra egyre több. Amíg támogatást kapunk a fenntartásra, a helyzet tartható, de amint az állam elvonja a forrásokat, lépnünk kell.

A barbacsi polgármester az idei tervekkel kapcsolatban megjegyezte: folytatják az útburkolat-felújításokat, várhatóan a Szeder és a Szabadság utcában. Folyamatosan karbantartják a járdákat és bíznak a pályázatokban. A Leader-program támogatásával játszóteret építenének, a helyi horgászegyesülettel közösen pedig szabadidőparkot alakítanának ki kis horgásztóval. Ez utóbbi elképzelés megvalósítása már elkezdődött a tereprendezéssel és a tervek elkészítésével.

– A község anyagi helyzete stabil. Noha a lakosság idősödik, a jövő szempontjából bizakodásra ad okot, hogy az utóbbi időben céltelepülés lettünk. Egyre több vidéki fiatal család vásárol nálunk telket vagy házat és telepednek le. Sajnos a környéken munkahelyek nem csábítják őket, de az olcsó házhelyek mindenképpen. Több utcánk is van, ahol szép, új házak sorakoznak. A falu még rendelkezik telkekkel, úgyhogy várjuk a további letelepedőket is. Számukra jelképes, 50 ezer forintos egyszeri segélyt tud adni az önkormányzat – tette hozzá Giczi András.

Olvasóink írták

  • 8. taryt 2009. február 08. 20:57
    „Goldman nagyon okos ember, felesleges vele vitatkozni. Megtanították neki annak idején, hogy ő mindent jobban tud. Igaz, Goldman?”
  • 7. Goldman 2009. február 07. 22:39
    „Meg a tanítóim arra is odafigyeltek, hogy ha összegekről van szó akkor lehetőleg vagy csak számokkal vagy csak betűkkel írjuk le, főleg az azonos mondatban levőket.
    Ennyi...”
  • 6. Goldman 2009. február 07. 22:31
    „Tisztelt cskovacsa!
    Hát igen, nagyon elnéző tanítóim voltak. Ön szerint...
    Viszont, ha én a dolgozataimban négyszer írtam volna le a riportalany nevét nem helyettesítve be mással (polgármester úr, a falu előljárója) akkor ráírták volna, hogy sok a szó ísmétlés. De ezt Önnek nem kell magyaráznom...
    Elvégre nem én írom a cikkeket.”
  • 5. cskovacsa 2009. február 07. 16:11
    „Goldman Úr!

    Kár, hogy gonosz állításokat fogalmaz meg hozzászólásaiban. Hogy mennyire alaptalanok vádjai, bizonyítja, hogy csak általánosságban ír, konkrétumok nélkül. A "publikáláshoz" magam szoktam "normálisan rendbe szedni a cikket", ezt semmilyen körülmények között nem bíznám másra. Bárki írásához ugyanis nem adom a nevemet.
    Üdvözlettel: Cs. Kovács Attila

    (Önnek nagyon elnéző tanítói, tanárai lehettek.)”
  • 4. Goldman 2009. február 07. 14:44
    „Nos, kedves cskovacsa! Ha Ön nem emlékszik az ilyen jellegű dologra akkor hiába jártatom a szám...Talán elkellene gondolkozni, hogy a publikáláshoz ki szedte normálisan rendbe a cikket. Egyébként meg az információt nem adom ki, annyira kellemetlen helyzetbe nem hozhatom.
    A másik: fogalmam sincs, hogy melyik iskolába járt és nem is érdekel. Viszont ahol valamilyen szinten az újságíráshoz való "engedélyt" megkapta akkor oda.
    Nem kell csak magára vennie, mert a kisalföld újságíróit zömében sajnos szintén vissza kellene iratni kb. a hatodik-nyolcadik osztályba. Az ilyen fogalmazásokért amiket a kollégái is művelnek engem anno megbuktattak volna. Mint mondtam ez a kollégáira is érvényes és ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. Más kérdés, hogy a kollégáiról ezek a vélemények -sajnos- már lepattannnak.
    Köszönöm, hogy Ön egyáltalán érdeklődött....Ezt megtiszteltetésnek veszem.”
  • 3. cskovacsa 2009. február 06. 16:13
    „És melyik iskolába is iratkozzam vissza?
    Cs. K. A.”
  • 2. cskovacsa 2009. február 06. 10:32
    „Goldman úr!

    Kérem, konkrétan írja meg, mikor, melyik témában kellett a riportalanynak megírnia a cikket, mert én hülye voltam hozzá. Ami a megfogalmazás miatti kritikáit illeti, nagyon erőltetettnek tűnnek. A többi olvasó megértette miről van szó.
    Tisztelettel: Cs. Kovács Attila”
  • 1. Goldman 2009. február 05. 20:52
    „"Az utazás költségeit az iskola és az önkormányzat átvállalta."
    Na ja...megkellett venni a tanulók éves bérletét 10 km díjviszonylatban...

    "felsősök utaznak, reggelente különjárattal, hazafelé menetrend szerintivel"
    Ez tévedés! Reggel is menetrendszerinti járattal utaznak! Az más, hogy csak gyerekekkel van tele, mert a nagyközönséget kirekesztik ebből....ÉS EZ MIÉRT VAN?!!!
    Benne van a menetrendben....azonkívűl, hogyan lehet jelen helyzetben tíz milkát spórolni és másra költeni? Azt hiszem itt nagyon-nagy tévedések vannak....

    "A polgármester arról számolt be, hogy tavaly két utcájuk kapott új burkolatot önerőből és pályázati támogatással."
    Szerintem meg pályázaton nyertek amihez önerő volt szükséges....

    Kedves újságíró! Már megint azt írja le amit a szájába rágnak! Ennek így nincs hitele, félretájékoztatják az olvasót....pont magáról írtam, hogy a riportalanynak kellett megírni a cikket, mert annak a megfogalmazásához is hülye.
    "Az óvoda mellett működő konyhánkat, illetve dolgozóit is csak úgy tudtuk megmenteni"
    Wazze...az óvodai dolgozókat megmenteni....miért? fuldokoltak a füstől vagy milyen életveszélyben voltak?
    Cs. Kovács Attila: azt hiszem iratkozzon vissza abba az iskolába vagy hagyjon fel ezzel a foglalkozással”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkalehetőség Finnországban

Kapuvár - A Selekta Oy munkaközvetítő iroda három évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, azóta közel… Tovább olvasom