Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

A népességmegtartás a legfontosabb

Jobaházán alapelvnek tekintik a település népességmegtartó erejének növelését.
Ennek érdekében minden eszközzel támogatják a letelepedni szándékozókat.Jobaháza önkormányzatának gazdálkodása biztonságos és zökkenőmentes volt az elmúlt évben.  Ez annak is köszönhető, hogy a költségvetés összeállítása során kijelölték a prioritásokat, fontossági sorrendet állítottak fel és nem vállalkoztak megoldhatatlan feladatokra. A bevételeket növelte a pályázatokon nyert több millió forint is.

– Tavaly befejeződött az önkormányzati hivatal teljes felújítása, a temetőben a ravatalozó villamosítása és elkezdődtek a rendezési terv munkálatai – sorolta az elvégzett feladatokat Tóth Mihályné polgármester.
– Az intézményeink – óvoda, iskola, művelődési ház, ezen belül az orvosi rendelő – működését biztosítottuk, a jogos és megalapozott igényeket igyekeztünk kielégíteni. Felújíttattuk az óvoda és az iskola elektromos hálózatát, s az előírásoknak megfelelően pótoltuk az orvosi rendelő eszközeit.

Tóth Mihályné elmondta; a helyi képviselő-testület 2004-ben tizennyolc önkormányzati rendeletet alkotott. Néhány ezek közül; az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól, a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos tennivalókról, a település hulladékgazdálkodási tervéről, a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól született szabályozás.

Ez idő tájt Jobaházán is a legfontosabb feladat az önkormányzat idei költségvetésének elkészítése és elfogadása. A polgármester szerint az idei büdzsé összeállítása során az első alapelv a falu népességmegtartó erejének növelése. Ennek érdekében a letelepedést minden formában támogatják.

Cél még a bevételek biztosítása helyi adók kivetésével, az adófizetési morál javítása, önkormányzati ingatlanhasznosítás és a takarékos gazdálkodás.

Ugyancsak alapelvnek tekintik az intézményi működési kiadások 6 százalékos, ezenkívül a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek törvényben előírt mértékű emelését. A képviselő-testület ebben az esztendőben intézménymegszüntetést, átszervezést, létszámleépítést nem tart szükségesnek, ugyanakkor az önszerveződő közösségek működését továbbra is támogatja. A község irányítótestülete 2005-ben szükségesnek látja a rendezési terv második ütemének, valamint a járdaépítés és a szennyvízelvezetés terveinek elkészítését.
– Rengeteg a tennivaló, de hiszek abban, hogy a falunknak a nehézségek ellenére is van jövője – fogalmazott Tóth Mihályné.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amfetamintablettákat találtak

Mintegy ötszáz darab amfetamintablettát találtak a rendőrök Csorna belterületén egy személyautóban. Tovább olvasom