Fejlesztés

2024.03.26. 17:48

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: azon dolgozunk, hogy megnyerjük a magyaroknak a jövőt

A miniszter szerint „a magyaroknak nem kell sehova máshova menniük, hiszen a világ jön ide hozzánk.”

MW

Botka László polgármester, Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kancellárja, Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divízióvezetője, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Szabó Gábor, az SZTE korábbi rektora, az ELI-ALPS ügyvezetője és Mihálffy Béla, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője (b-j) a német Rheinmetall új gyárának alapkőletételén a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóközpontban 2024. március 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Azon dolgozunk, hogy megnyerjük a magyaroknak a jövőt - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Szegeden.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Rheinmetall új gyárának alapkőletételén azt mondta, a német céget elsősorban mint védelmi ipari befektetőt ismertük meg, ezért is fontos, hogy az új szegedi gyár ugyan kötődik a védelmi iparhoz, de attól független. Az új üzemben - amely háromszáz új munkahelyet teremt - élenjáró technológiával az elektromobilitás és a hidrogénüzemű járművek számára gyártanak majd eszközöket.

Az új gyár Európa egyik meghatározó kutatás-fejlesztési projektje lesz 

- hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, a kormány büszke arra, hogy ez Magyarországon és Szegeden valósulhat meg.

A Rheinmetall a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve olyan új ökoszisztémát és tudásbázist épít majd ki, amely sok magyar és külföldi fiatal számára is különleges lehetőségeket teremt. "A magyaroknak nem kell sehova máshova menniük, hiszen a világ jön ide hozzánk" - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Közölte, ahogy a Rheinmetall, úgy a magyar kormány is kiemelten fontosnak tartja az emobilizációt, a digitalizációt és az iparosítást. Az energiatermelés és -tárolás és az elektromobilitás a legfontosabb fejlesztési területe napjaink világának.

A magyar állam a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül és fontos infrastrukturális beruházásokkal hozzájárul az új gyár kialakításához - tudatta a politikus.

A miniszter kifejtette, 

nemzeti érdekünk, hogy ne folytatódjon a blokkosodás, ne térjünk vissza azokba az időkbe, amikor vasfüggöny választotta el keletet nyugattól.

Több kormányzati ciklust átívelően az volt a magyar stratégia, hogy a 2008-as válság után újraiparosítjuk az országot. Ebben óriási sikert értünk el, többek között az autóipar területén, amely ma már több százezer magyarnak ad munkát és fontos tudásbázis épült ki - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Ugyanezt szeretnénk megtenni a védelmi ipar területén is. Ez nemcsak katonai szuverenitásunkat segíti elő, hanem azt is, hogy képesek leszünk a legmodernebb technológiát exportra is gyártani - közölte a miniszter.

Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divízióvezetője elmondta, a szegedi lesz a cégcsoport első hibrid telephelye, ahol a civil üzletág és védelmi technológiai tevékenység egy fedél alatt zajlik.

Az ELI ALPS lézeres kutatóközpont mellett lévő 85 ezer négyzetméteres területen az első lépésben 15 ezer négyzetméteres üzem épül, amely háromszáz magasan képzett szakembernek ad munkát. A terület további lehetőségeket biztosít a bővítésére

 - közölte a szakember.

Szeged a zalaegerszegi harcjárműgyár, a várpalotai lőszergyár és ipari partnerével, a 4iG-vel létrehozott budapesti digitalizációs központ mellett a negyedik Rheinmetall-telephely lesz Magyarországon - tudatta az igazgató.

A divízióvezető hangsúlyozta, Magyarország befektetőbarát környezetet biztosít a vállalkozásoknak. A kormány és a HIPA támogató, nyitott és barátságos volt, ez Európában ma már nem általános.

A világon az autóiparban óriási transzformáció megy végbe a belsőégésű motorok irányából az akkumulátoros járművek felé. A szegedi lesz a Rheinmetall huszonkettedik gyára, amelynek elsődleges célja, hogy az elektromobilitást támogassa - közölte Christoph Müller.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester felidézte, az önkormányzat 2007-ben alapított közös céget az egyetemmel annak érdekében, hogy világszínvonalú lézeres kutatóközpontot hozzanak létre a város határában. A terv elnyerte előbb a kormány, majd az Európai Unió támogatását. A központ szomszédságában 70 hektáros ipari park várja a befektetőket, ahol immár Európa egyik vezető iparvállalata, a Rheinmetall teremt háromszáz új munkahelyet a régióban élők számára.

Rovó László, az SZTE rektora elmondta, az egyetem az ország és a régió legjobb felsőoktatási intézményeként szoros együttműködésre törekszik a térségben letelepülő vállalatokkal, melyek számára szakember-utánpótlást is biztosítja.

A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a gyárat, amely a tervek szerint 2025 végén kezdi meg működését, 63 millió eurós beruházással alakítják ki. A Rheinmetall szegedi telephelyén elsősorban az autóipar számára gyártanak termékeket, többek között elektromos alkatrészeket, például nanoszerkezetű konndenzátorokat, valamint a hidrogénmobilitásban és energiatermelésben használható eszközöket. A vállalat a Rheinmetall Electronic Solutions divíziója katonai üzletágának egyes termékeit is itt kívánja gyártani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában