Digitália

2024.05.22. 06:00

Megmondták, mi lesz a Covid után következő pusztító világjárvány

Bill Gates üzletember még az új koronavírus-betegség (Covid-19) kitörése előtt megjósolta, hogy „egy erősen fertőző vírus több életet fog követelni, mint a második világháború”.

MW

Forrás: Shutterstock

Figyelmeztetését nem vették komolyan, inkább ostoba összeesküvés-elméleteket gyártottak Gatesről: világszerte milliók váltak a Covid-19 áldozataivá. Egy új nemzetközi felmérés szerint

a vezető tudósok többsége úgy véli, a következő nagy járványt valószínűleg influenzavírus okozza majd.

A hétvégén publikálandó dokumentumból kiderül, szakértők 57%-a szerint egy influenzavírus-törzs lesz az oka az újabb világméretű halálos fertőző betegség kitörésének.

Megállapításuk hosszú távú kutatásokon alapul, amelyek azt mutatják, hogy az influenza folyamatosan fejlődik és mutálódik – mondta Jon Salmanton-García, a Kölni Egyetem munkatársa, a tanulmányt készítője.

„Minden télen megjelenik” – mondta. „Ezeket a járványokat kis világjárványként is leírhatnánk. Többé-kevésbé kontrolláltak, mert az őket okozó különböző törzsek nem elég virulensek – de ez nem lesz feltétlenül így örökké.”

A 187 vezető tudós részvételével készített felmérés részletei az Európai Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Társasága (ESCMID) hétvégén Barcelonában zajló kongresszusán derülnek majd ki.

A tanulmányban részt vevő szakértők 21%-a szerint a járvány következő legvalószínűbb oka influenza vírus lesz – az X-betegség, amely még ismeretlen a tudomány számára. Úgy vélik, a világjárványt egy ma még azonosítatlan mikroorganizmus okozza majd, amely hirtelen felbukkan, ahogyan a Sars-CoV-2 vírus, a Covid-19 okozója is tette, amikor 2019-ben kezdte megfertőzni az embereket.

Sőt, egyes tudósok szerint a Sars-CoV-2 még ma is, továbbra is fenyegetést jelent.

Más halálos mikroorganizmusokat – például a Lassa-, Nipah-, Ebola- és Zika-vírusokat – a válaszadók mindössze 1-2%-a értékelte súlyos globális fenyegetésként. „Az influenza továbbra is – nagyon nagy mértékben – az első számú fenyegetés” – tette hozzá Salmanton-García.

A múlt héten az Egészségügyi Világszervezet aggodalmát fejezte ki a H5N1 influenzatörzs riasztó terjedése miatt, amely madárinfluenza megbetegedések millióit okozza szerte a világon. Ez a járvány 2020-ban kezdődött, és több tízmillió baromfi pusztulásához vagy megöléséhez vezetett, és több millió vadon élő madarat is kipusztított.

Legutóbb a vírus átterjedt emlősfajokra, beleértve a házi szarvasmarhákat is, tovább növelve az embereket fenyegető kockázatokat. Minél több emlősfajt fertőz meg a vírus, annál több lehetősége van arra, hogy emberre veszélyes törzszsé fejlődjön – mondta Daniel Goldhill a Nature folyóiratnak a múlt héten.

A H5N1 vírus szarvasmarhákon való megjelenése sokkoló meglepetés volt – tette hozzá Ed Hutchinson, a Glasgow Egyetem virológusa. „A sertések eddig is elkaphatták a madárinfluenzát, de a szarvasmarhák a közelmúltig nem voltak veszélyben.”

„Egyre nagyobb a kockázata annak, hogy a vírus mind több haszonállatba, majd haszonállatból emberbe kerüljön. Minél tovább terjed a vírus, annál nagyobb az esélye annak, hogy mutációt okoz, s így az emberre is átterjed.”

A mai napig nincs arra utaló jel, hogy a H5N1 emberek között terjedne. De az elmúlt 20 év során több száz esetben előfordult, hogy embereket állatokkal való érintkezés útján fertőzték meg. „A halálozási arány rendkívül magas, mivel az embereknek nincs természetes immunitásuk velük szemben” – mondta Jeremy Farrar, az Egészségügyi Világszervezet vezető tudósa.

Az influenzajárvány kilátása riasztó, bár a tudósok arra is felhívják a figyelmet, hogy számos törzs ellen, köztük a H5N1 ellen már kifejlesztettek vakcinát. „Ha madárinfluenza-járvány lenne, akkor is hatalmas logisztikai kihívás lenne a szükséges mennyiségű és sebességű vakcinák előállítása. De sokkal jobban állnánk, mint a Covid-19 esetében, amikor a vakcinát a nulláról kellett kifejleszteni” – mondta Hutchinson.

Salmanton-García szerint a Covid-járvány vége óta feledésbe merült a betegségek megelőzésének néhány tanulsága:

Az emberek újra beleköhögjenek a kezükbe, majd kezet fogjanak másokkal. A maszkviselés gyakorlatilag megszűnt. Visszatértünk a régi rossz szokásainkhoz. Lehet, hogy megbánjuk még ezt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!