Pályázat

2023.04.28. 21:46

Fülöp Attila: több mint 16 milliárd forintból bővíthetik szolgáltatásaikat fogyatékossággal élő embereket segítő szervezetek

Több mint 16 milliárd forintot nyert el 35, fogyatékossággal élőket segítő szervezet egy pályázaton - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a nemzetközi roma nap alkalmából a Balázs János-díjak átadásán a Belügyminisztériumban 2023. április 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

 Fülöp Attila az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok (ÉTA) Országos Szövetségének XV. kerületi székhelyén közölte,

 25 civil, kilenc egyházi és egy önkormányzati fenntartó nyert el 100 millió és 1,2 milliárd forint közötti összeget, amelyből vásárolhat új ingatlant, felújíthatja a meglévő épületeit, bővítheti a szolgáltatásait - például bevezethet gyógytornát az ellátottaknak -, vagy beszerezhet kisbuszt is. 

Az államtitkár arról beszélt, hogy régen, ha valaki intézményi bentlakásra kényszerült, akkor csak nagy állami intézményben lehetett elhelyezni, de a kormány úgy döntött, ezt a rendszert felszámolja, és az önálló élethez szükséges infrastruktúrát biztosítja. Ez a támogatott lakhatás, amely családias körülményeket biztosít az ellátottaknak, és segíti a társadalmi integrációt, a részvételt a közösségi életben - fűzte hozzá Fülöp Attila, jelezve, eddig már több mint háromezren költöztek ki nagy intézményekből. 

Papp Ágnes, az ÉTA elnöke elmondta, az 1997-ben alakult szövetség az értelmi fogyatékossággal és halmozott fogyatékossággal élő embereket, családtagjaikat, valamint az őket támogató szakembereket segíti. 

Jelenleg 66 tagszervezetük van országszerte, amelyek 9-10 ezer emberrel állnak kapcsolatban, a pályázaton pedig nyolc tagszervezetük is eredményesen indult el - fűzte hozzá. 

Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke kiemelte, 

a mostani pályázat történelmi jelentőségű, mert ilyen mértékű forrás még soha nem állt rendelkezésre ezen a területen. 

Az alapítvány több mint 500 családnak nyújt szolgáltatásokat, hatvan embernek biztosítanak támogatott lakhatási lehetőséget öt lakóegységben, de több mint százan várnak helyre, és eddig 20 év volt a várakozási idő, de a pályázatnak köszönhetően ez most változhat - hangoztatta az elnök. 

Jakubinyi László elmondta, az elnyert forrásból 12 embernek tudnak szobát biztosítani egy nagy családi házban, kisebb lakásokban pedig 2-4 embert tudnak elhelyezni, vásárolnak továbbá egy mikrobuszt, és a meglévő intézményeik energetikai korszerűsítésére is jut pénz. 

Suller Attiláné, a debreceni Fény Felé Alapítvány elnöke úgy fogalmazott, 

a pályázatnak köszönhetően megduplázzák az elmúlt 30 év alatt elért eredményeiket. 

Az alapítvány szintén vásárol mikrobuszt, vesznek házakat, amelyekben megvalósulhat a támogatott lakhatás, továbbá a családban élők számára új nappali ellátót alakítanak ki, és korszerűsítik a meglévő épületeiket - ismertette az elnök.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában