Bős, ami nem Pozsony

Bős példája jól mutatja, miként emelkedik a szlovákság aránya egy határhoz közeli, korábban színmagyar településen.

Állok a bősi Szentháromság tér sarkán, szemben a kultúrházzal, az ég szürke, a hó nagy pelyhekben hullik. Január van, tehát hideg. Szürreális élményben van részem: a tér sarkán, egy oszlop tetejére szerelt hangosbemondóból   felhangzik a KFT együttes errefelé is örökzöld slágere, az Afrika. Szavannák, fekete nők, napsütés.

„Errefelé még ez a divat" – mosolyog rám mellettem elhaladva a kultúrház karbantartója.

Persze tudtam róla, hogy Szlovákiában nem halt ki a Magyarországról már eltűnt lármafa, de azért a felcsendülő zene váratlanul ért.

Elhalkul a refrén, hírek következnek: ingatlanadó, ebadó, a pékség hirdetése. Magyarul, aztán szlovákul. Figyelnek erre, merthogy volt belőle éppen elég baj: hiába a magyarság 90 százalék körüli aránya, nemrégiben azért, mert egy magyar ember temetését csak magyarul mondták be, a kisváros jelentős pénzbüntetést kapott. Egy lelkes szlovák nehezményezte ugyanis. Lelkes szlovák pedig mindig akad.

Pozsony külterületévé válnak

Csallóköz 150 ezer és 200 ezer közé tehető magyarsággal Győr-Moson-Sopron közvetlen szomszédja, mégis kevés a kapcsolódási pont. A Duna folyama mintha fal volna. Bős határkő: innét kelet felé, Komárom irányába még egységes a magyarság, bár egyre több a szlovák betelepülő.

„Az idősek kihalnak, a házaikat pozsonyiak veszik meg, mert nekik van pénzük – meséli Mátyási Magdolna. Férjével együtt unokájukat sétáltatják a városka szélén, ott futunk össze. – Bősről a fővárosba van közvetlen buszjárat, negyvenöt perc alatt be lehet jutni. Nincs erőszakos szlovákosítás, de egyre több a betelepülő. Gyerekkoromban elvétve láttunk errefelé szlovákot, most meg..."

Mátyási Péter és felesége, Magdolna az unokával, Halászi Olivérrel.  Az idősek kihalnak, a házaikat pozsonyiak veszik meg.

A polgármesteri hivatallal szemben, az első világháború áldozatainak emelt emlékműnél  nézelődöm, amikor egy nő megszólít. Kovács Mária vállalkozik rá, hogy modellt áll a fényképhez.

„Magyarországon sokan azt hiszik, a szlovákok jobban élnek. Hát mi biztosan nem. Magasabbak a bérek, de a kiadások is. Győrben dolgoztam, átszámítva 650 eurót kaptam, azzal a pénzzel most is boldog lennék" – mondja az asszony.

Kovács Mária szívesen dolgozna ismét Győrben.

A polgármesteri hivatallal szemben, az első világháború áldozatainak emelt emlékműnél  nézelődöm, amikor egy nő megszólít. Kovács Mária vállalkozik rá, hogy modellt áll a fényképhez. „Magyarországon sokan azt hiszik, a szlovákok jobban élnek. Hát mi biztosan nem. Magasabbak a bérek, de a kiadások is. Győrben dolgoztam, átszámítva 650 eurót kaptam, azzal a pénzzel most is boldog lennék" – mondja az asszony.

Sokan dolgoztak és dolgoznának Győr-Moson-Sopronban, csak éppen nincs buszjárat, eljutni oda nehéz. Rokkantnyugdíjas fia cukorbeteg, naponta négy injekciót szúrnak bele, az államtól 190 eurót kap. Férje éjjeliőr, 14 kilométert kerekezik Nyárádra és vissza, 350 eurós bérért. Ez itt nem Pozsony.

Milyen iskolába írassam a gyereket?

Mészáros Árpád alpolgármester hivatalában fogad. Elmondja, hogy szeret itt élni, „ha jön egy felirat, megcsináljuk és megyünk tovább".

Reggel-este nagy az átmenőforgalom, tódulnak a népek Pozsonyba. (A szlovák fővárosból sokan költöznek ki a drága lakhatási költségek miatt, márpedig Pozsonytól délre Ausztria nehezíti a lakáskeresést, északra pedig rettenetes a közlekedés. Marad a Csallóköz.)

Mészáros Árpád alpolgármester semmi pénzért nem költözne el

Azért Bősnek a határ túloldalával is van kapcsolata: testvértelepülése Enese, Gyarmat, Lipóttal szoros a kapcsolata. Mit hozhat a jövő? – kérdezem tőle.

„A magyar állam a határon túli magyar településeken óvodafelújításba kezdett, ez talán segít. De sajnos mindenütt kevés a gyerek." Aztán az sem segít, hogy sok magyar inkább szlovák oktatási intézménybe íratja gyerekét. Bősön létezik szlovák iskola is, magyar is. A szlovákba 190-en, a magyarba 320-an járnak. A településen a magyarság számaránya közelít a 90 százalékhoz.

Vásárfia idegenből

Szlovákosan hangzó neve ellenére Pavlik Marián „színtiszta" magyar. Az otthonról éppen munkába induló férfi dunaszerdahelyi, felesége kedvéért költözött Bősre. Azt mondja, Pozsonyban is 30–40 százalék lenne a magyarok aránya, de sokan inkább szlováknak vallják magukat. Szerintük így könnyebb boldogulni.

A felsőoktatási intézményekben, a hivatalokban már kell a szlovák nyelv, ez a tény sok szülőt motiválhat, hogy ne a magyar iskolát válassza gyermekének.

Pavlik Marián úgy véli, az a baj, hogy sok magyar inkább szlováknak vallja magát.

A bősiek békésen élik mindennapjaikat, kevés a súrlódás. Ők már megszokták, hogy az angol áruházlánc helyi üzletében csak szlovákul van kiírva minden. Magyar eladók, szlovák szavak.

Mielőtt nekiindulok a hazaútnak, a nevezett boltban bevásárolok a családnak vaníliás joghurtból. Jó lesz egy kis vásárfia idegenből.

Az irány a lényeg

Bősnek 1910-ben 2823 lakosából 2805 volt magyar, 2011-ben 5361 lakosból 4711 vallotta magát magyarnak, 580 szlováknak.