Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Vizsgálat a halászi híd ügyében?

„A gönyűi kikötő átalakítására beadott pályázat elbírálára vár: enélkül nem lenne teljes a szigetközi rehabilitáció" - hangzott el a Szigetköz-Felső-Duna Mente Térségi Fejlesztési Tanács csütörtöki ülésén, ahol a halászi híd kálváriájával is foglalkoztak.


A tanács elsőként az európai Duna-startégia fejleményeit vitatta meg.

Széles Sándor amiatt sajnálkozott, hogy az ulmi konferencián a főbb folyómenti pontok közül kimaradt Győr és a Szigetköz, pedig a stratégiába bekerült projektek közül jónéhány 2014-től támogatást kaphat.

Sütheő László, a vízügyi igazgatóság osztályvezetője a térségbeli vízgazdálkodási fejlesztések közül kiemelte a gönyűi kikötő medencés átalakítását. „Ez a pályázat elbírálásra vár: a Mosoni-Duna és a Szigetköz rehabilitációja enélkül nem lenne teljesértékű" – tette hozzá.

Széles Sándor az érintett önkormányzatok nevében azt kérte: a vízügyi fejlesztések után a település területeinek, útjainak karbantartását végezzék el. Ezt követően a tanács tavalyi költségvetése került szóba: Szakács Imre elnök szerint a tagdíjakból a biztonságos gazdálkodást folytattak, s tartalékot is képeztek. Széles a halászi híd helyzetére is megoldási javaslatot vár a grémiumtól.

Mint mondta, az ígérettel ellentében tavaly november helyett csak idén május végén készül el a műtárgy, jelentős többletterhet rakva így a helyiekre. Az ülésen szóba került egy esetleges ügyészségi vizsgálat is, s ezáltal a megkötött szerződések nyilvánosságra hozatala is.

Olvasóink írták

  • 18. pancser 2010. február 16. 00:02
    „Meg tudtátok jegyezni milyen tanács ülésezett? Én nem! A szoc-lib kormány létrehozta, ostoba társulások a közérdeket anarchiába fojtják. Nincs felelős, nincsen gazda, csak társulások, semmirevaló, kimondhatatlan nevű egyesülések pártkatonákkal! A híd közérdek, az egyszerű embereké, akik közlelkedni szeretnének. Jöjjön a Fidesz és vessen véget a mindent eluraló káosznak!”
  • 17. Tüzecske 2010. február 15. 11:30
    „A hídépítők biztosan leszerződtek a benzinkutakkal, mert jelentős többletköltséget okoz, hogy minden nap kicsi gyerekkel bejárjak autóval. Busszal még nehezebb lenne, mert soha nem érnék haza...”
  • 16. agihk 2010. február 13. 17:45
    „pidali: na hát ennyit a magyarok összetartásáról. Meg persze az egymás pocskondiázásáról...aztán csodálkoztok hogy az mszp meg a fidesz, ugyanmár, ugyanaz megy itt kicsiben. Utáljátok egymást. Mindenki mindenkit.”
  • 15. akela4 2010. február 13. 14:24
    „Egy a biztos:
    Senki nem állt úgy hozzá az ügyhöz, amiként normális országokban az természetes!
    A mai korszerű technika lehetővé tette volna ésszerű határidőn belűl a megvalósítást! Azt hiszem ez legrosszabb esetben sem krűlt volna többe 3 hónapnál!
    Azt hiszem még sokan igazolnák azt a hírt, hogy annak idején a Legfőbb Hadúr utászai egy hasonló fesztávolságú hidat az akkori technika segédeszközökkel 3 munkanap alatt alkalmassá tették a nehéz harci járművek áthaladására is!
    Félreértések elkerülése végett hozzáteszem, nem pontonhídra gondoltam, mert azt mindössze 3 óra alatt képesek voltak elkészíteni és használatra átadni!
    Hogy mi indokolja ezt a legmesszebbmenőkig alávaló szuszogást az ügyben, csak az ország jelenlegi helyzetével lehet magyarázni, mert a korrupció és a hozzánemértés mutatkozik inkább meg, mint az építés!
    Itt semminek nincs felelőse!
    Remélem egyszer eljön az idő és valaki megelégelve az egészet, kisöpri az egész korrupt bagázst!”
  • 14. akela4 2010. február 13. 14:24
    „Egy a biztos:
    Senki nem állt úgy hozzá az ügyhöz, amiként normális országokban az természetes!
    A mai korszerű technika lehetővé tette volna ésszerű határidőn belűl a megvalósítást! Azt hiszem ez legrosszabb esetben sem krűlt volna többe 3 hónapnál!
    Azt hiszem még sokan igazolnák azt a hírt, hogy annak idején a Legfőbb Hadúr utászai egy hasonló fesztávolságú hidat az akkori technika segédeszközökkel 3 munkanap alatt alkalmassá tették a nehéz harci járművek áthaladására is!
    Félreértések elkerülése végett hozzáteszem, nem pontonhídra gondoltam, mert azt mindössze 3 óra alatt képesek voltak elkészíteni és használatra átadni!
    Hogy mi indokolja ezt a legmesszebbmenőkig alávaló szuszogást az ügyben, csak az ország jelenlegi helyzetével lehet magyarázni, mert a korrupció és a hozzánemértés mutatkozik inkább meg, mint az építés!
    Itt semminek nincs felelőse!
    Remélem egyszer eljön az idő és valaki megelégelve az egészet, kisöpri az egész korrupt bagázst!”
  • 13. zsolti87 2010. február 13. 00:08
    „pidali!!!
    szedd össze magad!!válogasd+ a szavaid!”
  • 12. pidali 2010. február 12. 18:39
    „Legalább nehezebben jutnak be a golyvások ovárra! De az a baj hogy igy is bejönnek,csak felénk!! Amúgy ez a hid épités tényleg vicc!!”
  • 11. invektus 2010. február 12. 14:38
    „HIHIHIHI :p

    ÉS MOST IS FENT VA A CAM ??”
  • 10. zakk 2010. február 12. 09:32
    „szerintem a sztorihajhász tv- ket kellene meghívni a hídhoz egy riport erejére az biztos mgindítja a lavinát!!”
  • 9. Bálintos 2010. február 12. 09:20
    „Ne aggódjatok,a hidat már nem fogják elvinni!Befejezni meg legfeljebb maguk a halásziak fogják,ha nem akarnak sokáig kerülgetni.”
  • 8. Capr 2010. február 11. 23:49
    „Széles Sándor polgármesterként tudhatná azt, hogy a halászi híd építésének szerződések határideje 2010 május. Az ígéret be nem tartása lehet hogy nem korrekt, de semmiképp nem ad okot ügyészségi vizsgálatra. Jelenleg a határidő tekintetében nincs szerződésszegés.
    Széles Sándortól sem igazán korrekt, hogy csúsztat. Lehet, hogy nyomozást kellene ezért kérni ellene? :D”
  • 7. mlac 2010. február 11. 21:54
    „1, nek:
    Nincsenek kifizetve az alvállalkozók, és nem akarnak úgy járni, mint a Megyeri híddal!!!
    Ennyi a történet, bár ezt hivatalosan tagadják, de ez van!!!!”
  • 6. AntiBal 2010. február 11. 20:34
    „...érdekes nem? eszerint a cikk szerint május ígérték az elkészülést: http://www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/rettegve_varjak_a_hetfot_a_mariakalnokiak/2091349/ ...akkor most ki is hazudik?...”
  • 5. zsolti87 2010. február 11. 19:58
    „"Széles Sándor",amióta kálnok felé megy a forgalom a polgármesternek minden bajára van!!bicigli útra jussön a halászi híd áraából+ stb.de idáig ilyenen nem gondolgodtak.mindenkinek mivagyunk a SZ.R mert nem csinálják a hidat!nem minket kell szidni.hanem a felelősöket az egészért!mert ez már vicc!!valaki megint jól jár!!!!!”
  • 4. mosonmegye 2010. február 11. 18:20
    „Gondolom a 4-es Metró és a halászi híd között ingáznak, és nincs idő dolgozni.
    De ilyenkor hol van az Országgyűlési Képviselőnk? Pedig ország-világ előtt, nagyon szépen elmondta a dolgokat, hogy mennyit és hogyan, meg éjt nappallá téve, meg ezzel és azzal a miniszterrel tárgyalt, nem hagyva nyugtukat. Biztosan így volt ha ő mondta, de akkor most őt is a kakiban hagyták. Ha ez így igaz akkor most igen is kérje ki magának a megvezetést, menjen föl a magas hivatalba és csapjon az asztalra, hogy irgum burgum kedves(nek nem mondható) evtikéim, már éngemet is átvágtok?
    Vagy mégsem így volt, csak mese volt az egész, kampányfogás volt? Közben itt sincs meg már a pénz?
    Jujjjjjj erre nem is merek gondolni!
    No akkor szedjétek csak le a plakátjaitokat, legalább nem firkáljak össze ennek a kormánynak és a pedagógiai szakértőinek és tanácsadóinak az áldásos tevékenységének köszönhetően "butának maradt" haszontalan kölykök. Inkább rakjanak ki kutya vagy macskaeledeleseket, vagy hogy hol lehet még venni 28-as kolbász.”
  • 3. angyalka77 2010. február 11. 18:13
    „Egyébként a másik cikkben olvashatod, hogy most éppen plusz fokokra várnak az illetékes elvtársak...Röhej...
    http://www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/plusz_fokokra_varnak_a_hidepitok/2141090/”
  • 2. angyalka77 2010. február 11. 18:11
    „Azért áll mert nem szeretnék , hogy a tisztelt Tóthné avassa fel a hidat, a szigetköziek meg szivnak ilyen szarházi emberek miatt. Győrben még most is dolgoznak a hídon, itt meg már 3 hónapja semmi nem történik. Hazudoznak össze-vissza mi meg naponta 4 km helyett 15km-t teszünk meg kivilágitatlan bicikliseket és kátyúkat kerülgetve .”
  • 1. gyula2570 2010. február 11. 17:44
    „Hihetetlen, hogy egy ekkora hidat egy év alatt sem lehet befejezni. Valaki az építők vagy az építtetők közül
    elmondhatná a nyilvánosság előtt, hogy miért áll az építés! Előre is köszönöm az érintettek nevében.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kinőtték az iskolát, ezért bővíteni kell az épületet

Darnózseli - A magas osztálylétszámok és a tanteremhiány miatt bővítenék a helyi iskola épületét. A… Tovább olvasom