Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Újabb bővítést tervez a cég

Évi 160 millió Petri-csésze, 30 millió oltóhurok, 8 millió vizeletespohár. Számokban így foglalható össze a város egyik legnagyobb cége, a Greiner Bio-One Hungary Kft. termelése. A fennállásának huszonötödik évfordulóját idén ünneplő vállalkozás jelenleg mintegy száznegyven embernek ad munkát.
A Greiner Bio-One Hungary Kft. 1989-es alapítása óta műanyag fröccsöntéssel foglalkozik. Kezdetben műanyag virágládákat gyártott, közel húsz éve viszont már Petri-csészék és egyéb labortechnikai eszközök kerülnek le a gyártósorokról – tudtuk meg Balogh László ügyvezetőtől. Elmondta: kezdetben három fröccsöntő géppel évi hetvenezer darab Petri-csészét állítottak elő, ma mintegy 160 milliót.

A termelés növekedésének mértékét jól mutatja, hogy a cég évek óta a város egyik legnagyobb adózója. A Petri-csészéket, vizeletespoharakat, oltóhurkokat, oltótűket, mintavételi csöveket teljes egészében exportra gyártják, a Magyarországon forgalmazott termékek sterilizálás után kerülnek vissza az országba. A Greiner Bio-One Hungary Kft. piaci részesedése a zárt vérvételi rendszerek területén Magyarországon elérte a 75 százalékot, a cég árbevétele tavaly meghaladta a 3,6 milliárd forintot, idén pedig mintegy 3,9 milliárdos árbevételt szeretnének elérni – a jelenlegi eredmények alapján ezt a célt teljesíteni is tudják.

Az ügyvezető elmondta: a megrendelések folyamatos emelkedésének köszönhetően az elmúlt években számos fejlesztést végeztek el. Ezek közül kiemelte a mosonmagyaróvári irodaház felújítását, az új raktárcsarnok építését, a hűtésre és fűtésre szolgáló geotermikus rendszert.

Évi 160 millió Petri-csészét gyártanak a Greiner Bio-One mosonmagyaróvári üzemében.
Évi 160 millió Petri-csészét gyártanak a Greiner Bio-One mosonmagyaróvári üzemében.

Jelenleg harminchat fröccsöntő géppel gyártják a termékeket, a gyártócsarnok teljes egészében kihasznált. Emiatt vetődött fel annak a lehetősége, hogy a közeljövőben bővítenék gyártókapacitásukat. A döntés előkészületei jelenleg zajlanak.

Balogh László hozzátette: évek óta próbálják költségcsökkentéssel és technológiai fejlesztéssekkel növelni a hatékonyságukat. Ennek részeként vezették be a közelmúltban az úgynevezett Lean-rendszert, melynek szellemében minden dolgozó a saját munkakörnyezetéért felelősséget vállal, illetve állandóan fejleszti azt. Az üzemi átszervezés és optimalizálás is jelentős eredményeket hozott a termelés és a cég hatékonyságában.

Az ügyvezető kiemelte: fontos a cég számára a társadalmi szerepvállalás. Ennek részeként a Greiner Bio-One egyike azoknak a helyi cégeknek, amelyek részt vettek a Kiválósággal Mosonmagyaróvárért programban. Ezenkívül rendszeresen támogatják a helyi sportot és a kulturális rendezvényeket is. Ugyancsak részt vállalnak a városban szeptemberben induló műanyagipari szakemberképzésben.

Új eszközök és technológiák kifejlesztésével a Greiner Bio-One szerepet vállalt a biztonsági vérvételi eszközök minél szélesebb magyarországi elterjedésében. Az Európai Unió azért írja elő a kórházak számára a biztonsági vérvételi eszközök alkalmazását, hogy az egészségügyi dolgozók védve legyenek a tűszúrásos balesetektől. Az ügyvezető szerint sajnos a hazai kórházakban napjainkban még meglehetősen alacsony arányban használnak ilyen eszközöket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tájházba gyűjtik össze a múlt ereklyéit

A falu szlovák testvértelepülésével közösen nyert 700 ezer eurós támogatást, melyből 170 ezret a magyar oldalon fordítanak felújításra, eszközbeszerzésre és rendezvényekre. Tovább olvasom