Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Új szemlélet az agrárképzésben

A duális agrárképzés megvalósítása érdekében írt alá együttműködési megállapodást tegnap a Sokoró Natúrzóna Nonprofit Kft. és a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karának vezetése. Ennek keretében a kar hallgatói bekapcsolódhatnak a Felpécen tavasszal elkészülő biogázerőmű és biofinomító munkájába.
Nyolcszáz kilowatt elektromos teljesítményű biogázerőművet épít a Biogáz Felpéc Kft. Felpéc határában. Az erőművet a Sokoró Natúrzóna Nonprofit Kft. működteti majd. A társaság a mosonmagyaróvári egyetemi karral, illetve a Biogáz és Biofinomító Klaszter tagjaival együttműködve valósít meg a felpéci biogázüzem környezetében mintaszerű, innovatív fejlesztéseket. „Ezek a fejlesztések egymáshoz kapcsolódva úgynevezett biomimetikus (természetutánzó) rendszert fognak alkotni" – magyarázta Enyingi Tibor, a Sokoró Natúrzóna Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Hozzátette: ez a megújuló energiát és egyéb mezőgazdasági termékeket – fehérjét – előállító rendszer nagy hatással lesz a vidékfejlesztésre és munkahelyteremtésre is. „Ahhoz azonban, hogy ilyen jövőbe mutató, modellértékű fejlesztések megvalósulhassanak, szükség van a fiatalok – elsősorban az agrárszakmában tanulók – képzésére. Ennek érdekében született most ez a megállapodás" – hangsúlyozta az ügyvezető.

A biogázerőműben szerezhetnek gyakorlati ismereteket a hallgatók. Erről írt alá megállapodást az erőművet üzemeltető cég és a kar vezetése.
A biogázerőműben szerezhetnek gyakorlati ismereteket a hallgatók. Erről írt alá megállapodást az erőművet üzemeltető cég és a kar vezetése.

Az együttműködés keretében a hallgatóknak lehetőségük lesz tudományos dolgozatok, szakdolgozatok kidolgozására az egyetemi oktatók, valamint a kft. szakembereinek közös vezetésével, a féléves szakmai gyakorlatok letöltésére a biogázüzem felpéci bázisán, bekapcsolódva az ott folyó kísérleti-tudományos munkába, valamint a hetes gyakorlat keretében megismerkedhetnek az üzemben folyó munkával és kutatással. Az együttműködés kiterjed továbbá a közös kutatás-fejlesztési programok megvalósítására, hulladékkezelési technikák kidolgozására. Az együttműködési megállapodással a tanulók a biogázüzem napi munkájában vehetnek részt, így az elméleti ismeretek mellett gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek.

A kar oktatói munkájában a gyakorlati képzés fontosságáról beszélt dr. Schmidt Rezső dékán és dr. Szakál Pál oktatási dékánhelyettes. Ugyanerről beszélt Szépe Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője is, aki mint mondta: éppen ezért szervezik újra a mezőgazdasági kutatási hálózatot. „Teljesen új szemléletű kutatói gárdára van szükség az agráriumban, ezt pedig csak fiatal kutatók bevonásával lehet megvalósítani. Az ország szuverenitása függ ettől" – fogalmazott a főosztályvezető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bécsi operaénekesek a mecséri adventen

Temes Zsolt és Krzyszkowski Jacek, a Bécsi Operaház állandó tagjainak műsorával hangolódott az… Tovább olvasom