Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Tizenhárman egy autóban Hegyeshalomnál

Egy magyar rendszámú Mercedes Vito mikrobuszt állítottak meg a sűrű havazás közepette a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság határrendészeti és közbiztonsági osztályának munkatársai hegyeshalmi átkelő közelében szombaton.

A járőröknek rögtön gyanússá vált, hogy az egyébként kilenc személyes autóban tizenhárman utaznak. Az ellenőrzés során aztán kiderült, hogy a kocsi tizenegy koszovói albán utasa három gyerek, két fiatalkorú és hat felnőtt egyike sem rendelkezett a tovább utazáshoz szükséges feltételekkel. Ellenük idegenrendészeti eljárás indult és a visszaszállították őket a debreceni befogadó állomásra, ahonnan nem sokkal korábban távoztak.



A kocsit vezető Magyarországon élő albán férfi, illetve a mellette ülő magyar élettársát embercsempészettel gyanúsítják. A férfi a rendőröknek azzal védekezett, hogy ismerőseit csak egy esküvőre akarta kivinni Bécsbe. A sofőr ellen még szabálysértési feljelentést is tettek, mivel a kilenc személyes kisbuszban összesen tizenhárman utaztak.


A határrendészeti és közbiztonsági osztálynak egyébként nem ez volt az egyetlen fogása Hegyeshalomnál. Egy magyar taxiban két afgán férfit találtak, akik Bécsen keresztül Milánóba szerettek volna eljutni. Az afgánok ellen már folyamatban volt idegenrendészeti eljárás tiltott határátlépés miatt, ezért Békéscsabán kellett volna tartózkodniuk.

Olvasóink írták

  • 2. sicc 2010. december 13. 14:29
    „Én nagyon sajnálom őket ,főleg a gyerekeket. :(”
  • 1. janika 2010. december 13. 11:22
    „Meddig fogják Őket eltartani a magyar közpénzen? Vagy itt nem merül fel a közpénz hagyag kezelése? Miért nem toloncolják azonnak vissza Őket a határon túlra?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elnököt választottak az MPKE élére

A Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) sajtóközleményben tudatta: tisztújító… Tovább olvasom