Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

TISZK konferencia Mosonmagyaróváron

Regionális TISZK- (Térségi Integrált Szakképző Központ) konferenciát tartottak a minap Mosonmagyaróváron. Az összejövetelen a győri, a vasi és a mosonmagyaróvári székhelyű központok képviselői cseréltek tapasztalatot.

A tanácskozáson dr. Ács Zoltán, a vasi TISZK vezetője elmondta: hasonló gondokkal küzdenek, mint Mosonmagyaróváron, mert iskoláik földrajzilag is távol esnek egymástól, így nagyon nehéz a közös feladatellátást megoldani. Ennek ellenére jó ötleteket és megoldási lehetőségeket hozott magával, melyeket a többi szervezetben is hasznosítani lehet. Baráth Lászlóné győri projektvezető a pályaorientáció fontosságát hangsúlyozta és bemutatta erre épülő programjukat.

Az összejövetelen a győri, a vasi és a mosonmagyaróvári székhelyű központok képviselői cseréltek tapasztalatot.
Ehhez kapcsolódóan Medgyesi Imre projektvezető arról beszélt, mennyire fontos a gazdaság által igényelt szakmák oktatása, emellett információkat kell gyűjteni és még szorosabban együttműködni a kamarákkal, a térség vállalkozásaival. Bemutatta, hogy a fenntartó önkormányzatok a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társuláson keresztül miként működnek együtt iskoláik szakmai színvonalának növeléséért.

Olvasóink írták

  • 1. embertelen 2010. szeptember 30. 21:59
    „Ezeket a TISZK-eket is meg kellene már szüntetni. Ezt még a Gyurcsányék találták ki.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymillió forintot zsarolt ki erőszakkal a hitelező Mosonmagyaróváron

˝A fenyegetések és a zsarolás már csaknem másfél éve tartott, amikor a közelmúltban a sértett végső… Tovább olvasom