Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Szlovákok hajóznának a Duna magyar szakaszán

Rajka, Dunakiliti - Szlovák befektetők kis merülési mélységű, 70–100 fős hajókat üzemeltetnének Dunakiliti és (Pozsony érintésével) Hainburg között: erről már Rajkán is tárgyaltak. Szakértőnk szerint nem irreálisak az elképzelések.
Néhány hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy szlovák oldalon még ebben az évben szeretnének elindítani egy úgynevezett „Duna-buszt": a hajó Dévénytől Pozsonyon és Dunacsúnyon át egészen Gútorig és vissza óránként közlekedne. Dunacsúnyból mindössze negyed óra alatt juthatnának az utazók a szlovák főváros központjába. Néhány hete szlovák beruházók Rajkán a képviselő-testület tagjaival tárgyaltak: ők Dunakilititől Pozsonyon át egészen az ausztriai Hainburgig „úsztatnának" menetrend szerinti hajójáratokat.

Maász József képviselő a legutóbbi rajkai ülésen számolt be arról, hogy nemrégiben rendkívüli megbeszéléseket folytattak szlovák beruházókkal egy hajózási útvonal kiépítésének tervezéséről. „A dunai tömegközlekedés beindítása kapcsán hárman kerestek fel bennünket Pozsonyból" – mondta. Azt is hozzátette: szeretnék, ha a Dunán menetrend szerinti hajójáratok közlekednének Dunakilititől Pozsonyon át egészen az ausztriai Hainburgig. „Nyitottak vagyunk az elképzelésre, Rajkán azonban kikötési pontot kellene találni, s azt fejleszteni: Dunakilitin egyszerűbb a helyzet." A rajkaiak azt ígérték: Duna-rehabilitációs dokumentációkat juttatnak majd el a befektetőknek, s a kikötési lehetőségekről tovább tárgyalnak. „Elkötelezettséget nem vártak tőlünk" – tette hozzá Maász.

Turistahajók: Egyelőre a felvízcsatornán Bős felé mennek, ám a dunacsúnyi zsilip megnyitásával a szigetközi szakasz felé is szabad lehetne az út.
Turistahajók: Egyelőre a felvízcsatornán Bős felé mennek, ám a dunacsúnyi zsilip megnyitásával a szigetközi szakasz felé is szabad lehetne az út.

A testületi ülésen elhangzottak szerint alacsony – hatvan centiméteres – merülési mélységű, 70–100 embert befogadó vízi jármű közlekedésbe kapcsolásáról van szó. Rendi János képviselő is részt vett a tárgyalásokon, sőt, a lehetséges kikötési helyszíneket is bejárták a pozsonyiakkal.

Az Öreg-Duna-mederben gondolkodtak, ám az nehezen megközelíthető,
ellentétben a rehabilitálásban érintett Jónási-ággal." Rendi elmondta: a lehetséges beruházók a testület igényeit és ötleteit várják, hisz Pozsonyig a dunai tömegközlekedés a leggyorsabb, ráadásul környezetbarát is.
A Kisalföld egy névtelenséget kérő szakembert is megkérdezett arról, hogy mennyire reálisak a szlovákok elképzelései. „A dunacsúnyi hajózsilip korszerű, ráadásul könnyebb üzembe helyezni, mint a dunakiliti hasonló műtárgyat. Megosztható, s kis merülési mélységű hajók számára is szabad lehetne az út a magyar szakaszra" – kaptuk a választ. A zsilip megnyitását követően a feladat a hajóút kitűzése lenne, ennek fenntartásáról egyeztetni kell, valamint infrastrukturális fejlesztéseket végezni a tervezett kikötőknél. „Nem irreálisak ezek az elképzelések" – mondta informátorunk. Az is tény, hogy Rajkán a Jónási-ágban konkrét tervek is készültek hajózás beindítására, sőt, elképzelésére elvi létesítési engedélyt is kapott egy magánbefektető.

Olvasóink írták

  • 15. orgona 2008. augusztus 13. 08:50
    „Buta ember nem terem,azza leszünk sajnos!”
  • 14. pan.cser 2008. augusztus 08. 09:45
    „Szögezzük le, buta ember terem mint a gyom, szlovák is, magyar is. Ők küldözgetik egymást északra, délre. A többi hallgat: A BÖLCSEK!”
  • 13. TOHOTOM 2008. augusztus 08. 05:58
    „TOTHOK VISSZA A HEGYEKBE KECSKET LEGELTETNI !”
  • 12. ATTILA 2008. augusztus 08. 05:51
    „A szlovak politika gyalazza a magyarokat,jelkepeinket, KIRALYUNKAT,TORTENELMUNKET ! MOST PEDIG UZLETELNENEK ! EZEK ALJAS,ALAMUSZI SENKIK ! KIMUTATTAK A FOGUK FEHERJET !HANYSZOR IS SZURTAK HATBA A MAGYAROKAT ! AZ EU-BA AMIG BEVITTUK OKET JOPOFIZTAK,MOST PEDIG GYALAZNAK NAPI SZINTEN BENUNKET !! SEMMIT NEKIK !”
  • 11. Rajkán tovább élni akaró 2008. augusztus 07. 17:21
    „Kisalföld moderátora!!!!!!!!!!!!!!!!! Alszik?
    Hagyjátok abba!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 10. tóth 2008. augusztus 07. 00:48
    „Dunakiliti és (Pozsony érintésével) Hainburg között. Ha már zárójelben említik Magyarországon a várost, tüzes kardot rántanak az emberek. Egek hol élünk? Ausztriával semmi gond? Csak mert ott a végállomás?
    Ezek a gyűlölettől fröcsögő emberek szánalmat keltenek és szégyenei Magyarországnak.”
  • 9. Drop 2008. augusztus 06. 23:09
    „Látom itt is fröcsög a gyűlölet, de a cikk tartalmához szólva azért megjegyzem, hogy nekem elég furcsának tűnik az a kijelentés, hogy,, Pozsonyig a dunai tömegközlekedés a leggyorsabb,,.mert egy Dunacsúnyi átzsilipelés kb annyi ideig tarthat, hogy azalatt kerékpárral is minimum Pozsonyba érek Rajkáról, ráadásul a zsilip működése közben, le kell majd zárni a rajta áthaldó jelentős forgalmat Bős felé ill onnét.
    Szóval elég körülményesnek tűnik számomra mindez, bár nyilván nem vagyok szakember sem hozzáértő, de olyan szép álomszerű az elképzelés és akkor még a rajkai kikötési lehetőségekről ne is szóljak..
    Persze semmi sem lehetetlen manapság.!”
  • 8. bagnek 2008. augusztus 06. 22:22
    „Kedves ANTISZLOVAK UR! Talán inkább a magyar helyesírésával kellene elfoglalva lennie, nem a tisztelt történelemmel, mert az igaz hogy VÓT, meg LESSZ de talán ma élünk, és együtt kell sajnos megtanulnunk élni, nem igaz... ha tévednék nem igénylem hogy kijavítsa hibáimat, nem vagyok rászorulva. KÖSZ”
  • 7. ANTISZLOVAK 2008. augusztus 06. 22:11
    „AZ ITTENI SZLOVAKOKBOL A MAGYAR ALLAMNAK MILYEN HASZNA SZARMAZIK !!?? SZERINTEM SEMI! NEM ITT KOLTIK A PENZUKET EL ! NEM ITT ADOZNAK HANEM AZ ELLOPOTT SZLOVAKIANAK!! A RASSZISTA PANCSEROVA MAR MOST KIMUTATJA A FOGAT A MAGYAROKKAL SZEMBE ! PANCSEROVA HUZZ APICSABA VISSZA POZSONYBA ES NYALOGASSAD A Z IMPOTENS SLOTANAK A FASZAT ! TI SZLOVAKOK MASHOZ UGY SEM ERTETEK !!! MIERT NEM JO NEKTEK OTT ! MINEK JOTTOK IDE !? TI NEM LESZTEK OTTHON SOHASEM MAGYAR FOLDON ! AHOGY A SZEMET SZLOVAKOK EREZTETIK A MAGYROKKAL ( AKIKE IGAZAN SZLOVAKIA1100 EVES MULT,TORTENELEM) AZT FOGJATOK ITT MEGKAPNI ! SZLOVAK HUZAS AMGYAR FODROL !!! RAKOCZI FEJEDELEM PEDIG MAGYAR VOLT ! TAKONY SZLOVAK ! A DUNABA VELETEK !!!”
  • 6. pan.cser 2008. augusztus 06. 22:04
    „4-nek! Ha már a feleségem akarsz lenni, megmondom mi lesz: Semmi rossz inkább jó!”
  • 5. agihk 2008. augusztus 06. 21:55
    „LEHELKE TE TELJESEN HÜLYE VAGY...NEM TUDOM EZT SZEBBEN KIFEJEZNI, NE HARAGUDJ. FEJEZZÉTEK BE, INKÁBB FOGLALKOZZ AZZAL, HOGY MUNKÁD A MAGYAR TÁRSADALOM HOZZÁADOTT ÉRTÉKÉT NÖVELJE VAGY LEGALÁBB A GNP-T. AKKOR ESETLEG BESZÉLHETÜNK, HA EGYÁLTALÁN AKARUNK...VAGY AKAROK.”
  • 4. pancserová 2008. augusztus 06. 20:58
    „Igaza van az én pancseromnak ! Kilóra megveszünk benneteket, milyen jó lesz - nekünk ! Aztán mehettek innen, hiszen egy kis haszonért eladjátok a lelketeket, a telketeket is, nemcsak az országotokat. Frantisek Rokoci pedig szlovák fejedelem volt - nem tudjátok?
    Rajkán már keressük a szlovák polgármester jelöltet, egy kis baksisért meg fogják választani - és akkor mi lesz ? Milyen jó ez az átjárható határ ! Drága pincserem !”
  • 3. pan.cser 2008. augusztus 06. 16:27
    „Lehelke alkoholos lehelete átjön a kompjuteren. Ez az előnye annak, hogy a határok átjárhatósága után hirtelen egy főváros vonzásába kerültünk! Ebből csak haszna lesz a környékbelieknek!”
  • 2. lehelke 2008. augusztus 06. 15:47
    „<moderálva> ! A MI MAGYAR HAJOINKAL KOZLEKEDNEK AMIT ELOPTAK TRIANONBA A MAGYROKTOL ! A BOS-NAGYMAROSI VIZLEPCSO ELTERELESNEL IS BEMUTATKOZTAK ! MOST JAN SLOTA ,MECIAR,FICO RASSZISTAZIK MINDENNAP A MAGYAROK ELLEN ! KEMENYEN LENYOMJAK A FELVIDEKI MAGYAROKAT !! DE A PENZUNKET AZT MINDIG LESIK MIT LEHET MEG INNEN ELLOPNI !! SZLOVAKOK A DUNABA !! KIFELE A FELVIDEKROL, VISSZA A HEGYEKBE PASZTORKODNI ! ITT NEM KEREGETHETTEK !!! <moderálva> A MAGYAR FELVIDEKI ISKOLAKNAK MAR EVEK OTA NEM AD A SZLOVAK SEMMIFELE TAMOGATAST ! MIDENNAP GYALAZNAK BENUNKET MAGYAROKAT ! ES MEG VAN POFAJUK IDE ALLITANI !!! ALJAS, KETSZINU DISZNOK !!!”
  • 1. magyaros 2008. augusztus 06. 11:30
    „már a duna is kell nekik?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hígtrágya okozhatta a halpusztulást a Nováki-csatornában

Novákpuszta - Mázsányi hal pusztult el a Nováki-csatornán Novákpusztánál: főként csuka, keszeg,… Tovább olvasom