Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Nincs megállapodás a víziközművagyonról

Még mindig nem rendeződött a víziközművagyon sorsa a Pannon-Víz zrt. és Jánossomorja között, holott az év elejétől már az Aqua Szolgáltató Kft. látja el a kisváros mellett Mosonszolnokot, Újrónafőt és Várbalogot is ivóvízzel.
Jánossomorja képviselő-testülete elsőként az Aqua Szolgáltató Kft. beszámolóját tárgyalta minapi soros ülésén. Az Aqua idén januártól üzemelteti a kisváros, Mosonszolnok, Újrónafő és Várbalog összes víziközművét. Kurunczi Károly polgármester szerint a Pannon-Víz zrt.-vel, a korábbi szolgáltatóval még nem sikerült megállapodniuk.

A vitában sok a nyitott kérdés, pedig lassan eltelt már egy év. A beszámoló szerint a víziközművagyon egy része az önkormányzatok tulajdona, ezekre a vagyonműködtetési szerződést akkor kötnék meg, ha a Pannon-Víz zrt. tulajdonában lévő vagyonrész is az önkormányzathoz kerül. A korábbi szolgáltató „az elszámolást az eddigi adatszolgáltatásával nem segítette elő, a mai napig nem lehet tisztán látni, hogy milyen feltételek mellett adják vissza a vagyont" – áll a tájékoztatóban. A szakértői tárgyalások folynak, eredmény egyelőre nincs.

Csapó Imre szerint az ivóvízbázis védelmében kell teljesen lezárni négy – jelenleg használaton kívüli – jánossomorjai kutat, egyet viszont a biztonság érdekében meghagynak.
Csapó Imre szerint az ivóvízbázis védelmében kell teljesen lezárni négy – jelenleg használaton kívüli – jánossomorjai kutat, egyet viszont a biztonság érdekében meghagynak.


Leitner László, az Aqua ügyvezető igazgatója a víziközműtörvényről is szólt: annak elfogadását ugyan még idénre ígérték, de elképzelhető, hogy jövő évre tolódik. Az is felmerült, hogy a szolgáltatók létét legalább százezer bekötéshez kötik. „Cégünk megtesz mindent, hogy az akkreditációban részt vegyünk, és ne a Pannon-Vízen keresztül" – közölte az ügyvezető. Kiemelte: Jánossomorján nem emeltek díjat, a terület eredményességéről is beszámolnak. „Számunkra az ivóvíz minősége és az ellátás biztonsága a legfontosabb" – tette hozzá Leitner.

A termelt szennyvíziszappal kapcsolatosan elhangzott: ez egyelőre terhet jelent, de a biogázerőmű-beruházásnál akár alapanyagként is felhasználható. Csapó Imre ivóvízágazat-vezető a tervezett fejlesztések mellett a korábban bezárt jánossomorjai kutakról is beszélt (mára Jánossomorja is a feketeerdei vízbázisból kapja az ivóvizet). Az öt kút közül egyet tartanak meg biztonsági célokból, a többit viszont tömedékelni kell az ivóvízbázis védelmében. Erre a feladatra árajánlatokat kértek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dániában tanult, dolgozni hazajött

Míg sok egyetemista külföldre menne dolgozni, Bende Ibolya a tanulmányait végezte el más országban és hazajött munkába állni. Tovább olvasom