Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Nem a jelölt személyét, a pozíció szükségességét vitatták

Éles vita előzte meg a város védelmi-közbiztonsági tanácsnokának kinevezését a képviselő testület legutóbbi ülésén.

Az ellenzők nem a poszt betöltésének várományosa személyét, hanem a tanácsnoki munka – és az ezzel járó tiszteletdíj – szükségességét vitatták.

Az új poszt létrehozását az előterjesztő polgármester azzal indokolta, hogy a megyei védelmi bizottság titkára megkereste meg a városvezetést, miszerint indokolt lenne védelmi-közbiztonsági tanácsnoki tisztség létrehozása Mosonmagyaróváron is. A honvédelmi politikában, a védelmi igazgatás rendszerében, ezek területi megvalósításában történt változások új követelményeket támasztanak a védelmi igazgatás feladatainak végrehajtásában érintettektől. Fontos, hogy a képviselő-testület naprakész, pontos tájékoztatást, szakmailag jól előkészített anyagokat kapjon döntései meghozatalához. Ebben segíthet a tanácsnok.

Az előterjesztés szerint a védelmi-közbiztonsági tanácsnoki jó munkavégzéshez szükséges, hogy olyan személy legyen, akitől nem állnak messze az egyenruhás szervezetek, illetve a szervezés és a jó kommunikációra épülő kompromisszumos együttműködés. Éppen emiatt Nyitrai József képviselőt javasolja e tisztség betöltésére.

Már az igazgatási és ügyrendi bizottság ülésén sem támogatta szavazatával az előterjesztést Szabó Miklós (MPKE). A képviselő szerint a helyi védelmi iroda ellátja a szükséges feladatokat ezen a területen.

Hangsúlyozta: nem Nyitrai József személyét, hanem a pozíció létrehozását kifogásolja. Szabó Miklós azt tudakolta a polgármestertől: valóban más városokban is hoztak-e létre ilyen posztot. Kapuvár és Csorna vezetőitől ugyanis informálódott erről, és mindkét településen úgy nyilatkoztak: nem kaptak ilyen felkérést és nem is tervezik a védelmi-közbiztonsági tanácsnok kinevezését. A képviselő hozzátette: ha a polgármester elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a védelmi bizottság ülésein, azért még nem kell egy pozíciót létrehozni ezekre a feladatokra.

Nagy István visszautasította, hogy elfoglaltságai miatt kellene tanácsnokot kinevezni. A polgármester hozzátette: más városokban is sorra hozzák létre ezt a pozíciót, az elmúlt időszakban ugyanis országszerte több olyan esemény történt, amik rávilágítottak arra, hogy katasztrófa helyzetben szükség van helyben egy felkészült szakemberre.

Kovács Tamás (MSZP) kifogásolta, hogy miért csupán Nyitrai József az egyetlen jelölt, hiszen a testület tagjai közül hárman is éveket töltöttek rendvédelmi szervek állományában. Árvay István (Fidesz) elmondta: a személyi javaslatot frakciójuk tette, más jelölés pedig nem érkezett a posztra. Az alpolgármester hozzátette: Nyitrai József felkészültsége vitathatatlan, képviselő hosszú időt töltött a tűzoltóság állományába.

A testület végül két ellenszavaz és két tartózkodás mellett Nyitrai Józsefet választotta védelmi- közbiztonsági tanácsnoknak. Feladata lesz többek közt az együttműködés és kapcsolattartás a megyei védelmi bizottság titkárságával, a helyi polgári védelmi kirendeltséggel, a rendőrkapitánysággal, a tűzoltó-parancsnoksággal és a városban működő polgárőr-egyesületek vezetőivel. Közreműködik majd továbbá a védelmi-igazgatási, a közrendet, közbiztonságot, valamint a tűzvédelmet érintő bizottsági és képviselő-testületi előterjesztések előkészítésében, véleményezi a városi rendőrkapitányság vezetője, a tűzoltóparancsnok és a polgári védelmi kirendeltség éves beszámolóját.

Tekintettel arra, hogy a védelmi-közbiztonsági tanácsnok két állandó bizottságnak is tagja, a tiszteletdíja – a képviselői alapdíjon felül – a képviselői alapdíj kilencven százalékával növekszik.

Olvasóink írták

  • 5. mc 2011. február 10. 13:42
    „2002.07.19. 14:19

    http://www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/tiszteletdijakrol__jovotlensegrol__maganvagyonrol_/1023207/ ....

    "Amúgy sajátos, hogy őt szellemi munkakörből rokkantosították le, most meg ilyen komoly feladatokat akar ellátni - "

    Ezt olvashattuk majd kilenc éve.”
  • 4. Japo 2011. február 09. 07:28
    „Nem a haverságokkal van baj. Illetve így is fel lehet fogni. Én azt nem értem,ha nincs pénz a városban márpedig nincs,akkor hogy lehet az ami ma zajlik itt. Főtanácsadó repült mert ezt már korábban nehezményezte az akkori ellenzék. Lett helyette két alpolgármester. Kommunikációs referensre nincs szükség, őt is elküldték aztán egyszer csak hoppá lett egy másik. Ráadásul olyan akit vezető beosztásából állítólag azért távolítottak el mert nem ezen vezetés bábuja volt. A végeredmény 2 alpolgármester, több tanácsnok meg a bánat tudja még mi nem, ugyanakkor tudomásom szerint akik igazán segítettek ennek a vezetésnek a kerítésen kívül vannak. Sőt, a 2006-os választásokon megrendelt kampányműsorok anyagát amelyet még a fidesz-mdf rendelt meg, a mai napig nem fizették ki a helyi tévének. Tönkre is mentek mivel több millió forintról van szó. Hát így lehet osztogatni,fosztogatni. Gratulálok!”
  • 3. lampi 2011. február 08. 21:17
    „Ez a cikk csak azért született, hogy le lehessen írni, hogy SZ.M. volt polgármesternek mi a véleménye, mit mond egy ülésen, ahol ő az 1/14-ed. Úgy tűnik, a Kisalföld nem vette észre, hogy volt itt egy önkormányzati választás, ahol nem a haver győzött.”
  • 2. Ákos62 2011. február 08. 18:49
    „Kilóg a lóláb gyerekek!
    Ez az ára annak, hogy Ny.J. a Fidesz mellett kampányolt!
    Köpönyegforgató rokkant nyugdijasunk mennyi munkát elbír ?!
    Aztán mitől felkészült erre a munkára? Attól biztosan nem, hogy hosszu időt töltött a tüzoltóság állományában, mint könyvelő és nem tüzoltó!”
  • 1. fuggetlen 2011. február 08. 18:37
    „Ez igen, osztogatják a pénzt a fiúk egymásnak rendesen. Még jó, hogy ilyen sokoldalú, mindenhez értő, becsületes képviselőink vannak. Hol lehet jelentkezni? Én simán elbírok 5-6 bizottsági tagsággal, vállalok 4-5 tanácsnoki posztot csekély netto 500.000-ért. (+13.000-es melegétel utalvány) Cserébe, számíthatnak a voksomra, ha a tisztelt képviselőtársak fizetéséről szavazunk, továbbá, nem zavarom kósza ötleteimmel a döntéshozást.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több százezer bevétel a jótékonysági bálon

A helyi iskola szülői munkaközössége Rigóné Csilla és csapata vezetésével reggelig tartó mulatságot… Tovább olvasom