Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Miniszteri segítséggel csípnék meg a szúnyogokat

A katasztrófavédelem után most a belügyminiszterhez fordul a Szigetközi Önkormányzatok Szövetsége (SZÖSZ) a tarthatatlan szúnyoghelyzet miatt. Rendezési tervet akkor sem módosítanak, ha nem kapnak segítséget: így a helységnévtáblákat sem tolnák arrébb.
Harminckétmillió. Ennyi kellene a szúnyogok elleni hatékony védekezéshez – állítják a szigetközi településvezetők. Mint ismert: a permetezőgépek – anyagi okokból – egyelőre csak belterületen irtanak. A SZÖSZ tagjai szerint az irtásokat követő néhány napon belül a külső nádas, vizes élőhelyekről a szél ismét befújja a településre az élősködőket, ráadásul a néhány kilométerre lévő csallóközi oldalon évek óta nem védekeztek a szúnyogok ellen.

Először az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól kértek segítséget – 32 millió forintot –, ám a Kisalföld megtudta: ők egy fillért sem tudnak adni a szigetközieknek. Lapunk közben kiderítette: a megyei önkormányzat vis maior keretére pályázhatnának – ha ott a kassza már márciusban nem ürült volna ki. Egy megoldás maradt, s ezt szeretnék is kihasználni: a belügyminisztertől kérnek segítséget. Zsoldos Ferenc, Püski polgármestere már „szövegezi" is a levelét.

A vis maiorból kérnék

– Hamarosan megkeresem a térség országgyűlési képviselőit – dr. Pap Jánost és Stipkovits Pált –, hogy támogatásukat kérjem a szúnyogügyben – kezdte Zsoldos Ferenc. – A belügyminiszterhez a héten eljuttatunk egy levelet a megyei önkormányzaton keresztül. Azt szeretnénk, ha a vis maior keretbe rendkívüli segélyként 32 millió forintot utalnának át, melyet aztán a szigetközi térség szúnyogirtására fordítanánk. Már a biológiai irtás felől is érdeklődtünk, ám pénz hiányában erre egyelőre esélyünk sincs.

„ Gyengítené a hatékonyságot"

Az egyik kereskedelmi televízióban elhangzottakkal ellentétben nem tervezzük, hogy a rendezési tervet módosítjuk, s a helységnévtáblákat is kitoljuk, hogy nagyobb belterületen irthassunk. Állami normatívát úgysem kapunk, önerőből és a Magyar Turizmus Rt. segítségével rendezzük az irtást. A permetezési területet szeretnénk csak megnövelni, ehhez kellene a támogatás. Püski hatvanhektáros belterülete mellett – pluszforrások függvényében – akár tízhektáros külső részeken is védekeznénk a szúnyogok ellen.

Ha nem kapunk segítséget, akkor meglévő forrásunkból kell irtanunk a megnövelt területen, ami még jobban gyengítené a hatékonyságot. A turizmus – a szúnyogok miatt is – érezhetően visszaesett, s ezekben a hetekben lenne a legnagyobb szükségünk az erőteljesebb permetezésre – állítja Püski polgármestere.

Kapcsolódó anyagok >>

A szúnyogirtás is politikai ügy lett (2004-05-25) >>
Szúnyog már van, irtás még nincs (2004-05-04) >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaadni tizenkétmilliót

Lébényben felújították a sportcsarnok tetejét és elkezdődhet a lelátók építése. Idén terveznek még… Tovább olvasom