Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Minden pályázó nyert a Bursán

A 2013-as költségvetésről, annak módosításáról, a szociális ellátások helyi szabályairól, a 2014-es költségvetésről, a Bursa Hungarica-ösztöndíj elbírálásáról is szó esett a jánossomorjai képviselő-testületi ülésen.

A képviselő-testületi ülésen az idei költségvetés tárgyalása során elhangzott: a sikeres pályázatok összegét csak jövőre használják fel. Az iparűzési adóban Luka János képviselő, bizottsági elnök szerint még teljesíthető a 410 millió forintos bevételi terv (az eddigi bevétel 384 millió forint). Az elmaradási hiány azért is keletkezhetett, mivel vannak olyan adózók is, akik régebb óta elmaradást halmoztak fel. A gépjárműadó 21 milliós, az építményadó 84 millió forint mértékű. Ez egyelőre kevesebb a tervezettnél.

A szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendeletet a szociális és egészségügyi bizottság elnöke, Winkler László ismertette. Megállapították, hogy a jövőben is lesz lehetőség önkormányzati szociális segélyre, csak más elnevezéssel.

A 2014-es költségvetési koncepció kapcsán Bella Zsolt, a kulturális, oktatási és sportbizottság elnöke kérte, hogy a kiadásokat egészítsék ki egy 7 millió forintos tétellel a Klafszky-iskola utcafronti felújítására. Balsay Sándor képviselő szerint jövőre érdemes lenne felújítani több utca útpadkáját, mivel most ez olcsóbb lenne, mint a későbbi károk elhárítása.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjra idén 38-an jelentkeztek. Korábban több mint 50-en pályáztak. A szociális és egészségügyi bizottság azt javasolta, hogy minden jelentkező kapjon 5 ezer forintot havonta, továbbá 13-nál pedig havonta kétezer forinttal egészítsék ki az ötezret.

Az egyéb ügyek között helyet kapott az AMB-Components Hungary Bt. és a PEZ Production Europe Kft. levele is a két gyár közti csomópont biztonságosabbá tételéről. Kérték az önkormányzatot, hogy helyezzék át a gyárak vonalába a belterület jelzőtáblát, s akkor a cégek a költségek kétharmadát átvállalják. Lőrincz György alpolgármester ismertette, hogy ezt nem engedélyezik a város számára, s így a legmegfelelőbb megoldás hat lámpatest elhelyezése lenne a csomópontnál. Ennek érdekében a két gyár az iparűzési adó terhére előleget fizetne a városnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Népdalkedvelő diákok versengtek

A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola az elmúlt tanévben hagyományt teremtő szándékkal… Tovább olvasom