Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Megint ''Gurul a város''

Vasárnap délelőttre várják a szervezők a gördeszkásokat, görkorisokat és kerékpárosokat a mosonmagyaróvári Királyhidai úti hipermarket parkolójába az idei „Gurul a város" elnevezésű programra.

A menet vasárnap délelőtt 10 órakor indul a hipermarket parkolójából és a mintegy tizenhét kilométeres útvonal során – rendőri biztosítással – a város szinte minden részét érinti. A görkorisok, gördeszkások, biciklisek a Mofém-telepen keresztül a majoroki városrészbe mennek, majd vissza a vár épületéhez. Innen egy rövidebb belvárosi körre. Akik fáradtnak érzik magukat, itt pihenhetnek egyet és megvárhatják, míg a belvárosi körről visszaérnek a többiek.

Ezután a Halászi úti lakótelep, a városközpont és a mosoni városrész következik. A Kápolna térnél egy rövidebb pihenő után indul vissza a menet – az Ipartelepen keresztül – a kiindulópontra. A szervezők szerint azoknak sem kell félniük, akik úgy érzik, nem tudják tartani az iramot, hiszen útközben több alkalommal megállnak majd, hogy bevárjanak mindenkit. Sőt, aki a teljes távnak csak egy részét szeretné teljesíteni, bárhol csatlakozhat útközben a menethez.

A szervezők kérik, hogy a program biztonságos lebonyolítása érdekében lehetőség szerint mindenki – főként az ifjabb korosztály – használjon védőfelszerelést.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testvérkapcsolat Beregszásszal

A kárpátaljai Beregszász és Mosonmagyaróvár közt testvérvárosi együttműködés létrehozásáról Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere a Kisalföldnek elmondta: négy éve áll kapcsolatban a beregszászi Bethlen-gimnáziummal, még a megyei közgyűlés alelnökeként indítottak gyűjtést az iskola megsegítésére. Tovább olvasom