Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Lelakott otthonaik helyett felújított bérleményt kapnak

Kiüríti az önkormányzat a teljesen lelakott sóházi lakásokat, hogy azokat felújítva szakemberlakásokat alakítson ki. Senki nem marad fedél nélkül. A bérlők teljesen felújított lakásokba költözhetnek.

Felszámolja a szociális bérlakásokat az önkormányzat a város egyik meghatározó műemlék épülete, a Sóház egyik felében. Az önkormányzati tulajdonú épületegyüttes két tömbből áll, egyikből (Pozsonyi utca 89.) szakember- (orvosok, tanárok, közszolgák részére) lakásokat hoz létre a város.

Az épület már hosszú ideje műemléki védelem alatt áll. Mindkét épületrészt teljesen felújították 1983 és 1986 között. Azóta viszont nagyobb beruházást csak az elmúlt évben végeztek rajta. Ekkor a külső, utcafronti nyílászárókat cserélték. Az épület állaga mára igencsak leromlott. Lakásait hosszú ideje szociális alapon adja bérbe az önkormányzat.

Az ingatlant ma már sokan a hírhedt „piszkos tizenkettőhöz", azaz a Barátság utcában egykor meglévő szociális bérházhoz hasonlítják. Az ottani áldatlan állapotoknak az önkormányzat néhány éve úgy vetett véget, hogy egyszerűen elbontotta azt az épülettömböt.

Megdöbbentő állapotban: A sóházi szociális bérlakások közül többet a bérlők teljesen lakhatatlanná tettek.
Megdöbbentő állapotban: A sóházi szociális bérlakások közül többet a bérlők teljesen lakhatatlanná tettek.

Most a Sóház esetében arra keresték a megoldást, hogy a város egyik legrégebbi és meghatározó műemlék épületét rendbe tegyék. Emellett egyre nagyobb a nyomás az önkormányzaton azért, hogy több szakemberlakást is biztosítson. Soha nem volt még ilyen hosszú a várólista a szakemberlakásokért, mint most.

A Sóház Vár-tó felőli tömbjében – a Pozsonyi utca 89. szám alatt – tizenöt lakás van, amelyekből már nem egy üres, a többit pedig szociális alapon bérlik. A lakások egy kivételével a Kapucinus utca felől gépjárművel, illetve a Vár-tó felől gyalog is megközelíthetők. Egy földszinti otthon a szomszédos épület udvara felé nyílik. Az ingatlan ugyan frekventált helyen áll, ám a lakások, a lépcsőházak nagyon leromlott állapotúak. A képviselő-testület ezért döntött úgy, hogy az emeletes rész tizennégy szociális bérlakását költségelvűvé minősítik át, majd teljesen felújítják.

– A sóházi lakások kiürítése most kezdődött, ám senki sem kerül az utcára – jelentette ki Nagy István polgármester. A jelenlegi lakók a város más szociális bérlakásaiban kapnak helyet. Közülük többen már lejárt szerződéssel lakják a Sóházat és jelentős adósságot halmoztak fel. Így őket a jog szerint ki is lakoltathatnák, ám az önkormányzat senkit sem akar az utcára tenni.

 Buda utcai lakásokat az önkormányzat 12 millióból teljesen felújította – mutatja Nagy István polgármester.
Buda utcai lakásokat az önkormányzat 12 millióból teljesen felújította – mutatja Nagy István polgármester.

Éppen ezért a Buda utcai bérházban négy, jelenleg még üres lakást újíttatott fel teljesen a város. A most elkészült rekonstrukcióra összesen 12 milliót költöttek. Ebből kicserélték az összes nyílászárót, bevakolták, kifestették a falakat, járólapot és parkettát raktak le, illetve felújították a vizesblokkot. A lakások most valóban úgy festenek, mint egy új építésű társasházban – mutatja Nagy István.

A polgármester hozzátette: eddig békében zajlottak az egyeztetések a lakókkal az átköltöztetésről, és bízik abban, hogy így is fejeződik majd be. A lakók látni fogják, hogy a mostaninál lényegesen jobb körülmények közé kerülnek.

A felújított lakásokban a körülmények nagyságrendekkel jobbak, mint a Sóházban. Megnéztünk néhány már megüresedett sóházi bérleményt, a kép lesújtó. Megdöbbentő állapotok uralkodnak ezekben a teljesen lelakott ingatlanokban. Az ajtók, fürdőszoba, sőt, helyenként még a járólap is szétverve, a cserépkályha szétrobbanva.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. Lone_wolf.. 2013. szeptember 04. 10:12
    „17. Költözzenek hozzád!Akkor is örülj hogy nincs kilakoltatás:))) A "szemetet" a város egyik feléből a másikba telepítik.. remek.A férgek nem változnak soha , te ezt nem bírod vagy inkább nem akarod felfogni.Egyszer remélem a közeledben fognak napi szinten élni a hasonszörűek:) akkor is legyen hozzájuk majd gyomrod ne csak a neten!Majd fizesd helyettük a vízdijjat meg az áramot stb.Sok szerencsét! :)”
  • 32. Abrafax 2013. szeptember 03. 21:23
    „31.
    Számoljunk: 15 lakás, van a sóházban, amiből több üres.
    A bérlőket máshová költöztetik, négyet(!) belőlük felújított lakásba.
    Most az következik, hogy lenyomozzuk a neveket és megállapítjuk, ki-ki milyen elbánást érdemel?
    Ha nem újítja fel az önkormányzat a Buda utcai ingatlant, mi a frászkarikát csinált volna vele? Eladja? Évekig lehet hirdetgetni egy százéves, ipartelepi lakást, mire akad egy madár, aki hajlandó súlyos milliókat letenni érte az asztalra, ha egyáltalán...”
  • 31. Losba 2013. szeptember 03. 20:08
    „30

    "Buda utcai lakásokat az önkormányzat 12 millióból teljesen felújította - mutatja Nagy István polgármester."

    A jelenlegi lakók a város más szociális bérlakásaiban kapnak helyet. Közülük többen már lejárt szerződéssel lakják a Sóházat és jelentős adósságot halmoztak fel. Így őket a jog szerint ki is lakoltathatnák, ám az önkormányzat senkit sem akar az utcára tenni...Éppen ezért a Buda utcai bérházban négy, jelenleg még üres lakást újíttatott fel teljesen a város. "

    ...tehát ?”
  • 30. Abrafax 2013. szeptember 03. 19:06
    „Némi szövegértési segítség annak, aki dühbők az utolsó bekezdést nem olvasta volna: NEM azok költöznek felújított szociális bérlakásba akik a fényképen látható állapotokat hátrahagyták. A képek már régen üresen álló lakásokban készültek.”
  • 29. hunter111 2013. szeptember 03. 18:08
    „Lónemiszervet nekik,nem felújított lakást.”
  • 28. gonzo 2013. szeptember 03. 11:26
    „Jobbám,te széplelkű,szóval én csak normálisnak tűnök,de nem vagyok az mert felháborítónak tartom,hogy a semmirekellők akik leélték azokat a lakásokat a becsületes emberek becsületesen befizetett adóforintjaiból újból csak beköltözhetnek a szépen felújított lakásokba úgy hogy még az előző rezsijét sem fizették ki sőt állat módjára lepusztították a bérleményt.

    De szerinted a jóindulat felülír mindent(idéztelek) és csak ez számít(ismét idéztelek)

    Jótékonykodj a sajátodból,kedves széplelkű polgártárs az olyanok felé akik magasról tesznek a te jóindulatodra,az ingyen használt javakat meg leélik,nem becsülik,rettegésben tartják a környezetüket viselkedésükkel,"kulturájukkal".”
  • 27. Losba 2013. szeptember 03. 10:36
    „..jobbám, melléd költözhetnek ?”
  • 26. Tomen 2013. szeptember 03. 10:06
    „Kedves Jobbám!! Ajánlom figyelmedbe a következő cikket: http://www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/a_piszkos_tizenketto_vege/2118419/”
  • 25. Tomen 2013. szeptember 03. 10:02
    „Nem csak ebben a városban, de az egész országban ez megy. Ezek a semmirevalók kihasználják a jóindulatú embereket. Nem dolgoznak, pedig meg tehetnék. Mindent tönkretesznek. Erre bizonyítékul állott a valamikori PISZKOS TIZENKETTŐ!!
    Nem kellene ezekre egy fillért sem költeni. Főleg nem közpénzből. Kedves Jobbám, szedj össze magad köré néhány veled egyet értőt, és fizessétek ti a semmirevalók költségeit. Az én pénzemen te ne jótékonykodjál. Ha erről a témáról szavazást tartanánk ti lennétek kevesebben!!”
  • 24. Japo 2013. szeptember 03. 09:49
    „Hanak! Azt hiszem egyet tudok érteni írásod nagy részével. Durva megkülönböztetés ez ami itt folyik. Eddig is volt a családiházasok és a panelesek,ill tömbházban élők között.Ez annál is durvább! Az adóról pedig annyit kell tudni már amelyeket felsoroltál,hogy azt nagydobra verték,hogy az állam átvállalta a város adósságát. Ez sem így van mert nem az állam,hanem az adófizetőkkel fizettették meg. Arról viszont egyáltalán nem írt senki,hogy azzal együtt,hogy a két milliárdot átvállalták,éves szinten hat milliárdot vettek el. Mert bizonyos adók a nagy kalapba mennek attól kezdve többek között az iparűzési adó is,és visszaosztásos alapon kapnak vissza azok a városok ahol a szín megfelelő.”
  • 23. hanak 2013. szeptember 03. 09:35
    „Jobbám, saját magad ellen beszélsz. :)

    Azzal senkinek sincs baja, ha segítenek a rászorulókon, de akik visszaélnek a segítséggel, azokat szankcionálni kellene, mert így nem marad elég forrás azoknak akik VALÓBAN rászorulnak!
    Egyrészt, ha rám gondoltál, forinthitelem van. :)
    Másrészt, ha én ne kérjem számon másokon a hitelem, ( ami szerintem helyes, 10 éve fizetem is becsülettel) akkor mások saját döntésinek kárát miért mi fizessük meg? Ha már kaptak INGYEN lakást, de nem becsülték meg, sőt még azt a rezsit sem fizetik amit használnak, akkor most ki is fizeti kinek a rossz döntéseinek árát?
    Harmadrészt, ne más f..val verjük a csalánt, a sóházi családokból fogadj be párat tartsd el de a SAJÁT ERŐDBŐL, és na a mások által fizetett közpénzből akarj Teréz Anyut játszani.
    Negyedrészt lehetne ésszel költekezni a fent nevezetteknek is, hiszen soha nem kellett lakbért-rezsit fizetniük, mégsem jutotta karbantartásra, hogy fenntartsák, az ingatlan azon állapotát, amilyen részükre átadáskor volt.
    Végezetül, nem kérek többet, mint amit másoknak is adnak, tehát ez lenne az egyenlő bánásmód.
    Amit leírtál, az alapján a diszkriminatív elveket támogatod, saját szubjektív véleményed alapján vannak támogatást érdemlő, és nem érdemlő állampolgárok. Aki nem akar javítani a helyzetén azt támogatnád, míg attól megtagadnád a támogatást aki önhibáján kívül kerül nehéz helyzetbe.
    Remélem sok hasonló család fog a szomszédodba költözni, és lesz módod segíteni rajtuk. :)”
  • 22. nagyjancsi 2013. szeptember 03. 09:18
    „Elképesztő, hihetetlen.. Itt 20 éve ez megy! És helytelen azt írni, hogy bérlők, ugyanis senki nem bérelte ezeket a lakásokat, mert ingyen kapták, aztán amikor hatalmas közüzemi díjakat halmoztak fel, akkor azokat a város kifizette meg elengedte, elképesztő, hogy míg az emberek egy része 3 műszakban dolgozik 44 féle adót fizet, hogy normálisan tartsa a családját az ilyeneknek ingyen van minden, aztán ha passzióból szétverték, akkor kapnak egy újat! Hol élünk, Svájcban???? Továbbá nem az én dolgom, hogy megoldást találjak erre a problémára, azért ülnek a hivatali székekben nettó 300ezerért a "megfelelő" emberek a rohadt életbe már.. Nekem is milyen egyszerű lenne bemenni a polgi fogadóórájára rinyálni, hogy 30ezres vízdíjam van, engedje már el a város/aqua. Iszonyatosan irritáló! Aki kételkedik - fáradjon be a sóházi festékboltba és kérdezze meg az eladót, tulajt, hogy miket élt át a kedves lakóktól az elmúlt években! Az ilyeneknek kellene egy külön negyed a város szélén, mindet odarakni és éljenek ott - de nem a mi pénzünkön! Elég csak végignézni akár mosoni "bérházakon" a kedves lakókat SEMMI nem érdekli az ég világon, semmire nincs igényük, sem a rendre, sem a tisztaságra, sem az emberi normákra!”
  • 21. jobbám 2013. szeptember 03. 08:54
    „Gonzo! Nem naiv...csak sajnos a magad fajta tűnik normálisnak...pedig nem így van! Én legalább mosolygok és annak örülök, ami van és nem a másiktól sajnálom!

    A hitel felvétele pedig saját döntés! Nehogy már máson kérje bárki is számon! Lehet és lehetett ésszel költekezni anno és most is! Nekem is van hitelem, de mértékkel és ésszel vettem fel!

    Csalogató volt a svájci frank...én elhiszem, de egy jó bankos már akkor is forintalapúra biztatott...mondom egy jó bankos! :)

    Szóval Gonzo, nem naiv vagyok csak máshogyan gondolkozom, mint te, ez pedig csak nem baj! Bár tudom, hogy manapság ciki különbözőnek lenni...:))

    s akkor is jobb ám!

    üdv, Jobbám”
  • 20. gonzo 2013. szeptember 03. 08:34
    „17.jobbám,te ki naív lélek....”
  • 19. hanak 2013. szeptember 03. 08:02
    „10 millió hitelből épültünk, 35 millió t kell visszafizetnünk a végére, és közben fizessük a rezsit, és neveljük a gyereket, ha 3 hónappal elmaradok jön a végrehajtó és kitesznek, függetlenül attól mennyit fizettem eddig!!
    Követelem, hogy az Önkormányzat fizesse ki a hitelemet, és fizesse a rezsimet, ha nem akkor ez DISZKRIMINÁCIÓ!
    Hátrányosan megkülönböztetnek, pusztán származásom miatt!!
    Jó lenne egy petíció, amelyben minden mosonmagyaróvári lakos, követeli, hogy ugyanolyan mértékben támogassák, mint a fent említett családokat!
    Jahhhh Nagy úr nem saját zsebből jótékony, hanem a sok adóból, amit beszed tőlünk, kommunális, gépjármű, iparűzési, átírási illetékek, stb....”
  • 18. Japo 2013. szeptember 03. 07:57
    „Csodálatos gondolat! Ez az egész annyit ér mint halottnak a napszemüveg! Tönkre tesznek mindent oszt kap újat? Ez már a normális családoknál sem jött be. Ha a gyereknek minden sz.rt megveszel ahelyett,hogy arra tanítanád,hogy dolgozzon meg érte,NEM FOGJA MEGBECSÜLNI!!!! A világ legnagyobb baklövései közé tartozik. Aki nem fizeti még a minimális költségeket sem továbbá nem őrzi meg az állapotát a "szükséglakásnak",annak még sátrat sem szabad adni. Amíg ilyen miatt nem tesznek senkit utcára,addig ennek nem lesz vége. Nagyon sokan várnak arra,hogy az első önkormányzati lakást megkaphassa,addig az ilyenek egyikből mennek a másikba mint a sáskák. A Buda utcai is szépen ki lett végezve anno. Pedig ott az egyik hozzászólásban emlegetett bizottságnak tudomása volt arról,hogy az egyik kisebbséghez tartozó "hölgy" megbecsülve a neki kiutalt önkormányzati lakásban egy percet sem lakott. Ebből arra lehet következtetni,hogy nem is volt rá szüksége. Viszont amit művelt az oktatási anyag lehet. Hogy nyúld le az önkormányzatot? Nos ez a némber miután megkapta a lakást kiadta román cigóknak 1500Ft/nap/fő. Ez mellé megkapta a segíjt is. Hát kedves politikusok és kommentelők,többet keresett így,mint én a munkahelyemen. Nos ezt most csak firkálhatjuk,de remélem ennek majd a választási megmérettetésen súlya lesz!”
  • 17. jobbám 2013. szeptember 03. 07:53
    „Én konkrétan örülök annak, hogy Mosonmagyaróváron nincs kilakoltatás...ha lenne az lenne a bajotok, nagy kiabálók! Az igaz, hogy nem sokat érdemelnének, de a jó indulat mindig felülír mindent! Itt most ez számít!

    Szerintem jó döntés volt, de majd az élet bebizonyítja!

    A Sóház pedig végre (mert, aki jól figyelt a cikk lényege ez!!) méltó módon fog kívül és belül is kinézni ezzel is emelve városunk fényét!!!

    Ne mindig a negatív dolgokat lássátok meg...mert ha igen, nem olyan szép az élet! Folyton zsörtölődni és irigykedni...nem szép dolog!

    Mert most akkor is jobb ám!

    Jobbám”
  • 16. Beex 2013. szeptember 03. 06:33
    „13. RickCartman 2013.09.02. 20:17
    Te cigányoztál először.. miből gondolod, hogy bárki más rájuk gondolt / utalt?”
  • 15. An0nim77 2013. szeptember 02. 22:32
    „Nos. Megismerkedtem itt kinn egy csajjal. Az etnikumhoz tartozik. Büszkén vállallja a származását a családjával együtt. Dolgozik, takarít és németül is jól beszél NÁluk kiskanállal lehetne enni a padlóról olyan patyolattisztaság van. Ők jobban utálják ezeket, mint mi, mert ezek miatt van ez a nagyfokú előítlet velük szemben is.

    De sajnos a cikkben szereplők vannak többségben köztük....... :(”
  • 14. gyugyu1 2013. szeptember 02. 20:57
    „az ilyen embereknek akik ilyenné tették a lakásokat istállóban a helyük, nem bérlakásba !!
    ugyanigy járt a győri önkormányzat az Ipr uti és a szigeti"oroszlakásokba telepített "rejtett tartalékkal" !!! FELSZEDTÉK A PARKETTÁT,MINDEN FÉMET ELADTAK TÜZET GYÚJTOTTAK A SZOBÁBA !!! Az ajtókat eladták !!
    Ez a kultúrájuk része! Hagyománytiszteletből csinálják !!

    a történelem bebizonyította: fejlődési szakaszokat NEM LEHET ÁTUGORNI !!!! ők még a néputcai vályog cigányputrik szintjén rekedtek !!!!! /tisztelet a kivételnek ! / DE SAJNOS A KULTÚRÁLIS SZINTJÜK IS !!!!!!!!Sajnos nagy %-k képtelen a beilleszkedésre !!!”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Turisztikai Víz-Csöppek

A vízi turizmus fejlesztését, a hagyományőrzést tűzte ki célul az az egyedülálló kezdeményezés, melyhez Kisbodak és a felvidéki Nagybodak önkormányzata, civil szervezetei csatlakoztak. Tovább olvasom