Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Lassan fogynak az új otthonok

Mosonmagyaróvár - Megszűnhet a teljes banki finanszírozás és csak magasabb önrésszel lehet ingatlant vásárolni - jósolják az ingatlanberuházók, akik már most érzik a gazdasági válság következményeit. A korábbi komoly szlovák érdeklődés is csitulni látszik.
A tavaszi erős kereslet után a nyári uborkaszezont követően az ingatlanberuházók bizakodóan tekintettek az ősz elé.
Mosonmagyaróváron több új lakópark, lakókert építését is megkezdték. Az érdeklődés ugyan egyelőre még alig csitult, tény, hogy egyre nehezebb hitelhez jutniuk a potenciális vásárlóknak, és ezt az ingatlanberuházók is érzik a saját bőrükön.

– A Sun lakóparkban első ütemben egy ötvenöt lakásos társasházat építünk, várhatóan jövő nyári átadással. Az otthonok felét már értékesítettük. Átlag ötven négyzetméteres ingatlanokat keresnek. A hatvannyolc családi ház építésére alkalmas telkek zöme elkelt, a sorházakat meg igény szerint építjük meg – tájékoztatta a Kisalföldet Poór Péter, az egyik mosonmagyaróvári ingatlanberuházó kft. ügyvezető igazgatója, aki elmondta: elsősorban magyar vásárlókra számítanak, a szlovák érdeklődők főként már megépült ingatlanban gondolkodnak.

Az ingatlanberuházó szerint a gazdasági válság hatására csak rövid távon lesz érezhető a visszaesés, ugyanis a város földrajzi és gazdasági elhelyezkedése miatt mindig is lesz igény új lakásokra. Talán éppen ilyen meggondolásból folytatják a beruházásokat: a művelődési ház mellett egy huszonegy lakásos társasházat álmodtak meg, míg a Szent Imre utcában egy negyvenöt lakásos, mélygarázzsal rendelkező társasház vár építési engedélyre.

Egyre nehezebb hitelhez jutniuk a potenciális vásárlóknak, és ezt az ingatlanberuházók is érzik a saját bőrükön.
Egyre nehezebb hitelhez jutniuk a potenciális vásárlóknak, és ezt az ingatlanberuházók is érzik a saját bőrükön.

Míg korábban nem volt ritka, hogy a bankok 100 százalékos finanszírozást nyújtottak, az elkövetkező időkben nagyobb önerővel kell rendelkezniük majd a vásárlóknak – jósolja több ingatlanberuházó is.

A Gyöngyház-lakókertbe nyolc, hatlakásos épületet terveznek, ebből már az első kettő el is készült, és a következő hónapokban újakat emelnek. Szlovák érdeklődők is vannak. A gazdasági válság óta újdonság, hogy ők már nem Magyarországon, hanem inkább Szlovákiában vesznek fel hitelt, s az euróalapút részesítik előnyben.

A Centrum lakópark iránt is csökkent a kereslet a tavaly év végi és év eleji vásárlási lázhoz viszonyítva. Ősszel nagyobb keresletre számítottak, ugyanis az első ütemben megépült lakások igen hamar elkeltek. – A szlovákok nem szeretnek tervrajz alapján vásárolni, bizalmatlanabbak, inkább a kulcsrakész lakásokat keresik. Például a Duna lakópark nyolc sorházát is mind szlovákok vették meg, és újak is érdeklődnek – mondta a Movinvest munkatársa, aki hozzátette, amíg nem értékesítik a most készülő épületet, addig nem emelnek újat.

Dömötör László szerint nem az érdeklődés esett vissza az új lakások iránt, hanem a hitelfelvétel lehetősége csökkent. A Főkapu lakópark beruházója szerint ma már nem olyan könnyű értékesíteni egy épülő ingatlant, mint 2002–2003-ban, amikor egy korábbi projektnél szinte azonnal, már a tervek alapján elkeltek a lakások.

Ingatlanárak

A Gyöngyház-lakókertben egy 65 négyzetméteres, sorház jellegű, kulcsrakész társasház garázzsal 17 millió forint, a Centrum lakóparkban egy 70 négyzetméteres tetőtéri lakásért 19,4 milliót kérnek. A Főkapu lakóparkban a 40–70 négyzetméteres lakások ára 10–14 millió között mozog.

A gazdasági válság miatt ugyan csitul a vásárlási kedv Mosonmagyaróváron, hosszú távon azonban nincs miért aggódniuk a beruházóknak.



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Többmilliós gázszámla jött az omladozó épületbe

Hegyeshalom - Állításuk szerint önhibájukon kívül kell összességében többmilliós gázszámlát… Tovább olvasom