Kisalföld logö

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 14°C | 24°C Még több cikk.

Kulcskérdés a mezőgazdaság

A négy parlamenti párt országjáró körútja megyénkbeli első állomásán, Mosonmagyaróváron főként a mezőgazdaságot érintő kérdésekről beszéltek politikusok szerda este.
A négy parlamenti párt közös célja, hogy minél többen vegyenek részt és mondjanak igent a Magyarország uniós csatlakozásáról szóló április 12-i népszavazáson és közösen törekszenek arra, hogy az emberek minél több, a döntéshez szükséges információt megismerjenek. Mindezt az Együtt az egységes Európáért című fórumon hangsúlyozta a négy parlamenti párt egy-egy politikusa tegnap este Mosonmagyaróváron.
Ötven települést keresnek fel közösen a négy parlamenti párt képviselői országjáró körútjuk során.

Szent-Iványi István (SZDSZ), a parlament európai integrációs bizottságának elnöke a fórumon hangsúlyozta: az uniós csatlakozás Magyarország egyetlen esélye egy dinamikus, élhető ország felépítésére, valamint az Európához való felzárkózásra. Szent-Iványi szerint a csatlakozással kapcsolatos legtöbb tévhit a mezőgazdaságot érinti, ám ennek az ágazatnak rendkívül nagy jövője van az unióban és a magyar mezőgazdaság még soha annyi támogatásban nem részesült, mint amit a csatlakozás után kaphat.

Medgyasszay László
Medgyasszay László (MDF) úgy vélte, az információhiány miatt sok a kétség még az emberekben a csatlakozást illetően, ám ezek a problémák orvosolhatóak a megfelelő párbeszéddel.

Pap János (Fidesz) hangsúlyozta: legfontosabb feladat, hogy az unióval kapcsolatos téves illúziókat eloszlassuk. A csatlakozás kulcskérdése a mezőgazdaság és még időben tisztázni kell, hogy kik lesznek a nyertesei és a vesztesei. A képviselő szerint hazánkban a gazdálkodók harminc százaléka rámegy a csatlakozásra.

Szanyi Tibor (MSZP), az FVM politikai államtitkára elmondta: az uniós tagság lehetővé teszi a határon túli magyarság helyzetével való, az eddiginél is nagyobb törődést. A négy politikus egyetértett abban, hogy a belépéssel történelmi távlatok nyílnak meg az ország előtt, de hangsúlyozták: rövid távon nem várhatóak gyors változások. Mindannyian beszéltek arról is, hogy „ nem lesz minden fenékig tejfel", lesznek nehézségek is, ezért beszélni kell a kisebb, napi kérdésekről is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változást az uniós csatlakozás hozhat

Mosonmagyaróvárt hangsúlyosabb városmarketinggel, széles körű idegenforgalmi kínálattal,… Tovább olvasom