Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Közösségi teret alakítanának ki a művelődési házból

A hetvenes évek közepén épült, majd ezer négyzetméteres művelődési ház felújítása a legnagyobb idei cél Kimlén.

Tavaly már tartalékoltak ennek megvalósítása érdekében. Ám egyelőre kérdés, hogy vehetnek-e fel banki hitelt e beruházásra.

Ötvenhárommillió forintot kapott a helyi művelődési házban integrált közösségi tér kialakítására Kimle. A hetvenes évek közepén emelt, mintegy ezer négyzetméteres épületben korábban egy kétszázötven férőhelyes mozi működött. Mára az ingatlan nyílászárói, fűtése, vizesblokkja elavult, gazdaságtalan a kifűtése. Keddtől péntekig tart nyitva a ház. Könyvtár és különböző szabadidős elfoglaltságok várják az érdeklődőket. Hétvégeken nemzetiségi napok, bálok, kulturális bemutatók, koncertek szervezésére ad lehetőséget.

– A korábbi években egy-két millió forintot költöttünk felújításra, karbantartásra, eszközbővítésre itt. Mára aktuálissá vált az épület szigetelése, nyílászáróinak cseréje és a vizesblokk felújítása – magyarázza Balsay Zsuzsanna polgármester a környék legnagyobb művelődési házáról. Az önkormányzat sikeresen pályázott a jelentős beruházásra. A faluvezetés már tavaly tartalékolt erre a célra saját forrást a már említett 53 millió forintos pályázati pénzhez, de várhatóan hitelfelvételre is szükség lesz.

Balsay Zsuzsanna szerint a hetvenes évek közepén épített művelődési ház felújítása mára igencsak aktuálissá vált.
Balsay Zsuzsanna szerint a hetvenes évek közepén épített művelődési ház felújítása mára igencsak aktuálissá vált.


– Egyelőre kérdés, hogy tudunk-e a művelődési ház felújítására banki hitelt felvenni – tette hozzá a polgármester.

Tavaly egy nagyobb lélegzetű beruházást fejeztek be Kimlén. Ennek során mintegy 24 millió forintból az iskola alsó tagozatos épületét akadálymentesítették, tetőszerkezetét és vizesblokkját felújították.
– Idén 407 millió forintból gazdálkodunk, ebben benne van az Ásványráróval közös közoktatási intézmény költségvetése is. Gondot jelent, hogy még nem tudjuk, miből tartjuk fenn majd az óvodát, a községházát, hogy milyen sors vár a várhatóan január elsejétől állami kézbe kerülő iskolánkra – sorolja a településvezető. Kimle Károlyházával és Ásványráróval működtet körjegyzőséget, ha lényeges változások nem lesznek, akkor a jövőt is együtt képzelik el.

– Véget ért a hulladéklerakónk rekultivációja. A nagytérségi hulladékgazdálkodási projekt keretében nálunk három gyűjtőszigetet hoznak létre és egy szelektív udvart. Továbbá reméljük, hogy régi vágyunk is teljesül, és elkezdődhet az 1403-as út felújítása – tekintett a jövőbe Balsay Zsuzsanna. Még elmondta: idén elkezdődik a horvátkimlei közösségi ház felújítása is. Ehhez a horvát kisebbségi önkormányzat pályázati támogatást nyert. Mintegy tizenötmillió forintból szigetelik az épületet, nyílászárókat cserélnek és parkolókat is kialakítanak.

Olvasóink írták

  • 1. Tmoha 2012. március 04. 11:19
    „"Közösségi teret alakítanának ki a művelődési házból"
    Miért, eddig mi volt?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítják az orvosi rendelő épületét is

Idén a község 207 millió forintból gazdálkodik (tavaly 165 millió forint volt a helyi büdzsé). Tovább olvasom