Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Kocsmai verekedések, kifosztás – sérültekkel

Több kocsmai verekedésnél és egyéb garázdaságoknál kellett az elmúlt napokban intézkedniük a mosonmagyaróvári rendőröknek.

Az egyik mosonmagyaróvári szórakozóhelyről távozó társasághoz lépett oda két fiatalember, majd szóváltást követően a csapat két tagját bántalmazták. Az ügyben garázdaság miatt indult eljárás a verekedők ellen. Az egyik kimlei vendéglátóhelyen két férfi esett neki az egyik vendégnek, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

Hasonló eset miatt riasztották a rendőröket egy mosonmagyaróvári vendéglátó-ipari egységbe is. Itt két férfi szóváltása fajult verekedésig, ami során az egyik fél súlyos sérüléseket szenvedett. Ebben az ügyben súlyos testi sértés gyanújával nyomoz a rendőrség.

Két fiatalemberhez lépett oda Mosonszentmiklóson az egyikük volt barátnőjének rokona, majd követelt egy korábban ajándékozott, de visszakért mobiltelefont. A fiatalok ennek nem tettek eleget, ezért a férfi bántalmazta őket, ezt követően pedig elvette egyikük mobilját. Az ügyben kifosztás gyanújával indult eljárást.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Lone_wolf.. 2010. augusztus 17. 01:06
    „A gyorshajtásokat, záróvonalon megfordulást,szabálytalan parkolást kár tagadni, nap mint nap látni.Ezzel nem a nábobot minősítem hanem általánosságban beszélek.Büdöset még egy taxiban sem éreztem.
    De a cikk nem is erről szól ha jól látom.”
  • 20. Díszpécser 2010. május 20. 13:18
    „Kedves nevét nem vállaló de véleményt alkotó ember!Honnan tudod te hogy milyen körülmények között történt a baleset???Milyen jogon alkotsz véleményt a cégről és a taxis kollegákról?Akkor legyen nagy a szád amikor vállalod a neved!”
  • 19. móvári 2010. május 20. 11:53
    „Már elnézést, de nem vagyok egyik taxinak a pártján!Szerintem mindegyik társaságnál vannak akik a megengedettnél sokkal gyorsabban hajtanak!Nem kell kiemelni a Nábobot, mert a többi sem jobb náluk!Ez meg az emberi bunkóság, hogy valaki ismeretlen embereknek mondja, hogy fürödjenek meg!Szerintem aki ilyen tapló, műveletlen ember az inkább csöndben üljön otthon és a hozzászólásaitól kíméljen meg mindenkit!”
  • 18. vodnyanszky 2010. május 19. 12:39
    „Üdvözlet mindenkinek!

    Álljon itt Dallos kollégát követve még egy valódi "ivadék" hozzászólása is!
    Kicsit megsértődtem! :) Nem vagyok büdös! Szájszagom sincs! Fürdök! Sőt! Szellőztetek minden utas után! Mindegy kinek a szagát kell eltávolítani!
    Fennakadunk egy közúti baleseten? Ne már! A Céget meg hagyjuk békén. Ez most nem az a hely.

    Cikket követelek az ingyenfuvarjaimról, a fenyegetéseimről, a szándékos lukrahívásaimról, a hányás-takarításimról! Veszitek? :D

    Feltételezem a már többek által jól megtalált w.people azt feltételezi rólam, hogy én azért hajtok, hogy azt a drága jogsimat egy kedves rendőr kezébe nyomjam? Vagy netán azért vagyok büdös (tényleg nem vagyok az! Na!), mert ezzel akarom elűzni azokat az embereket, akikből élek? Vagy össze akarom törni azt az autót, amivel dolgoznom kell? Hát nem, nem ez van. Gikszer meg mindenhol és mindig van, elismerem.
    Tökéletes munkaerővel viszont mindegyikünk szívesen dolgozik, gyere és dolgozz velünk! Csak jól járhatunk veled! ;)

    Térjünk vissza az eredeti témához, vagy irassunk cikket erről és akkor naphosszat szívhatjuk egymás vérét...

    Szép napot, ha végre nyár lesz, mindenkinek jobb kedve lesz! (meg le lesznek húzva az ablakok a taxikban) :D

    Vodnyánszky Norbert
    (Nábob Taxi alkalmazott, kutya, kinek hogy tetszik)”
  • 17. Csillag04 2010. május 19. 10:14
    „w.people: Régebben tényleg volt olyan, hogy valami kellemetlen, büdös szag volt egyes taxikban,de mióta más társasággal utazol ez a szag megszűnt. Köszönjük w.pípol!”
  • 16. zsaní 2010. május 19. 09:27
    „Tisztelt WPeople!!! Nem vagyok Taxis ,csak egy elégedett utasuk! És képzeld Szoktam Fürdeni! és ezt a témát nem veled fogom megvitatni! Remélem rád találnak.és megkapod méltó jutalmadat!”
  • 15. DallosTamás 2010. május 19. 09:12
    „Távol áll tőlem, hogy beszélgetésbe v. vitába kezdjek w.people-el, mert a hozzászólásaiból ítélve nem vagyunk egy értelmi színvonalon. Érdekesnek tartom, hogy a következő hozzászólót azzal vádolja, hogy álnéven ír, pedig a saját nevét nem vállalja. A rágalmazást és a Nábob Taxit ért vádakat a Cég és az Utasaink nevében elutasítom. Az elégedett Utasainknak köszönjük, hogy védelmünkre keltek, és reméljük, hogy a továbbiakban is minket választanak! Köszönettel:
    Dallos Tamás
    Nábob Taxi”
  • 14. rendorsztori 2010. május 19. 09:08
    „w.people: kicsit utánadjártam... Te egy igazi hisztis <moderálva> vagy! Örökké a világ ellen! Találtál már munkát? 23 évesen lassan ideje lenne gyerekneveléssel töltened a napod, nem itt szidni a világot! ;)

    Sok velős hozzászólásodat olvashatjuk az alábbi oldalról kiindulva: (ha nem törlik ki a linket)
    http://www.google.hu/search?search=w.people&hl=hu&as_qdr=all&q=w.people+site%3Akisalfold.hu

    Peace!”
  • 13. w.people 2010. május 18. 21:46
    „zsaní. bizonyára te egy nábobos taxisivadék vagy álnéven. Javaslom te is gyakrabban szellőztess, vagy fürödj meg néha, de akár egy alaposabb fogmosás is csodát tehet. Sok sikert!”
  • 12. zsaní 2010. május 18. 20:35
    „A Nábob Taxisok védelmére írom ezeket a sorokat! Az autók nem büdösek! én még egybe sem hánytam sem a szag sem a gyorsaság miatt! apropo! a sebbességet mindig betartották pedig sokszor voltam az utasuk nem tapasztaltam semmilyen szabálytalanságot! nagyon barátságosak a vezetők, mindig pontossak,udvariassak! aki leszolja illetve szidja őket remélem magából indult ki!!!!”
  • 11. sztiv 2010. május 17. 19:15
    „Rbar:

    A banktól már átvették a Nábobot, ki lett vásárolva, új tulaja van (tudtommal)”
  • 10. w.people 2010. május 16. 08:30
    „Elvitte a bank? Ehhe..
    Mindegy, egy a lényeg, nábob taxiba ne üljetek, ha nem akartok hányni; 1. a szagtól 2. a sebességtől.”
  • 9. GD 2010. május 16. 00:39
    „5. Egy VW Sharan volt a taxi és egy Roverrel ütközött össze péntek reggel 6:30 körül. Láttam a Rovert,eléggé össze törött az eleje.”
  • 8. Rbar 2010. május 15. 23:42
    „A nábob nehezen, múlt héten a java kocsijukat elvitte a bank :-D
    Mint ahogy előtte a Kárpáti kamionjait is, ezeket is lefoglalták.
    Gondolom most jön majd a pékség meg az étterem.”
  • 7. w.people 2010. május 15. 21:21
    „5. SILA!
    melyik taxi volt? gondolom nábob, azok mennek úgy mint az állatok. undorító hiénák.”
  • 6. invektus 2010. május 15. 20:38
    „:P
    kocsma = részegség =szováltás
    :P
    DE MI NEM ILYEN OCSKA CIKKEKET VÁRUNK T:szerk”
  • 5. SiLa 2010. május 15. 19:49
    „Kocsmai verekedésről cikkeznek, de egy sort sem írtak arról, hogy mi történt az Úttörő utca-Tizház utca kereszteződésében. A taxis elfelejtett elsőbbséget adni-----hatalmas anyagi kár, személyi sérülés?---ez nem hírérték.??”
  • 4. pidali 2010. május 15. 08:47
    „Igy buliznak a parasztok...........”
  • 3. GD 2010. május 15. 06:33
    „A szolid otthoni poharazgatások biztonságosabbak,igaz nincs olyan kocsmai hangulata az embernek. Szerintem sokan megvagyunk pofon nélkül is,aki meg keresi a fájdalmat az előbb vagy utóbb úgy is megtalálja :)”
  • 2. Mankapunka 2010. május 15. 01:05
    „Jók a bulik a kocskmákban,jó is lejárni néha.”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

XXI. Kerékpáros Béke Túra

A Starz Bratislava, a Nickelsdorfi Önkormányzat, az MTE kerékpáros-szakosztálya és a… Tovább olvasom