Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Kiváló a feketeerdői kutak vize

Hagyományteremtő szándékkal ünnepli meg az Aqua Szolgáltató Kft. a víz világnapját március 22-én.

Leitner László ügyvezető igazgató szerint a rendezvénnyel az ivóvíz fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Rajz- és fotópályázatot hirdetett a mosonmagyaróvári székhelyű Aqua Szolgáltató Kft. a víz világnapja alkalmából. A beérkezett pályamunkákból a Flesch Károly Kulturális Központban nyílik kiállítás.

– Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg a víz világnapját március 22-én Mosonmagyaróváron. Azt látjuk, hogy egyre inkább felértékelődik a víz szerepe a világban, sok helyre már repülővel, hajóval szállítják az ivóvizet, Afrikában szennyvízből is állítanak elő ivóvizet. Magyarország és a szigetközi települések e tekintetben különösen szerencsések, hiszen itt kiváló minőségű ivóvizet tudunk nyerni. A feketeerdői ivóvízbázis – ahonnan Mosonmagyaróvár és környéke lassan húsz éve a vizet nyeri – Közép-Európa legnagyobb édesvízkészletén fekszik és olyan jó minőségű, hogy tisztítás és fertőtlenítés nélkül kerül a fogyasztókhoz – magyarázza a szakember.

Hozzátette: a víz világnapján erre az értékre szeretnék felhívni a fogyasztók figyelmét. Nem kell ezreket költenünk a palackozott ásványvizekre, elég a csaptelepet kinyitni, hogy egészséges ivóvizet fogyasszunk – fogalmazott Leitner László ügyvezető.




Nem kell ezreket költenünk a palackozott ásványvizekre, elég a csaptelepet kinyitni, hogy egészséges ivóvizet fogyasszunk - mondta Leitner László.

– Sokszor halljuk, hogy az emberek nem fogyasztják a csapvizet, mert az vasas, mangános vagy klóros. Ezt cáfolom, ugyanis amióta 15 éve a Timföldgyári úti vízműtelepről áttértünk a feketeerdei ivóvízbázisra, a víz minősége kiváló – hangsúlyozza Leitner László. A cég éppen azért hirdetett rajz- és fotópályázatot, hogy már gyermekkorban felhívják a figyelmet arra, hogy a víz érték, vigyáznunk kell rá, és okkal lehetünk büszkék e kincsre, ami lakóhelyünk közelében a föld mélyén rejlik – mondta el az ügyvezető igazgató.

A március 22-i rendezvényen az Aqua Szolgáltató kft. bemutatkozik új, egységes arculatával, amely többek között azt is jelzi, hogy az Aqua kft. lendületes, friss, emberközpontú szolgáltatóként kíván működni. A tartalmas programban többek között kiállítás nyílik a rajz- és fotópályázatra beérkezett alkotásokból, Víz-Kvíz formájában tehetik próbára tudásukat az érdeklődők, akik értékes előadásokat hallgathatnak meg az ivóvízről. A rendezvény során végig tájékozódhatnak a legfontosabb vízszolgáltatással kapcsolatos kérdésekről az Aqua-Standon és meghallgathatják a rendezvény sztárvendége, Brasch Bence koncertjét is.

Olvasóink írták

  • 4. Apa... 2010. március 22. 10:49
    „Jogos... :)”
  • 3. ni 2010. március 19. 19:03
    „Apa... nem dícséret, hanem dicséret. De apróságokon nem akadok fenn :)”
  • 2. ökosuli 2010. március 19. 05:50
    „A Városi Kollégium diákjai a közelgő Víz Világnapja alkalmából látogatást tettek
    a Feketeerdei Ivóvízbázison.
    Az ott készült képek letölthetők a www.varosikollegium-movar.egalnet.hu ill. a www.duoinfomovar.hu
    weboldalakról.
    Ezúton is köszönjük a lehetőséget!”
  • 1. Apa... 2010. március 18. 12:50
    „Ahogy nem Pécsen, hanem Pécsett, ahogy nem Szilben, hanem Szilban, úgy nem feketeerdői, hanem feketeerdei... De apróságokon nem akadok fenn, ez már rendszeresnek mondható...
    Az AQUA vize egyébként tényleg minden dícséretet megérdemel, klórtól és mindenféle adalékanyagoktól mentes, kristálytiszta, finom ivóvíz. Szerencsénk van, hogy ilyen lehetőségeink vannak és nem Afrikában élünk valami sivatagi államban. Kösz "Főnök"!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üldözés a határon át

Közösen gyakorolták a bűnözők országhatáron át való üldözését és elfogását a magyar és a szlovák… Tovább olvasom