Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Kinevezték a rendőrkapitányt

Horváth Csaba alezredes a hónap eleje óta kinevezett kapitányként irányítja a mosonmagyaróvári rendőrséget. A kapitányságvezető legfőbb feladatának a közbiztonság és közlekedés rendjének javítását tartja.
illusztráció
Dr. Szabadfi Árpád ezredes, megyei rendőrfőkapitány október 1-jei hatállyal nevezte ki Mosonmagyaróvár rendőrkapitányává Horváth Csaba alezredest. A kapitányságvezető elmondta: munkájában különösebb változást nem jelent a kinevezés, hiszen már január óta irányítja megbízottként a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságot.

– A város közbiztonsága továbbra is jónak mond ható – hangsúlyozta Horváth Csaba.
– Ezt támasztja alá az önkormányzat közelmúltban tartott beszámolója is. Az egyik legfőbb cél a rendőri jelenlét növelése az utcákon. A gyorshajtók és az ittas vezetők kiszű résére a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk, hiszen a közlekedési balesetek jelentős részének bekö vetkezése e két tényezőből fakad. Az előző évekhez képest kevesebb bűncselekmény történt az illetékes ségi területünkön, így az elrendelt nyomozások száma tíz százalékkal csökkent, kiemelt súlyú eset pedig egy általán nem volt.
A kábítószer terjesztésének és fogyasztásának felderítésére és visszaszorítására is számos lépést tettünk már az elmúlt időszakban, illetve a Kábítószer Egyeztető Fórummal aktívan együttműködve hatékony megelőző tevékenységet is folytatunk.
– Természetesen továbbra is támaszkodunk a lakosságra, és várunk minden bejelentést, ami a közbiztonság javítását szolgálja. A városban működő rendészeti társszervekkel együttműködve közös akciókban ellenőrizzük azokat a frekventált helyeket. Legfőbb célom, hogy a Mosonmagyaróváron és környékén élők elégedettek legyenek a rendőrséggel, és mindig, mindenhol biztonságban érezzék magukat – mondta a kapitány.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Termálvíz 58 fokon

Gyógyászati célra is alkalmas vizet találtak Hegyeshalom határában. Mindez igen jó előjel egy… Tovább olvasom