Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Kilencvenmillióból 24 új férőhely a bölcsiben

Nyolcvanmilliós pályázati támogatásból és a szükséges önrészből újra bölcsődévé alakítják a két éve megüresedett Aranyossziget utcai épületet.

Húsz férőhellyel nő a bölcsődei kapacitás, rövidül a várólista.

Még 2008-ban mintegy 240 millió forintból – többségében pályázati forrásból – épült meg az új mosonmagyaróvári bölcsőde, mely országosan is a legkorszerűbb. Az új intézmény átadásakor is felmerült már, hogy a meglévő kapacitás többszörösére lenne igény. Az addig bölcsődeként használt Aranyossziget utcai ingatlant eladásra kínálta az önkormányzat, ám nem érkezett megfelelő ajánlat. Eközben pedig folyamatosan nőtt a várólista az intézményben. Ezért merült fel még az elmúlt évben, hogy végül az önkormányzat hasznosítja az épületet. Megjelent ugyanis egy uniós pályázat, amelyen a bölcsődei férőhelyek bővítésére is lehet támogatást szerezni.

A növekvő igények kielégítésére pályázati forrásból további 24 férőhellyel bővítik a bölcsődei kapacitást, az Aranyossziget utcai épület a Micimackó Bölcsőde részlegeként működik a jövő évtől.
A növekvő igények kielégítésére pályázati forrásból további 24 férőhellyel bővítik a bölcsődei kapacitást, az Aranyossziget utcai épület a Micimackó Bölcsőde részlegeként működik a jövő évtől.

A tavaly kiírt infrastrukturális fejlesztési pályázat találkozott az önkormányzat tervével – magyarázza dr. Nagy István alpolgármester. A bölcsődébe beíratott gyermekek száma töretlenül nő: tavaly a 160 férőhelyre összesen 444 gyermeket írattak be. A kiíráskor így azonnal megkezdődött a tervezés, a pályázat elkészítése és határidőre való beadása. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programra ˝Minőség-esély: innovatív bölcsődei fejlesztés Mosonmagyaróváron˝ címmel beadott pályázaton 80 millió forint támogatást kapott a város.

Az eladásra kínált ingatlanra nem érkezett megfelelő ajánlat, a várólista azonban folyamatosan nőtt az intézményben. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy hasznosítja az épületet.
Az alpolgármester elmondta: a bölcsődei beruházáshoz a 80 milliós vissza nem térítendő támogatás mellé az önkormányzat 10,53 milliós önrészt biztosít. Szerződéskötés után le kell folytatni a közbeszerzési eljárást, így várhatóan még ez év szeptemberében el lehet kezdeni az építkezést. Az önkormányzatnak és a kivitelezőnek egyaránt szem előtt kell tartania, hogy minél rövidebb időn belül befejeződjön a megvalósítás és a tárgyi eszközök beszerzése, mivel az összeg nem változtatható. Így az árak emelkedése ellen csak az idő gyorsaságával lehet eredményt elérni. A beruházás várhatóan 2011. június 30-ig befejeződik.

A projekt összköltsége 90,53 millió forint, ebből mintegy 6 millió áll rendelkezésre húsz férőhely tárgyi eszközeinek beszerzésére. Az önkormányzat vállalta továbbá, hogy biztosítja a két csoportban négy szakképzett nevelő és egy takarító – dajka – tálalókonyhás alkalmazását a jövő év második felétől.

Az Aranyossziget utcai épület felújításával, korszerűsítésével a bölcsődei kapacitás 24 férőhellyel nő. A beruházás során egy korszerű, két csoportszobás bölcsődei részleget alakítanak ki. A helyiségek nagysága, egymáshoz kapcsolódása megfelel a legújabb szakmai előírásoknak. Ugyanakkor hatékonyan lehet működtetni, mert nem lesz önálló intézmény, hanem a Micimackó Bölcsőde egyik részlege. Így eszköz- és személyzettakarékos a működtetés.


Egyre több a férőhely

A bölcsődék kapacitása 2006 óta folyamatosan nő a városban. 2008-ban egy új, 40 férőhelyes bölcsőde épült, 2010-ben a kormány a 10 fős csoportokat tizenkettőre emelte, ezáltal adminisztratívan 32-vel nőtt a kapacitás. A most elnyert pályázatnak köszönhetően pedig újabb 24 hellyel. Így a 2006-ban meglévő 150 helyett 2011-ben 212 férőhely áll a három bölcsődében a családok rendelkezésére.

Olvasóink írták

  • 6. akinemfél 2010. május 29. 08:59
    „JOBB A KICSI,ARANYOS BABADNAK A BOLCSODEBEN ? NEM JOBB A KICSI ARANYOS BABADNAK OTTHON ANYUKAJA KOZELEBEN ?
    VANNAK PENZZEL MEG NEM FIZETHETO DOLGOK AZ EMBEREK ELETEBEN. A KISBABAD ELETEBEN IS. MAS LESZ AZ EGESZ ELETE,HA TOBB OLELEST KAP EZEKBEN A HONAPOKBAN,EVEKBEN. A BOLCSODES KORU KISGYERMEK A LEGNAGYOBB BIZTONSAGBAN EDESANYJA MELLETT ERZI MAGAT.
    PERSZE ALDOZATOT KELL HOZNI,HOGY A BOLCSODEBE ADAS HELYETT OTTHON MARADJ VELE. VAN BENNED AKKORA SZERETET,HOGY MEGHOZD ERTE EZT AZ ALDOZATOT ?
    VAGY FONTOSABB A MA DIVATOS JELSZO : én,én,én,nekem,nekem,nekem ?”
  • 5. akinemfél 2010. május 29. 08:37
    „Kedves ANKO !
    A cikket itt találod : http://www.kisalfold.hu/gazdasag/megeri_tanulni_-_diplomaval_tobbet_keresel/2159313/
    "A kezdo diplomások átlagkeresete Magyarországon 236 ezer forint",bár sokan titkolják,hogy ilyen jol keresnek a bolcsodékben :)
    Egy bolcsodei hely 1 millio forint évente,és akkor még nem számoltunk mindent. Persze,ha a kismamák 3-500 ezer forintot keresnek havonta,akkor értheto,hogy bolcsibe adják a kisbabájukat. De ha csak 80 ezret keresnek havonta,akkor az kevesebb mint amennyibe a kisbabájuk bolcsodei ellátása kerul !!!
    Jo lenne egy cikk arrol,hogy mennyit keresnek például Mosonmagyarováron a gyermekuket bolcsodébe ado kismamák. Lehet,hogy sok pénzt tudna a cikk után másra átcsoportosítani a mosonmagyarovári onkormányzat ?”
  • 4. invektus 2010. május 24. 21:45
    „NEKEM 25 000 FT
    :)”
  • 3. ANKO 2010. május 24. 15:59
    „akinemfél!
    Szeretnék olyan kezdő diplomás lenni,aki 230 ezret keres havonta!
    Bölcsődei közalkalmazottak fizetése, had ne mondjam hol van!”
  • 2. civac 2010. május 24. 13:42
    „A 90 milliót el kellene osztani a következő nagy felújításig eltelő idővel! mert nem évente kell ennyit rákölteni!”
  • 1. akinemfél 2010. május 23. 23:13
    „Nem túl drága egy bolcsodei férohely ?
    90 millio = 24 férohely .... azaz 6,2 millio/gyerek ez 5 %-os banki kamattal is évi 310 ezer forint/gyerek.
    A 24 gyerekre vigyáz 4 szakképzett (a kezdo diplomások átlagkeresete Magyarországon 230 ezer havonta - olvashattuk ezen a héten a Kisalfoldben) + 1 fo kisegíto ... a havi bérkoltség kb. 1 millio forint,azaz gyerekenként 42 ezer forint/fo.
    Ehhez jon a bolcsode rezsije,ami jo esetben kijon 10 ezer forintbol gyerekenként.
    TEHAT EGY GYEREK BOLCSODEI ELHELYEZESE EGY EVRE EGYMILLIO FORINT !!!!!
    Nem számoltam a 90 millio forint egyszeri befektetést.
    BRAVO !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégis helyben marad az alsó tagozat Mecséren

A település jövőjéért megtartjuk az általános iskola alsó tagozatát – hangoztatta Csaplár… Tovább olvasom