Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

Két ütemben lesz az elbocsátás

Két ütemben, összesen 83 dolgozó munkaviszonya szűnik meg a következő két hónapban a Kaiser mosonmagyaróvári üzemének bezárásával. Eddig közel negyvenen jelezték, hogy érdekelné őket a munka a kapuvári húsüzemben.

A Kisalföld a napokban számolt be arról, hogy átvenné a Kaiser Food Kft. utcára kerülő dolgozóinak nagy részét a kapuvári húsüzem. A Debreceni Csoport Húsipari Kft. ugyanis bezárja a mosonmagyaróvári szárazáru-
üzemet. Az elbocsátásra váró dolgozók a Vasas Szakszervezettől várnak segítséget. A szakszervezet régióvezetője lapunknak azt mondta: már a Kaiser abdai üzeméből is megkeresték őket a dolgozók attól félve, hogy az ő munkahelyük is a mosonmagyaróvári sorsára jut.

A tegnapi számunkban megjelentekkel kapcsolatban Szűcs Viktor, a Kaiser Food Kft. ügyvezető igazgatója a Kisalföldnek elmondta: cégük megtette a létszámleépítésre vonatkozó bejelentést a munkaügyi központnak. A leépítést két ütemben hajtják végre, május 11-én 63, míg június 11-én 10 dolgozójuk munkaviszonya szűnik meg. Még további tíz munkatársuknak – köztük például a gyesen lévőknek – később mondanak fel, így az elbocsátandó létszám összesen 83 lesz.

Az ügyvezető hozzátette: a Vasas Szakszervezet ez idáig nem kereste őket és úgy tudják, az üzemben nincs is tagja a szervezetnek.

A kapuvári húsüzem vezetésével már egyeztettek a munkaügyi központ közbenjárásával. A mosonmagyaróvári gyár dolgozói közt meglehetősen nagy az érdeklődés a lehetőség iránt. Eddig közel negyvenen jelezték, hogy vállalnák a munkát a rábaközi üzemben. A konkrét megállapodáshoz még folynak az egyeztetések.

Olvasóink írták

  • 6. INVEKTUS 2011. április 16. 19:35
    „MINDENKINEK !!
    OLYAN MUNKAHELYEKET FOGADJATOK EL AMI NEM KÖZVETITŐ CÉGEN KERESZTÜL BONYOLODIK !!!!”
  • 5. INVEKTUS 2011. április 15. 15:20
    „4 pancser te egy értelmiségi TUSKÓ”
  • 4. pancser 2011. április 13. 17:15
    „Ha új munkahelyeket keresel menj ki az Ipari parkba. Szép számmal vannak és még mennyi lesz! Balfékek!”
  • 3. kata11 2011. április 13. 11:35
    „Lesz 1 millio, de minuszba.”
  • 2. Madarász 2011. április 13. 10:48
    „Ja látom megy ezerrel a munkahelyteremtés... Már elég jól mínuszban vannak, mikor lesz ebből egymillió?”
  • 1. nyusz 2011. április 13. 09:56
    „Gratulálunk,ez az a rengetteg munkahely amit miniszterünk teremtett!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Svájci adomány az átmeneti otthonnak

A Nők a Városért Egyesület közreműködésével adomány érkezett Svájcból a mosonmagyaróvári Családok… Tovább olvasom