Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Kényeskedők, újrahangolva

Új szereplő váltja a zenészt alakító, X-Faktor-os Feng Ya Ou-t a Kényeskedők című előadásban, melyet a G-Team csoport visz újból színre december 6–7-én. Major Tamás rendező szerint az idén nyáron bemutatott produkció egyébként is „vérfrissítésen" esik át.
Új szereplő váltja a zenészt alakító, X-Faktor-os Feng Ya Ou-t a Kényeskedők című előadásban, melyet a G-Team csoport visz újból színre december 6–7-én. Major Tamás rendező szerint az idén nyáron bemutatott produkció egyébként is „vérfrissítésen" esik át.

A nyár elején mutatta be a Móra-iskola diákjaiból alakult (ma már középiskolásokká vált) G-Team csoport Major Tamás rendezésében Moliere Kényeskedők című darabját. A komédia egyik szereplője az egyik tehetségkutató műsorában, a ByTheWay csapatot erősítő Feng Ya Ou volt, akinek elfoglaltságai miatt most új szereplővel egészül ki a társulat.

– Az elsősorban középiskolásokból álló G-Team csoporttal nyáron két előadást ért meg a Kényeskedők. A zenész szerepét alakító Feng Ya Ou helyett Pinke Bálint lép majd színpadra a decemberi produkciókban, mely egyébként is megújul. A „vérfrissítés" annak is eredménye, hogy a szereplőkben is beért a darab, finomodtak a mozdulatok, gesztusok. Új ötletek születtek. Egy hónapja kezdtük el újból a próbákat, a fiatalok igazán komolyan veszik ezt a feladatot – tudtuk meg a csoport vezetőjétől és a darab rendezőjétől, Major Tamástól.

A Kényeskedőket december 6-án és 7-én este 6 órakor a Flesch-központban mutatják be. Fotó: Freimann Gábor
A Kényeskedőket december 6-án és 7-én este 6 órakor a Flesch-központban mutatják be. Fotó: Freimann Gábor

Szerinte a G-Team, mely a Theatrum ad Flexum Társulat fiatal csoportja, jól összeszokott csapat, akik szívesen áldozzák szombatjaikat a felkészülésre. A próbáknak az Ujhelyi-iskola ad otthont. Major Tamás hozzátette: a Kényeskedőkkel fesztiválokra, különféle megmérettetésekre is el szeretnének jutni. A nagy érdeklődésre való tekintettel várhatóan januártól újabb színjátszó csoport indul majd középiskolásoknak.

A mosonmagyaróvári amatőr társulat, a Theatrum ad Flexum sem unatkozik közben. Ugyanis november közepén elkezdték a Dés–Geszti-féle A dzsungel könyve musical próbáit.

A nagy érdeklődésre való tekintettel várhatóan januártól újabb színjátszó csoport indul majd középiskolásoknak.

– A korábbi nagyprodukciókkal – A kölyök, Isten pénze vagy a Valahol Európában – szemben itt majd mintegy hatvanan alkotják a szereplőgárdát. A háttérmunkákat Orbán János végzi, a koreográfiáért, táncokért O. Cser Zita a felelős. A népszerű musical bemutatását jövőre tervezzük – közölte Major Tamás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindent az egészségről

A hédervári Timaffy László Tagiskolában a hagyományokhoz híven ismét megrendezték az egészségnapot. Tovább olvasom