Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Júliusban adják át a kerékpárutat Mosonmagyaróvár és Máriakálnok között

Ötvenmillió forint támogatást nyert a községet Mosonmagyaróvárral összekötő út megépítésére Máriakálnok. A munkálatok idejére forgalomkorlátozásra lehet számítani.

A máriakálnoki önkormányzat már tavaly sikeresen vette az akadályokat a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében a kerékpárút-hálózat fejlesztésére meghirdetett pályázaton.

– Az unió és a magyar állam mintegy ötvenmillió forint támogatást nyújt, mi a további balesetek megelőzése érdekében 15 százalékos saját forrást, azaz mintegy tízmillió forintot vállaltunk a kerékpárút építéséhez.

A projekt előkészítése és az ingatlanok megvásárlása, a tulajdonviszo-
nyok rendezése is időigényes feladat volt és kiadásokkal járt – magyarázza Széles Sándor polgármester. A közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjének, a Magyar Aszfalt Kft.-nek májusban átadták a munkaterületet, a beruházással július elejére készülnek majd el.

– A forgalomba helyezést júliusban tervezzük. A projekt keretében kerékpártartókat is kihelyezünk – tette hozzá a településvezető. A kerékpárút biztonságos kapcsolatot fog teremteni Mosonmagyaróvárral a kálnoki hídtól Máriakálnokig. Tájékoztató táblák irányítják majd az EuroVelo6 kerékpárút-hálózat részét képező szigetközi kerékpárút felé a turistákat. Az ajánlott túraútvonalakat térképen bemutató turisztikai kiadványt is megjelentetnek.

Olvasóink írták

  • 7. Lone_wolf.. 2010. június 22. 10:56
    „Biztos ugyanaz <moderálva> aki aki többi "okos" nyomvonalat, pl:magyar utca elejei táblakikerülő hülyeség vagy a kossuth bakó kereszteződés túloldalán az oszlopkikerülő idegbaj.”
  • 6. zopika02 2010. június 21. 13:41
    „Ki volt az a barom, aki a nyomvonalat úgy engedélyezte hogy az keresztezi a gépjárműforgalmat? Miért nem lehet valamit egyszerre és elsőre ebben az országban normálisan megoldani ?..... Remélem az esetleges balesetekért majd vállalni fogja a felelősséget.... Idióták..... Csak a Fidesz...”
  • 5. 1996 2010. június 21. 13:31
    „Végre, előbb kellett volna, amikor még a hatalmas forgalom volt jellemző.
    Természetesen most is öröm és kívánom, hogy sokan használják !!!!”
  • 4. sicc 2010. június 19. 22:06
    „Nem számít, hogy mellette az autóúton, meg kitöröd a nyakad !”
  • 3. Leonidas 2010. június 19. 10:03
    „Na de a 400 méter felújított út...még mindig nevetségesnek tartom”
  • 2. invektus 2010. június 18. 20:23
    „HELYES
    ...........”
  • 1. pancser 2010. június 18. 17:07
    „Csak üdvözölni lehet a beruházást!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lomtalanítás vasárnapig Bezenye-Papréten

˝Köszönetet szeretnék mondani a bezenyei polgármesternek a június 4-én és 5-én meghirdetett… Tovább olvasom