Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Iparosodik a település

Falugyűlésen tárták Újrónafő lakói elé a település közeljövőben megépülő első ipari létesítményének terveit. A német tulajdonú üzem várhatóan harminc környékbelinek biztosít majd megélhetést. A faluban egyedüliként iparűzési adójával csökkenti a helyiek adóterheit is.
Még a múlt év elején kereste meg az újrónafői önkormányzatot területvásárlási szándékával egy budapesti székhelyű, beruházásszervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó kft. – mondta el lapunknak Kovács Péterné polgármester. A település határában volt olyan kihasználatlan terület, amit már hosszabb ideje ipari célú beruházásra szántak. A mintegy hatezer négyzetméteres ingatlant tavaly tavasszal értékesítette az önkormányzat a társaságnak.

Többletbevételt hozhat

Az üzem tervei mára elkészültek, ám úgy gondolta a képviselő-testület, hogy az építési engedély kiadása előtt lakossági fórumon ismertetik az elképzeléseket. A falu első nagyobb méretű ipari létesítményében hegesztő- és lakatosipari tevékenységet végez majd a németországi székhelyű társaság. A tervek szerint előre gyártott acéllemezek darabolása és hegesztése történik majd az újrónafői gyárban. Az üzemben induláskor körülbelül harminc embert foglalkoztatnak majd – vélhetően a környékről. Az aránylag kis létszám ellenére jelentős éves termelési átlagot ígértek a befektetők, ami az iparűzési adó tekintetében meghatározó többletbevételt hoz majd a településnek.

A község érdeke

A polgármester hangsúlyozta: az egész községnek érdeke, hogy végre olyan üzem telepedjen le a faluban, ami jelentősebb iparűzési adót fizet. A településnek már hosszú ideje nem jut pénze fejlesztésekre, minden forrást elvisz a működtetés. Sőt, az üzem ideköltözésével csökkenhetne a lakosság adóterhe is.

Pormentes lesz a bekötőút

Az ipar letelepedése mellett a közeljövőben másik régi elképzelés is megvalósul Újrónafőn. Pályázati segítséggel végre pormentesíthetik a császárréti bekötőutat. A mintegy 27 millió forintos beruházás hetvenöt százalékát biztosítja a SAPARD-pályázat, a szükséges önrészt pedig az önkormányzat elkülönítette erre a célra.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamis pénz a mosoni piacon

A megkésett bejelentés miatt a rendőrség egyelőre nem találja azt a férfit, aki hamis tízezres… Tovább olvasom