Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Ekker Károly hat ciklus után visszavonul

Hiányozni fog a közösségi munka, de mostanra fizikai állapotom miatt úgy döntöttem, jobb, ha átadom a helyemet a fiataloknak – indokolta visszavonulását a hatodik ciklus óta Kisbodakot vezető Ekker Károly, aki a megye egyik legidősebb polgármestere.
Már négy éve is gondolkodott a visszavonuláson, de mostanra hozta meg a végleges döntést: nem indul sem polgármester-, sem képviselőjelöltként a Mosonmagyaróvári járás legidősebb vezetője, Ekker Károly (aki a megye egyik legidősebbje is).

– A Mofém-gyárban 32 évet dolgoztam, mielőtt 1990-ben polgármesterré választottak Kisbodakon, ahová feleségem révén 1968-ban költöztem. A település a Püskivel és Dunaremetével közös tanácsból vált ki, így a kezdetektől bőven jutott feladat. Könyvet lehetne írni belőle, amit majd talán meg is teszek – vezet vissza az induláshoz a leköszönő polgármester. Mint mondja, azok a fejlesztések, melyek megvalósultak az elmúlt 24 év alatt, mind szükségesek voltak. A lényegesebbek: a romos tűzoltószertár helyére egy többfunkciós épületet emeltek, melyben a hivatal is helyet kap, új közösségi házat adtak át, az utakat javították.

– Mindezeket összefogással tudtuk csak tető alá hozni, kellettek hozzá a képviselők és a falu lakossága is. A helybeliek elismerését tapasztalom is az önkormányzati munkáért cserébe. A felső vezetés részéről kevésbé, sem anyagi, sem erkölcsi téren – osztja meg véleményét a kezdetek óta tiszteletdíjas polgármesterként tevékenykedő Ekker.

Mint mondja, rendezett körülményeket, pozitív mérleget hagy utódjára. A településnek nincs adóssága, az állam korábban a közösségi ház szépítésére felvett hitelük hátralévő részét átvállalta.

Az utolsó napjait tölti a kisbodaki polgármesteri hivatalban Ekker
Az utolsó napjait tölti a kisbodaki polgármesteri hivatalban Ekker

– Hiányolok a településről egy jó vendéglátóhelyet. Jó lenne megoldást találni a Dunaremetével és Püskivel közös vagyon sorsára is. A közösségi ház udvarát is rendezni kellene, hiszen ez remek helyszín a szabadtéri közösségi programoknak. Ugyanakkor még ebben a hónapban lebetonozzuk a korábban mart aszfaltos felülettel ellátott Kossuth Lajos utcát – sorolta az utolsó napjait a hivatalban töltő faluvezető.

„Hiányozni fog a közösségi munka, de most legalább lesz időm a három lányunokámra. 1960 óta van horgászengedélyem, de 15 éve nem vettem elő a horgászbotomat. Ezután erre is áldoznék" – tette hozzá Ekker Károly, megjegyezve, hogy természetesen bármilyen kérdés esetén kisegíti utódját.

A kisbodaki polgármesteri székért ketten indulnak független jelöltként: Hegyi Zoltán és Bertalan Péter Zoltán, előbbi képviselői tapasztalattal a tarsolyában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvay István: Részletekben épül a sportcsarnok

A Kisalföld vállalta, hogy sorra bemutatja Mosonmagyaróvár polgármesterjelöltjeit. Ezúttal a… Tovább olvasom